Egy prágai kiállítás: A város öröksége (Josef Sudek és Otto Rothmayer művei a Hradzsinban)

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kétségtelen tény, hogy Prága mára némiképp vesztett vonzerejéből a kifelé tendáló honi turisták szemében, ám az aligha tagadható: szebb, mint valaha. Voltaképpen ebben keresendő ránk gyakorolt vonzerejének apadása is. A város kapcsán használatos állandósult jelzős szerkezet: Arany Prága, immár újabb jelentést is takar. A rendszerváltozás felhajtóerejének köszönhetően piros útleveles kalandozásaink egykori célállomása ma a nyugat-európai középerős turizmus jócskán telített lerakóhelye. Ilyenformán nyilvánvaló: Prága drága. Nekünk legalábbis eléggé. Így azoknak, akik számára az aligmúlt időszak kellemes emlékeinek felidézéséhez nem elég a fotóalbumok fotelhez kötött lapozgatása, két választásuk marad. Az egyik: felkeresni Csehország egyéb hallatlanul érdekes, ám úgyszólván régi árakkal operáló tájegységeit, amit csak ajánlani tudunk, a másik pedig: rövid prágai tartózkodás során felugrani a várba és egy sör (elég régi) áráért megnézni az itt kínált kiállítást, mely arról is szól, igaz-e fenti állításunk, miszerint a város szebb, mint valaha.

Kétségtelen tény, hogy Prága mára némiképp vesztett vonzerejéből a kifelé tendáló honi turisták szemében, ám az aligha tagadható: szebb, mint valaha. Voltaképpen ebben keresendő ránk gyakorolt vonzerejének apadása is. A város kapcsán használatos állandósult jelzős szerkezet: Arany Prága, immár újabb jelentést is takar. A rendszerváltozás felhajtóerejének köszönhetően piros útleveles kalandozásaink egykori célállomása ma a nyugat-európai középerős turizmus jócskán telített lerakóhelye. Ilyenformán nyilvánvaló: Prága drága. Nekünk legalábbis eléggé. Így azoknak, akik számára az aligmúlt időszak kellemes emlékeinek felidézéséhez nem elég a fotóalbumok fotelhez kötött lapozgatása, két választásuk marad. Az egyik: felkeresni Csehország egyéb hallatlanul érdekes, ám úgyszólván régi árakkal operáló tájegységeit, amit csak ajánlani tudunk, a másik pedig: rövid prágai tartózkodás során felugrani a várba és egy sör (elég régi) áráért megnézni az itt kínált kiállítást, mely arról is szól, igaz-e fenti állításunk, miszerint a város szebb, mint valaha.

Hogy az alcímünkben jelölt művészek neve nem túl sokatmondó egy mezei magyar vándor számára, az egyfelől elég sajnálatos, másfelől viszont adottság, olyan, amivel legalábbis nehéz mit kezdeni. Ezért kezdjük velük.

Ne cifrázzuk: nevezett férfi a cseh fotográfia történetének máig legkiemelkedőbb alakja, az illetékes műtörténet tökéletesen egybehangzó állítása szerint.

Az elkerülhetetlen, bár kényszerűen rövid életrajzi körök hassanak, meglehet, száraznak, mégis kalandos életet és pályát takarnak. A majsztro 1896-ban érkezett és 1976-ban távozott. Atyja egyszerű szobafestő, viszont korán meghal. A 2 éves korában ekképp elárvult Josef későbbi pályáját e szomorú tény annyiban határozza meg, hogy nőrokonaihoz és egyáltalán a női nemhez való szoros kötődését avatatlan szem is könnyen fedezheti fel munkáin. Könyvkötészetet tanul, majd húga példáját követve fényképezést. Az első világháború itáliai frontján készített felvételei teszik ismertté a nevét.

Ám a háború mást is tartogat számára: 1917-ben egy nagyobb szabású csetepaté során jobb karját gránáttalálat éri.

Most tessék megkapaszkodni: a sorozatos műtétek vége amputáció. Sudek egyszem maradék bal kezével válik hazája legnagyobb fotóművészévé!

A húszas években gépével bejárja Dél- és Nyugat-Európát, hogy aztán ki se tegye lábát az országból.

1924-ben fiatal, elégedetlen fotósok élén megalapítja a Cseh Fotográfiai Társaságot, mely a kor progresszív folyamatainak egyik előőrsévé válik. Avantgárd folyóiratokat illusztrál, és ´27-ben megnyitja (egy ház udvarában, az Ujezden) műtermét, mely Prágaörök legendái közé emelkedik hamar.

Az 1928-ban kiadott Szent Vitus című albuma már azt mutatja, aki ő valójában: Prága fényképésze. Erről szól e mostani széles merítésű kiállítása is, éppen ezért vagy ennek igazolásául alább egy bekezdésnyi cím és évszám, melyek arról informálnak, mire is számíthat az odavetődő tárlatlátogató.

1938: A barokk Prága; 1945: Aprágai vár; 1946: Prágai paloták;1948: Prága; 1959: Prágai panoráma; 1961: Károly híd; 1964: Sudek.

Erről van szó: egy város és egy férfi, gyönyörű képek keretezte, határozottan szerelmi viszony, a szemlélők legnagyobb megelégedésére.

E megelégedettség hivatalos és kevésbé hivatalos megnyilvánulásai egészen a sírig kísérik. A Nobel-díjas Jaroslav Seifert Rózsák Josef Sudeknak című búcsúbeszédét a színészkirály, Rudolf Hrusinsky mondja el koporsójánál.

Ugyancsak a múlt század szülötte, 1892-től 1966-ig élt. Asztalosinasként kezdte, és a nagy cseh építészek között végezte.

A prágai vár legendák övezte építészének, Josif Plecniknek (róla azért már mi is hallhattunk, nem is olyan rég volt életművéből kiállítás a Budai Várban) a tanítványa, majd munkatársa. 1921-től egészen ´56-ig a vár rendbehozatalán dolgozik. ´34-ig Plecnik keze alatt, aztán önállóan. Az óriási műből konkrétan az egész Mária Terézia-korabeli szárny, a kilátóterasszal és a lenyűgöző lépcsőzet köthető a nevéhez. 1946-tól az Iparművészeti Főiskolaépítészprofesszora. 1960-ban visszatér a várba. Helyrerakja a nyugati szárnyat, a híres Spanyol-terem bejáratát, az oszlopcsarnokot, ilyesmi.

A váron belül még saját készítésű bútorai is megcsodálhatók, például a társasági szalon úgyszólván teljes berendezése, kovácsoltvas kerti székek, pompás vitrinek, kandeláberek, lámpák. ´ készítette az elnöki széket is!

Mindeközben családi házakra, vásári pavilonokra is futotta erejéből. Összefoglalva: nem akárki volt.

A kiállítás maga

A helyszín, mint mondtuk, a Hradzsin, abban is a 42 nm-es egykori Sudek-garzon, ma róla elnevezett galéria, mely az effajta páros tárlatokra specializálódott.

E megközelítést esetünkben megkönnyíti a tény: Rothmayer építészete mindig is inspirálta Sudek fényképészetét, leghíresebb képei az ő épületeiről szólnak, minden Prága-klisétől eltérő látásmódban.

A kiállítás anyagában értelemszerűen fotók, modellek, dokumentumok találhatók. Berendezték az építész várbéli dolgozószobáját, modellezték a legszebb székeket. Nem csupán egy gyűjtemény, amit láthatunk, de a tárlat felidézi kettejük munkatalálkozásainak szellemét, ahogy a korét is, melyben működtek.

Ha az egész összhatásáról kell szólni, egy ordas frázis tolakszik előre: Prága zenéje (a komolyzene bevallott ihletője mindegyiküknek). Szóval, aki Prága képein, építészetén, bútorain túl a zenéjére is kíváncsi, nyugodtan kerülje el a naponta tucatszám rendezett, méregdrága Mozart-egyenkoncerteket, a város igazi muzsikáját ezen a kiállításon biztosan hallani fogja. Extrawurst: látni is!

Schillinger Andrea

Josef Sudek Galéria, Úvoz 24. Prága 1.

A kiállítás megtekinthető: szep-

tember 15-éig, hétfő kivételével mindennap 10-12-ig és 12-17.30-ig.

Belépőjegy: felnőtteknek 10 KC (70 Ft, kb.), gyerekeknek a fele.

szerző
Schillinger Andrea
publikálva
1999/27. (07. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...