Luxusjachtról lőtt tűzijáték gyújtotta meg az erdőt

  • narancs.hu
  • 2024. június 22.

Katasztrófa

A görögországi Ídra szigetén a lángokat eloltották, de a helyiek dühösek.

A görögországi Ídra szigetének egyetlen fenyőerdeje lángra kapott a tűzijáték-rakétáktól, amelyeket egy luxusjachtról lőttek ki – írja a BBC.

A történtekről a helyi tűzoltóság számolt be.

A lángokat sikerült megfékezni, de a tűz keletkezésének körülményei miatt nagyon dühösek a görögországi sziget lakói. Az oltás nehézkesen ment, mert a tenger felől lehetett megközelíteni az égő fákat. Nem csak hajóról, helikopterről is locsolták az erdőt. 

A polgármester, Giorgos Koukoudakis felelőtlenségről beszélt, és azt mondta, az előzetes vizsgálat eredményétől függően jogi lépéseket tesznek a jachton tartózkodó emberekkel szemben. 

Görögországban kedden fokozott riadókészültséget vezettek be, mert a nagy meleg és a szárazság mellett erős szél is fúj. Pénteken a Peloponnészoszi-félszigeten egy 55 éves önkéntes tűzoltó belehalt az oltás közben szerzett sérüléseibe.

Tavaly augusztusban 79 embert tartóztattak le a görög hatóságok gyújtogatás gyanújával. Az erre vonatkozó törvényt az év elején szigorították, így akit jogerősen bűnösnek találnak ilyen ügyben, akár 20 év börtönre is ítélhetik.

A címlapkép forrása ez a Facebook-oldal

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.