Hat településen télen is a szabad ég alatt várják a vonatot az utasok

  • narancs.hu
  • 2024. január 5.

Kis-Magyarország

Megakadt a MÁV vasútállomás-felújítási programja, a régi épületeket elbontották, újak azonban még nem épültek.

Két éve kétmilliárdos vasútállomás-felújítási programot indított a MÁV, hat településén azonban egyelőre csak odáig jutottak, hogy bár a régi állomásépületeket elbontották, a beruházásokat még nem kezdték el, így téli fagyok idején is a szabad ég alatt várakoznak az utasok – derül ki a 24.hu riportjából.

Tiszaalpáron tavaly szeptemberben dózerolták le a sínek mellett álló kétszintes házat, amelyben egykor az állomásfőnök is lakott. Az ötezer lakosú település vasúti megállója jelenleg egy üres, saras terület, ahol csak egy menetrendtábla és néhány pad maradt infrastruktúrának. Az önkormányzatnál ugyan tudnak a vasúttársaság építési terveiről, Vancsura István polgármester elmondása szerint pedig a település próbálta elérni, hogy átvehessék a régi épületet. A polgármester a portál megkeresésre elmondta, az épület szerkezete jó állapotban volt, csak a tetőt kellett volna kijavítani,

mégis kiadták a parancsot, hogy el kell tüntetni, mindent eltakarítottak, még a vécét is.

Hasonlóan járt a Hajdú-Bihar megyei Szerep is. Győri Balázs alpolgármester szerint a korábbi épületet közel 15 évig az önkormányzat bérelte, ám utána a MÁV teljesen elhanyagolta a végül romossá vált házat. A vasúttársaság 2015-ben mondta fel a szerződést. Az alpolgármester elmondta, naponta legalább száz utas használja a község „vasútállomását”, május óta azonban a szélben és az esőben is kint kell ácsorogniuk a peronon, mert semmi védettebb építmény nem maradt. Tiszaalpáron és Szerepen is a MÁV-ot hibáztatják a kialakult helyzetért, főként mivel az utóbbi hónapokban érdemi választ sem tudtak kicsikarni a cégtől, így egyáltalán nem kaptak információt arról, mikor kezdenek bele az új épületek felhúzásába. Az elmúlt egy-másfél évben az ország különböző részein összesen hat helyen, Tiszaalpár és Szerep mellett Nyírbogáton, Sárrétudvariban, Basahalmon és Püspökhatvanban bontották le a régi állomást, az új építése azonban elmaradt.

A lap forrásai szerint 2022 nyarán már a kiírás előtt állt a várókra vonatkozó közbeszerzés, azonban közbejött, hogy kormányzati szinten beruházási stopot rendeltek el.

A 24.hu úgy tudja, elkészültek az épületek beltéri bútorai és raktárban állnak a biciklitárolók is, az ügy ráadásul már a MÁV új igazgatóságtanácsát is megjárta. Megkeresésükre a MÁV közölte, szó sincs arról, hogy leállították volna a programot, 10 településen már befejeződtek a fejlesztések, 3 helyszínen zajlik az épület-felújítás, 13 kistelepülésre pedig utasvárók épülnek majd. A vasúttársaság szerint várhatóan 2024-ben, a sikeres közbeszerzési eljárást követően az érintett helyszíneken is megkezdődhet a beruházás.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.