Hamis védettségi igazolással utazó oltástagadó család került kórházba Budapesten

  • narancs.hu
  • 2021. november 16.

Katasztrófa

A Blikk úgy tudja, az apa elhunyt, az anya állapota kritikus, a kisiskolás gyerekek is lélegeztetőre kerültek.

Koronavírussal kórházba került egy négytagú, oltástagadó, hamis védettségi igazolvánnyal rendelkező budapesti család. Közülük a szülők tünetei voltak a legsúlyosabbak. Az édesapa elhunyt, a felesége állapota is nagyon súlyos, az ő életéért jelenleg is küzdenek az orvosok – írta meg kedd reggel a Blikk.

A lap arról számolt be, hogy a négytagú család egyik tagja sem oltatta be magát, ám védettségi igazolványra szükségük volt, mert gyakran utaznak külföldre. Azt nem lehet tudni egyelőre, hogy a család most is külföldről tért vissza, vagy épp egy utazást terveztek, amikor egymás után rosszul lettek, és egy fővárosi kórház intenzív osztályára kerültek. A kórházban a család minden tagja, így a kisiskolás gyerekek is lélegeztetőgépre kerültek. A családfő életét már nem tudták megmenteni az orvosok, és a Blikk információi szerint az anya, valamint a kisebbik gyermekük továbbra is életveszélyes állapotban van.

A lap azt írja, a kórházi dolgozók gyanúsnak találták a négytagú család védettségi igazolványait, ezért értesítették a hatóságot. A rendőrség jelenleg is vizsgálja a család birtokában lévő védettségi igazolványokat.

Mindeközben a járványügyi adatok erősen emelkedő tendenciát mutatnak, 165 beteg hunyt el egyetlen nap alatt, és 5323 új fertőzöttet találtak Magyarországon.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk