Legalább 35 halottja van az olaszországi hídomlásnak
K_EPA20180814120.jpg

Legalább 35 halottja van az olaszországi hídomlásnak

  • MTI
  • 2018. augusztus 14.

Katasztrófa

35-re emelkedett a genovai hídomlás halálos áldozatainak száma, ezt a mentésben részt vevő tűzoltók közölték kedden délután. 

Kedd délelőtt Genova közelében a Morandi híd 200 méteres, egy folyó és egy ipari övezet fölött átívelő szakasza omlott le. Az olasz rendőrség azt közölte, hogy hirtelen heves vihar támadt, mielőtt az építmény összedőlt.
Az olasz közlekedési miniszter, Danino Toninelli hatalmas tragédiának mondta a balesetet.

Kétszáz tűzoltó vonult ki a mentéshez. Közlésük szerint félő, hogy gázvezetékek is megsérültek a leomló hídtól.

Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hivatal elnöke Rómában a sajtónak azt mondta, hogy 30-35 személygépkocsi és három teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe. Borrelli nem tudta megerősíteni azt az értesülést, miszerint villám csapott a hídba, mielőtt leszakadt annak 80 méteres, középső szakasza. Az ugyanakkor tény, hogy felhőszakadás idején történt a tragédia.

A jelenlegi információk alapján úgy tudni, nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedd délután, hangsúlyozva, hogy még tartanak a mentési munkálatok az autópályán.

Az autópályahíd a francia határ közelében van, üdülőhelyekhez is vezet. A forgalom élénk volt a balesetkor, mivel szerdán munkaszüneti ünnepnap lesz Olaszországban. 
A Morandi hidat 1967-ben avatták fel. 90 méter magas és egy kilométer hosszú. Két pillér közti legnagyobb távolsága 200 méter. A hatóságok első feltételezése szerint szerkezeti gyengeség okozhatta a tragédiát.

Figyelmébe ajánljuk