A látvány helye – "Faltól falig" - az Erzsébetvárosban

  • - kovácsy -
  • 2013. május 5.

Képzőművészet

A Budapesti Aszfaltprojekt (Bupap) egyik új városi sétájának tárgya a fal. A védelmező, kizáró és elválasztó fal, egyrészt történelmi megjelenései, másrészt értelmezésbeli sokszínűsége felől szemlélve - ha van, ha nincs. A helyszín elsősorban a Belső-Erzsébetváros.

Kétségkívül a Deák téri templom előtti térség az a hely, ahonnan a falkérdéskör számos vonatkozása átlátható, még ha látáson ezúttal nem igazán a közvetlen érzékelést kell is érteni. Hiszen az errefelé húzódó tényleges és utalásszerű falak ma már nyomokban sem léteznek, így csak a merengés szintjén gondolhatjuk el, milyen elképesztően kicsi - egy pár száz méter sugarú félkör - volt a falak mögötti Pest egészen a 18. századig. Az eredeti, sánccal övezett város pedig még a Kiskörút vonaláig sem terjedt - máshogy nem is lett volna lehetséges, hogy a megrémült lakosok a tatárok közeledtének hírére három nap alatt megerősítsék az egész védvonalat, persze mindhiába. A Kiskörút menti városfal maradványai egy-két Múzeum körúti ház falaiban, udvarában még fellelhetők, ami a kellő műemlékvédelmi szigorral párosulva több, amúgy kevéssé értékes épületet is megmentett a lebontástól - hint el egy ízletes morzsát ismereteiből a Bupap és lelkes csoportunk vezetője, Lénárd Anna.

Ez a városfal-visszatekintés afféle kötelező kűr, sokkal izgalmasabb és a jelenbe mutatóbb átfordítani a tekintetünket végre a Károly kör-út túloldalára, jóllehet most megint azt kellene látnunk, ami nincs: az Orczy-házat, a pesti zsidóság egykor kizárólagos lakhelyét. (Megjegyzendő, hogy a városfal a 18. század végéig a zsidók mellett a protestánsokat - legalábbis a hitéletüket - is kívülre szorította. Nem véletlen, hogy mondhatni a tövében áll az eredetileg katonai köpenyraktárnak épült Deák téri evangélikus és a Kálvin téri református templom.


Fotó: Kovács Dániel / Bupap

 

Mármost az Orczy-ház eredetileg egyfajta fogadó volt, a mai Deák és Erzsébet téren tartott hatalmas vásárokra - akár csupán Óbudáról - érkezett, szálláshoz máshol nem jutó zsidó kereskedők elszállásolására. Az általuk használt árusítóhelyek egyfajta kiszögellését jelentették az évi négy nagy vásárnak: ez volt a Zsidópiac. Az épület a Madách-házak mai, körútra néző frontját foglalta el, kezdetben saroképületként, de még az 1910-ben elkészült új sarokház, a monstruózusságával együtt különleges és karakteres Anker-palota megnyitását is túlélte egy negyed századdal. Az eredetileg egyemeletes épületben a szomszéd ház hozzávásárlását és emeletráépítést követően végül már nem csupán vendégszobák, majd bérbe adott lakások voltak (a bővítések végére már több mint 140), hanem tóraiskola, mikve (rituális fürdő), házasságközvetítő, bába, orvos, sőt végül már két zsinagóga is. A pincékben több ezer akó (1 akó = 53-58 liter) bornak volt helye, a többtucatnyi raktárban a legkülönbözőbb árukat tartották a cserzett bőrtől a színezőanyag készítésére használt gubacsig. A földszinti Orczy-kávéház nemcsak hír- és áru-, hanem "kántorbörzeként" is szolgált: itt hallgatták meg az ország zsinagógáinak kántorjelöltjeit.

A zsidók teljes egyenjogúságát a kiegyezés hozta el, ekkortól gyorsult fel kirajzásuk az Orczy-ház falai közül is - főképp az Erzsébetvárosba. Itt a századforduló körül felépült a három különböző vallási irányzat új zsinagógája, a régiekre már nem volt szükség, raktár lett belőlük. Ebben az időszakban - még ha léteztek is antiszemita pártprogramok, a "zsidókérdés" pedig társadalomtudományi elmélkedések, viták tárgya volt - senki sem gondolt új falakra, amelyek immár nem kirekesztik a zsidókat, hanem rájuk zárulnak.


 

1944. október 15., a nyilas hatalomátvétel után másfél hónappal készült el a pesti gettó részletes terve, és december 1-jén zárták le a kijelölt területet, amelynek a határvonalai általában nem az utcákon, hanem az udvarokban, a házak hátsó végében húzódtak. Talán az elválasztás egyszerűbb kivitelezhetősége indokolta ezt, hiszen az egymásnak hátat fordító házsorok között már eleve volt kerítés, amit csak meg kellett erősíteni. Az ekkor kialakított falnak állítólag már semmi nyoma, az emlékezet csak utalásokba, rekonstrukciókba kapaszkodhat. Az eredeti nyomvonalra utal a Dohány utcai zsinagóga kertje végében húzódó jelképes szakasz, továbbá egy visszaépített falrész, amelyet az újra és újra vitatott, de már a Gozsdu-udvaron túlig eljutó erzsébetvárosi rekonstrukció (elsietett bontások, gyors és bírált minőségű építkezések, gyanús ingatlanügyek) lendületében elbontottak. Összesen 12 ezer keresztényt költöztettek ki a mindaddig vegyes lakosságú területről, amely a Dob és a Wesselényi utca mentén a Kiskörúttól a Kertész (akkor Nagyatádi Szabó) utcáig húzódott. A helyükre viszont negyvenezer zsidót telepítettek be, januárban pedig már hetvenezren éltek az ún. Nagy gettóban, vagyis egy szobára 14, mindinkább éhező ember jutott. A napi ötven halottat a zsinagóga kertjében, illetve a Klauzál téren temették el.

Sétánk itt még nem ér véget, az újabb kor falai tulajdonjogi viták ellenérdekelt feleit választják el egymástól, a feszültségeket pedig graffitik színei enyhítik: egy francia alkotó bárányai több épületről is az arcunkba bámulnak. Végül befutunk a Sirályba, és megtudhatjuk a legfrissebb híreket a fiatal ellenzékiek kizárására épülő virtuális kormányzati falak ügyében is.

Kapcsolat: www.bupap.hu

Figyelmébe ajánljuk