Fideszes polgármester jelentette fel a földmutyi ellen tiltakozó gazdát, akit majdnem börtönbe küldtek

Kis-Magyarország

Másfél évig tartott az az abszurdnak tűnő eljárás, amit egy kormánypárti politikus indított el.

Hat különböző hatóságot mozgatott meg az elmúlt két évben a bábonymegyeri gazdálkodó, Horváth János kétszer 15 ezer forintos szabálysértési ügye. Trágyát borított a járdára, garázda volt, köztisztaságot sértett, ellenállt a rendőri felszólításnak – ezt mind a terhére rótták, még börtönbe is küldték volna, de végül (ahogyan azt a magyarnarancs.hu korábban megírta) se fizetnie nem kellett, se leülni a bírságot. Nehezen volt érthető a hatóságok feltűnően nagy ügybuzgalma, most viszont olyan részlet derült ki az ügyről, ami talán megmagyarázza ezt.

Elől Salla R., mögötte Horváth János

Elöl Sallai R., mögötte Horváth János

 

A kiindulópont

2015 novemberében – tiltakozva a földbérleti pályázatok ellen – Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő borított trágyát Kaposváron a megyei kormányhivatal épülete elé. Ezért ki is szabták rá a 30 ezer forintos pénzbírságot, ő ezt már rég be is fizette. Eközben Horváthnak bírósági papírja is lett róla, hogy nem vett részt tevékenyen a trágyaborításban, mindezek ellenére még az őt segítő jogász szerint is lehetséges volt, hogy néhány napot a hűvösön kell töltenie – vagy pedig befizeti a kiszabott 15 ezer forintos bírságot, ha szennyezte a környezetét, ha nem – erre viszont végül nem került sor.

A magyarnarancs.hu most megszerzett egy olyan dokumentumot, amely szerint a 2015-ben történt esemény utáni feljelentést nem akárki, hanem a Fidesz kaposvári polgármestere, Szita Károly tette.

false

 

A két évvel ezelőtti kaposvári trágyaborítás is tiltakozás volt az akkor kezdődő földlicitek ellen; Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő vezette az IFA-t, s billentette a platóról a három köbméternyi bábonymegyeri marha- és birkatrágyát a Somogy Megyei Kormányhivatal kaposvári épülete előtti járdára. „Az első rendőrségi határozatban még azt írták: én vezettem az IFA-t, ezért vonnak felelősségre – emlékszik vissza a somogyi gazda. – Később ezt korrigálták, úgy módosult a vád, hogy csak segédkeztem a trágyaborításban. Valóban ott álltam a Sallai vezette IFA mögött, de csak biztosítottam: ellenőriztem, működik-e az IFA platója, meg figyeltem, nem közlekedik-e arra gyalogos a trágyaborításkor. Tizenötezer forint szabálysértési bírságot szabtak ki, de én nem ismertem el, hogy bármit is elkövettem volna, s végül a bíróság is ezt mondta ki. Ezt követően több mint egy évvel a trágyaborítás után, de már a bírósági döntést követően újabb szabálysértési határozatot kaptam, megint 15 ezer forintra akartak büntetni, csak most köztisztasági szabálysértés címén, természetesen ekkor sem fizettem, a kormányhivatal erre a bírósághoz fordult, azt kérve: változtassa elzárásra a pénzbüntetésemet. A bíróság azonban, ahelyett, hogy börtönbe küldött volna, azt írta vissza a Somogy Megyei Kormányhivatal Tabi Kirendeltségének: elévülés miatt szüntesse meg az eljárást ellenem. Erről kaptam a napokban értesítést és ebből, számomra legalábbis most először, az is kiderül: Szita Károly kaposvári polgármester tette a feljelentést még 2015-ben.”

Ügyintézők

Íme a két éve kezdődött Horváth-ügy során igénybe vett hatóságok: Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala, Somogy Megyei Kormányhivatal Tabi Járási Hivatala, Kaposvári Rendőrkapitányság, Siófoki Rendőrkapitányság, Kaposvári Járásbíróság, Siófoki Járásbíróság. A tét: kétszer 15 ezer forint. Az eltelt idő: két év. Eredmény: nulla. És a hat somogyi hatóság mellé besorolt még két másik is: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Mezőtúri Járási Hivatala, valamint a Mezőtúri Rendőrkapitányság.

A magyarnarancs.hu megkérdezte Szita Károly kaposvári polgármestert (Fidesz–KDNP): miért érezte fontosnak, hogy személyesen tegyen feljelentést a trágyaborítás nyomán. Amint megérkezik a polgármester válasza, közölni fogjuk.

Figyelmébe ajánljuk