Földényi F. László

Nyers művészet

Az art brut és a fotográfia

  • Földényi F. László
  • 2026. január 28.

Képzőművészet

A Szépművészeti Múzeum mintegy átadta a váltóbotot a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központnak: a William Blake-kiállítást mintha váltaná, folytatná a Photo Brut című tárlat. Hasonló „szakmánkívüliség”, hasonló besorolhatatlanság. És hasonló kívülállás.

Blake nem volt tekintettel a festészet európai hagyományára, de a „szakma” alapvető szabályaira sem. Kortársai bolondnak tartották – a régi görögök azt mondták volna róla: idiótész, olyasvalaki, aki a közösség ügyei elől a saját belső világába húzódik vissza. Én inkább art brut művésznek nevezném avant la lettre.

Maga az elnevezés a francia művésztől, Jean Dubuffet-től származik, aki 1945-ben olyan „spontán és nyers művészetet (art brut)” keresett, amely nem sorolható a hagyományos művészethez, és ezért definiálni is nehéz. Mint írta, „ismeretlenek, megszállottak által készített rajzokat, festményeket, mindenfajta műalkotást” keresett, amelyek fantáziából, őrületből vagy önterápiából születtek, és nem tartoznak „a katalogizált művészetbe”, ezért múzeumokban vagy galériákban sem találkozni velük. Olyanokat kutatott fel, akik a társadalom peremén élnek, névtelenek, a saját halluci­nációikat vagy rögeszméiket rögzítik, végtelen türelemmel rajzolnak, festenek vagy fényképeznek olyasmit, ami stilárisan nehezen sorolható bárhová. A gyermekrajzok vagy az afrikai, távol-keleti művészet iránti fogékonyság persze az egész klasszikus avantgárdra jellemző volt; de Picasso vagy Klee, vagy az expresszio­nisták (és a névsor hosszú) mindezt nyersanyagként használták fel. Az art brutre viszont a reflektálatlanság jellemző: az alkotók nem törődnek azzal, hogy amit csinálnak, az művészet-e. Klee a fiá­nak, Felixnek a rajzait ezerszer jobbnak tartotta a saját festményeinél, mivel ezek „az agyamon át lettek cseppenként átszűrve”.

A reflektálatlanságnak, az „agy” kikapcsolásának nagy a skálája. Az egyik végén állnak azok a „művek”, amelyekben a reflexiónak semmilyen szerepe nincsen. De Thierry Lenain kötete, a La peinture des singes (Paris, 1990) például majmok által festett képekről szól, azután vannak az elmebetegek alkotásai – tudomásom szerint ezeket soha nem sorolták az art bruthöz. A 19. század legelején kezdtek el foglalkozni ez utóbbiak által készített rajzokkal: Benjamin Rush amerikai orvos figyelt fel arra, hogy betegei, akiknek egészségesen semmilyen művészi hajlamuk nem volt, miután megbetegedtek, festeni és rajzolni kezdtek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.