A szegedi Fidesz szeretné továbbvinni a parkolási ügyet

  • narancs.hu
  • 2020. január 14.

Kis-Magyarország

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a szegedi Fidesz. Tápai Péter a párt önkormányzati frakcióvezetője szerint a parkolási bérletek kiosztása körül van még néhány tisztázásra váró körülmény.

A szegedi Fidesz számára kevés olyan téma maradt az általa elbukott önkormányzati választás után, melyeket érdemes még a felszínen tartani annak érdekében, hogy támadják Botka László polgármester legközvetlenebb munkatársait.

Noha az úgynevezett parkolási ügyben született másodfokú ítélet enyhítette a három vádlott ítéletét, a helyi fideszesek szerint most már egyértelmű, hogy törvénytelenségek folytak a városházán az utóbbi években.

Sokaknak járt

A vád szerint a város egykori alpolgármestere, jelenlegi kabinetvezetője, Szeged volt főjegyzője és a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetői 2008 és 2012 között 307 darab bérletet adtak ki ingyenesen és ezzel mintegy 40 millió forintos kárt okoztak a városnak. Az ingyenbérletesek között voltak önkormányzati és országgyűlési képviselők (ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt), de bírósági és rendőrségi vezetők is részesültek a kedvezményből.

Botka László polgármester - nem találnak rajta fogást

Botka László polgármester - nem találnak rajta fogást

Fotó: MTI

A Gyulai Járásbíróság első fokon a Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi vezetőjét, valamint a cég volt parkolási üzletág-vezetőjét társtettestként, Mózes Ervint, Szeged korábbi főjegyzőjét, Solymos Lászlót, a város egyik volt alpolgármesterét, valamint Kalmár Gábort, a polgármesteri kabinet vezetőjét felbujtóként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek. A vádlottakat a bíróság hat és tíz hónap közötti egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.

A napokban meghozott másodfokú ítélet szerint Mózes Ervin felfüggesztett börtönbüntetését 2 millió forintra, Solymos Lászlóét 1,4 millióra, illetve Kalmár Gáborét 1,35 millió forintra enyhítette a bíróság.

A Fidesz most rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, amelyen egy olyan vizsgálóbizottság felállítására tennének javaslatot, mely az ügy hátterét tárná fel. Tápai Péter szerint a másodfokú ítélet indoklása ugyanis arra utal, hogy maradtak tisztázatlan körülmények az ügy kapcsán. Az úgynevezett parkolási bizottság felállítására egyébként vajmi kevés esély van, hiszen a helyi Fidesz törpefrakcióval rendelkezik az ellenzéki összefogás pártjait tömörítő Összefogás Szegedért Egyesület kétharmados többséggel rendelkező képviselőcsoportjához képest.

A kezdeményezés inkább arról szól, hogy folyamatosan támadják a Botka László polgármester közvetlen környezetében lévő embereket, elsősorban Kalmár Gábor kabinetfőnököt.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.