Önként bement a kórházba a koronavírus-gyanús XVIII. kerületi beteg

  • narancs.hu
  • 2020. március 6.

Katasztrófa

Úgy tudni, a Szent László Kórházból vizsgálat nélkül elengedték őt is és családját is.

Mint arról beszámoltunk, péntek reggel egy XVIII. kerületi szakrendelőben jelentkezett egy ott élő holland férfi, aki magas lázra és fejfájásra panaszkodott. A háziorvos koronavírus-gyanú miatt hívta  a mentőket, a férfi azonban a mentők kiérkezése előtt önkényesen távozott az elkülönítőből.

Szaniszló Sándor helyi polgármester a hvg.hu-nak erről azt mondta, a férfi másfél órával később magától bement a Szent László Kórházba óvodás korú gyermekével - aki úgy tudni, reggel még bement a csoportjába - és a nagymamával együtt, de Szaniszló tudomása szerint itt végül nem vizsgálták meg őket.

A férfinál azért merült fel a koronavírus gyanúja, mert lázas, levert volt, fejfájásra panaszkodott és napok óta köhögött, illetve azt mondta, kapcsolatba került olyannal, aki fertőzött volt. Szaniszló úgy tudja, a kórházban a férfi már azt állította, nem találkozott senkivel, aki koronavírusos, ezért vizsgálat nélkül kiengedték.

A szakrendelő megfellebbezte ezt a döntést – közölte a polgármester, de azt nem tudni, hogy ilyenkor mi történik, hiszen erre még nem volt precedens.

Szaniszló az Indexnek azt mondta, a férfi azért távozott a szakrendelőből, mert egy órát várt a mentőkre, ezután inkább maga ment be a kórházba. Azt nem tudni, hogy mivel közlekedett mindeközben.

A polgármester azt is elmondta, hogy a férfi gyerekének óvodáját az előírtaknak megfelelően fertőtlenítették, de azt nem árulta el, hogy melyik óvodáról volt szó.

További híreink a koronavírusról itt!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.