Helyzetkép belülről: így zajlott le a felmondási hullám az ajkai kórházban

  • Varga Domokos Péter
  • 2018. szeptember 17.

Kis-Magyarország

A minőség rovására megy az, ahogyan pótolni próbálják az ajkai kórház felmondott szakembereit. A egyik felmondott nővérrel beszélgettünk.

Az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályáról az elmúlt napokra minden, korábban ott dolgozó nővér távozott. Az idáig vezető folyamatról, a jelenlegi helyzetről, az okokról beszélgettünk az egyikükkel. Anonimitást kért, amelyet tiszteletben tartunk. Helyzetkép következik, belülről.

Világszínvonalú egészségügy: az összes nővér felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán

Elegük lett a túlterhelésből. Augusztusban az összes ápoló beadta a felmondását az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán – írja a 24.hu. A portál szerint nyolc ápolóról van szó, akik szeptember végéig még ellátják a feladataikat, mert a felmondási idejük a hónap végéig tart.

Felmondott a főnővér és a helyettese

Interjúalanyunk a kérdéseinkre válaszolva elmondta, egy hatágyas intenzív osztálynak a vonatkozó törvény által megszabott 11 nővér plusz egy főnővéri létszámmal kell dolgoznia. Az ajkai kórházban ez idén januárig rendelkezésre is állt. Ekkortól kezdett folyamatosan csökkenni a létszám. Ennek a folyamatnak volt egy természetes része is: volt, aki tartós táppénzre ment, mások gyerekszülés miatt távoztak, néhányan nyugdíjba vonultak.

Ezt a helyzetet akkor egy fő felvételével, valamint két 65. évét betöltött nyugdíjas visszahívásával oldották meg. Utóbbiak azonban a csökkentett óraszámban való foglalkoztatás miatt ketten egy ember munkáját tudták átvenni.

false

 

Júniusban viszont felmondott az osztály főnővérének helyettese, őt júliusban a főnővér követte. A folyamat ezt követően megállíthatatlannak tűnt, mert júliusban négy nővér egyszerre mondott fel, majd egy OKJ-s ápoló is távozott. A legutóbbit kivéve a felmondók valamennyien az ajkai kórházban eltöltött 25-30 éves munkaviszonnyal rendelkeztek, a területükön kiváló munkaerőnek számítottak, diplomával rendelkeztek. A szakmai versenyeken jellemzően kiválóan szerepeltek. A régi gárdából jelenleg már csak egy ember dolgozik, de informátorunk szerint már neki is megvan az új munkahelye.

A kórház vezetése a négy ember együttes felmondása után sürgős intézkedéseket hozott, feltöltötték a létszámot. Forrásunk úgy fogalmazott, hogy „delegáltak oda embereket, például gyerekosztályról, illetve bérnővéreket is alkalmaznak”. Utóbbiakat munkaerő-közvetítő cégek hozzák, akár naponta más-más helyre küldik őket.

Bicskanyitogató bértárgyalások

A felmondásokhoz az év elején a kórház vezetésével kezdett, de csak részeredménnyel zárult bértárgyalások vezettek. Az ajkaiak más városokhoz képest akár bruttó 70, de a fővároshoz képest 100 ezerrel is kevesebbet kerestek havonta. Kaptak ugyan 40 ezer forintos béremelést, de ezzel csak utolérték a saját sürgősségi osztályuk nővéreit, a más intézményekben jellemző fizetési többletet nem érték el. De mellé megkapták azt is, hogy „nem elég lojálisak az intézményhez”. Az interjúalanyunk szerint  a bértárgyalás alatt „bicskanyitogató” volt a vezetés stílusa, azt éreztették a dolgozókkal, hogy „zsarolják a főnökséget”.

Forrásunk úgy érzi, a béremelés addigra már egyébként is elkésett, a nővérek a B tervük szerint több, jobbnak tűnő állásajánlattal is rendelkeztek. Ugyanakkor hangsúlyozta, a kórház „leamortizált” tárgyi felszereltsége a korábbi évekhez képest javult: új ágyakat, új lélegeztetőgépeket kaptak. Az intenzív osztály orvosait felkészültnek tartja, jó munkakapcsolatban, jó légkörben dolgoztak együtt. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a korábbi főigazgató inkább partnernek tekintette őket, az újtól lekezelést kaptak, úgy érezték, teljesen elveti a szakmai alapú érvelést.

A nővér határozattan cáfolta, sőt visszautasította, hogy valamiféle közös „összeesküvésben” vettek volna részt, kikérte magának, hogy az „osztály tönkretétele” lett volna a céljuk, nem a kórháznak akartak rosszat. Tény, hogy a főnővér és a helyettesének távozása hatott a többi dolgozó döntésére, de a végső szót mindenki maga mondta ki.

Az egészségügyi kormányzat csak a pofátlanság határát súrolja

Az egészségügyi kormányzat csak a pofátlanság határát súrolja

Fotó: Németh Dániel

 

Még az egyszerre távozó négy embernél sem áll meg a feltételezés, mert az őket fogadó intézményben, egy új részlegben pontosan ennyi emberre volt szükség. Szinte minden nővér szakmai területen helyezkedett el: tüdőgyógyintézetben, háziorvos mellett asszisztensként, szociális szférában. Egyikük távozik külföldre, ő elhagyja a pályát.

Nem a szakma, a lojalitás számít

Beszélgetőpartnerünk az osztály mostani működését szakmailag most nem tartja igazán megbízhatónak a nem teljes értékű szakdolgozói, nővéri gárda hiánya miatt. Bele lehet tanulni a feladat ellátásába – mondta –, de ennek az adott időben ára van, mindenképpen a minőség rovására megy. Ahhoz, hogy valaki a vészhelyzeteket kezelni tudja, feltétlenül kell egyfajta felkészültség, rutin.

A képzett nővér úgy véli, a magyar egészségügyi helyzetet csak magánbiztosítók, magántőke bevonásával lehetne megoldani. A mai magyar egészségügy legnagyobb problémájának a paraszolvencia létezését, a korrupciót, a finanszírozás elavultságát, a források egyenlőtlen elosztását tartja, és azt, hogy a vezetőket nem a szakmai hozzáértésük, hanem az irányítóik felé bizonyított elköteleződésük, „lojalitásuk” alapján nevezik ki. Az egészségügy romlásának folyamata szerinte visszafordíthatatlan.

Bár nincs ok-okozati kapcsolatban, de idetartozik, hogy az ajkai kórház sürgősségi betegellátó osztályának főnővére lemondott a beosztásáról. Igaz, az intézményt nem hagyja el.

Válaszra várva

Az alábbi kérdéseket tettük fel Nagy Zoltánnak, az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatójának:

A nyári hónapoktól kezdődően, de mostanra az intenzív osztályon dolgozó valamennyi nővér beadta a felmondását. Nagy részük a felmondási idejét tölti, de többen már ténylegesen nem dolgoznak az intézményben. Pótolták-e a hiányzó létszámot, jelenleg biztosított-e, szakmailag megnyugtató-e az osztály működése?

Mikorra jár le valamennyi nővér felmondási ideje, ezt követően is működőképes marad-e az osztály?

Választ azonban a cikk megjelenéséig nem kaptunk. Amennyiben a főigazgató válaszol, frissítjük cikkünket.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.