Ózd

Elsuttogott szavak

  • narancs.hu
  • 2012. szeptember 5.

Kis-Magyarország

Megelégelte az ózdi MSZP, hogy a helyi médiában már a fizetett hirdetéseit sem fogadják, s első lépésként a városi tévé székháza előtt figyelemfelhívó sajtótájékoztatót tartott. Ezen a helyi Jobbik és független képviselők is részt vettek.

Veres András, az MSZP ózdi elnöke a néhány tucat résztvevő előtt tartott rendezvényen hamar belefogott a minden kiegyensúlyozottságot nélkülöző tájékoztatás példáinak sorolásába. Hiába tudatták például a televízió főszerkesztőjével, a két éve Kecskemétről Ózdra érkezett Bukovinszky Zsolttal, hogy ózdiak is részt vesznek a februári éhségmenetben, erről egy szó sem jött le a helyi médiában. Elhallgatták az MSZP kongresszusát is. Az utóbbi hónapokban az Ózdra érkező politikusokkal nem készítenek riportot, hanem egyszerűen mondanak valamit a felvételek alá, kizárva annak lehetőségét, hogy bárki bírálhassa a kormányt vagy a helyi önkormányzatot. Veres András azt is felemlegette, hogy az ingyenes terjesztésű (postaládákba dobált), nyolcoldalas városi havilapban, az Ózdi Körképben csak a Fidesz–KDNP képviselői kaphatnak megszólalási lehetőséget, akárcsak a városi televízióban. Az MSZP már akkor sem kap helyet a városi sajtóorgánumokban, ha fizetne – így lakossági fórumra sem tudták invitálni az ott élőket. Fizetett hirdetéseiket a helyi hirdetési újság sem fogadja, arra hivatkozva, hogy politikai hirdetést nem közölhetnek. (Ózdon, akárcsak a vidéki városok többségében, nincs ellenzéki sajtóorgánum – a szerk.)

Veres András tájékoztat


Veres András tájékoztat

Fotó: narancs.hu

A sajtótájékoztatón a Munkáspárt és a Jobbik, valamint független önkormányzati képviselők is részt vettek. Márton Ferenc jobbikos önkormányzati képviselő az MSZP-s politikus szavait azzal egészítette ki a narancs.hu-nak, hogy az Ózdi Körképet Miskolcon nyomják, noha Ózdon is lenne rá lehetőség. Veres a néhány tucat érdeklődő által hallgatott tájékoztatóját azzal zárta, hogy ez az első lépés, amelyet az MSZP tesz az egyoldalú tájékoztatás felszámolása érdekében.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.