Képzőművészet

Egy város életének két évtizeden át látszólag szerves része egy világhírű fesztivál. Aztán kiderül, hogy a város nem tart igényt a fesztiválra. A Mediawave Győrből Szombathelyre költözött - a költségvetési számok mögött egy kultúrharc hadállásai is felsejlenek.

A Nemzeti Kulturális Alap történetének legnagyobb projektjében a könyvtárak másfél milliárd forint értékben juthatnak új könyvekhez. Nehéz lenne vitatni, hogy ez jó a könyvtáraknak, a kiadóknak és a szerzőknek - de sokak szerint lehetne sokkal jobb is.

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóháza melankolikus hely. Nyomasztó a sok sötétbarna fagerenda, az alacsony mennyezet, a kis ablakok és az apró szobák, amelyeket hiába alakítottak kiállítótermekké, szobácskák maradtak.

Mit látna szívesen egy hat-hét éves gyerek a színházban? Van, aki vízilovat, macskát, gördeszkát vagy csodát, de akad, aki világbékét vagy azt, hogy ne bántsa folyton az osztálytársa. A MU Színházban február 22-e és március 6-a között kisgyerekek gondolatai alapján készül előadás - nem csak gyerekeknek.

A filmvásznon, s ez nem csupán holmi érzéki csalódás, mind gyakrabban felbukkanó farkasemberek/vérfarkasok azt a csalóka képzetet kelthetik nézőikben, hogy eme többszörösen szerencsétlen teremtményeket pusztán a forgatókönyvírók beteges fantáziájának köszönhetjük. A filmvásznon, s ez nem csupán holmi érzéki csalódás, mind gyakrabban felbukkanó farkasemberek/vérfarkasok azt a csalóka képzetet kelthetik nézőikben, hogy eme többszörösen szerencsétlen teremtményeket pusztán a forgatókönyvírók beteges fantáziájának köszönhetjük.

Széles körben osztott vélekedés, hogy 2009-ben mindenkinek a csontjáig hatolt a válság, aki szolgáltatásból élt. Utánajártunk, hogyan befolyásolta a hazai könnyűzenei klubok látogatottságát a vendégek feltételezett pénztelensége.

Aki ma Józsefvárost emlegeti, vélhetően gyakrabban gondol azokra a képekre, amik az elmúlt évtizedek számtalan filmjében a szegénység különféle arcainak szolgáltak háttérként, mint azokra, amik most a Corvin moziból kisétálva az épület mögött tárulnak a szeme elé. Pedig amennyiben igaza van Derridának, és a város nem csupán emlék, de ígéret is, ami ott épül, az mind az utóbbit, mind az előbbit alaposan átírja. A kérdés leginkább az, hogy milyen filmek forognak majd az Új Belvárosként épülő falak között.

A vulgármarxisták felfogásában a történelem nem más, mint osztályharcok története. Kis tárcánkban most az antisznobizmus és a sznobizmus küzdelmét helyezzük történetfilozófiánk centrumába. Vagy a dialektikus materializmus fegyverét is bedobva: Hogyan legyünk manapság sznob (antisznob) antisznobok (sznobok) Bécsben?

Huszonöt éves fennállását ünnepelheti a Walkabouts zenekar. Ünnepelheti, de nem hinném, hogy fogja, mert valahogy nem olyan ünneplős fajta. Meg amúgy is: most mit ünnepeljen benne? Összehozott egy csomó lemezt, ha jól számolom, tizenkettőt éppen, mégsem lett belőle "híres" zenekar. Főleg odahaza, Amerikában nem. Ráadásul a zenekar lelke, a dalszerző-énekes Chris Eckman az ezredforduló után Szlovéniába nősült, és azóta ott él. Ezzel ugyan "hivatalosan" nem szűnt meg a Walkabouts, de azért így azok számára is elérhetetlen lett, akik pontosan tudják, hogy nem kell "bedőlni" a "sikertelenségnek". Mert attól még a Walkabouts az egyik legjelentősebb zenekar a világon.

Tinédzserek, fogadósok, arisztokraták, hentesek, táncosnők - mind a vérünket akarják. A vámpírdömping eredményeképp sohasem lehetünk elég óvatosak, bármikor és bárhol az ütőerünkre cuppanhat egy vérszopó. Már ha trendi filmek, tévésorozatok vagy épp könyvek szereplői vagyunk.

Hogy a világválság a világzenét sem kímélte, az pontosan érződött a számítógépemen. Már hetekkel a világzenei vásár (WOMEX) kezdete előtt tucatjával érkeztek az e-mailek: Koppenhágában feltétlenül találkoznunk kell, mert ügynöksége fantasztikus ajánlatokat tartogat az általam (is) képviselt fesztivál (Sziget) számára. Kaptam vagy hatvan ilyet.

Talán pontosabbak lennénk a címben, ha az állatban élő gyerekre utalnánk, még pontosabbak, ha a gyermekre.

A festői bravúrnak létezik olyan szintje, amely megsemmisítő módon átcsap esztétikai minőségbe, és fölényesen lepattintja magáról a könnyűség vádját. Ezt a bravúrt Csernus Tibor esetében többszörösen honorálták már a kezdet kezdetén: még főiskolás korában, 1952-ben Munkácsy-díjat kapott, majd egy másodikat 1963-ban, de nemcsak a Rákosi- és a Kádár-rendszer hivatalossága figyelt föl rá, hanem a fiatal neoavantgárd művészek is. Az összekötő kapocs Bernáth Aurél volt, közös mesterük Lakner Lászlóval. Az ő műtermében ismerkedett össze Csernus, aki akkor már a Három lektor festője volt, Laknerrel, majd kialakult a Konkoly Gyulából, Gyémánt Lászlóból, Szabó Ákosból, Korga Györgyből álló baráti társaság és a szürnaturalizmus fogalma. A neoavantgárd út, amelyet Csernus alapozott meg, számára végül is járhatatlannak bizonyult, ahogy a Kogartban vetített riportfilmben is elmondja, mert ő valami meghökkentően korszerűtlenre készült, a körülötte kialakult csoport pedig 1964-től belevetette magát a legaktuálisabb folyamatba, a pop-artba. Csernus párizsi emigrációja szimbolikusan is elvágta a kortárs magyar festészettel való kapcsolatot, legalábbis művészettörténeti vonatkozásban, mert ő végérvényesen elkötelezte magát a "korszerűtlen szintézis" mellett, amellyel magyar festő számára szinte elképzelhetetlen nemzetközi sikereket ért el. Csernus érzéki szatirikus festészete Caravaggio, Velázquez, Degas, Hogarth, persze Bernáth Aurél és ki tudja, még ki mindenki történelmi szenzualizmusából táplálkozott, anélkül azonban, hogy bármelyikük követőjévé egyszerűsödött volna. Káprázatosan tudott festeni (narancsbőrt például), majdnem olyan jól, sokszor éppen olyan jól, mint azok, akiknek a képe bevillant, ha egy kávéház ajtajából visszafordulva két tanácstalan prostituáltban hirtelen meglátta a saját képét.