Semjén és a koronavírus: Tartsanak gyakrabban szentmiséket és istentiszteleteket!

  • narancs.hu
  • 2020. március 11.

Katasztrófa

Hiába tiltják be a 100 fő feletti beltéri rendezvényeket, a templomokra ez nem vonatkozik.

A magyar állam a szentmisék és istentiszteletek tekintetében nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát - nyilatkozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek azt követően, hogy a kormány rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet rendelt el a koronavírus járvány miatt.

Mint arról beszámoltunk, a veszélyhelyzet részeként a kormány a 100 fő feletti beltéri, és az 500 fő feletti kültéri rendezvényeket is betiltotta, de a sajótájákoztatón is elhangzott, hogy ez a templomokra nem vonatkozik.

Semjén Zsolt most azt mondta: ezzel összefüggésben azt javasolják, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen "így arányosabban oszlanak meg a hívők".

A miniszterelnök-helyettes közölte: a közmédia felé jelezték, hogy fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését.

A Hit Gyülekezete egyébként közleményt adott ki, amelyben azt írták, a budapesti Hit Parkban az istentiszteletek nem kerülnek megrendezésre, csak online igehirdetésekre kerül majd sor, országosan pedig a különböző településeken csak olyan istentiszteletek tarthatók, amelyeken egyszerre 100 főnél kevesebben vesznek részt.

Ezzel együtt is minden összejövetelen törekedni kell arra, hogy a résztvevők minél nagyobb távolságban legyenek egymástól, és az istentiszteleteken kizárólag 60 év alattiak vegyenek részt. Az egyház emellett kérte a külföldről hazatérőket, hogy tizennégy napig önkéntesen maradjanak otthon és sem ők, sem velük közvetlenül érintkező (együtt lakó) családtagjaik ne látogassanak rendezvényeket, a gyermekek pedig az iskolákat, óvodákat, illetve ha van rá mód, mondják le, illetve halasszák el külföldi utazásaikat a következő időszakban.

További híreink a koronavírusról itt!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.