Ilyen, ha az állam odacsap: a budapestivel vetélkednek a pécsi buszjegyárak

  • Babos Attila
  • 2018. augusztus 28.

Kis-Magyarország

Pécsen a buszközlekedés a politika orvosi lova. Olyan szolgáltatásról van szó, amely esetében a pécsiek azonnal érzékelik, hogy a város nincs jó anyagi helyzetben. Az elvonni kívánt 300 millió forint csak a jéghegy csúcsa.

A legjobb esetben is évi 300 millió forintot kell megtakarítani csak a tömegközlekedésen. A helyi közlekedés finanszírozásából ennyit már el is vett a pécsi önkormányzat. A megtakarításról szóló előterjesztést augusztus 13-án megszavazta azoknak a pécsi városatyáknak a többsége, akik a pécsi városfejlesztési bizottságban ülnek. Az igennel szavazók kivétel nélkül a Fidesz-KDNP-frakció tagjai voltak.

Mint ismeretes az adósságaitól egyszer már megszabadított Pécs fideszes polgármestere egy éve került gyámság alá: egy stratégiai irányító testület és a Magyar Államkincstár felügyeli a pénzügyeket, mert a város tartozásai megint megugrottak.

A 13-án elfogadott bizottsági előterjesztés a pécsi helyi közösségi közlekedésben részt vevő buszok megtett kilométereinek és járatszámának csökkentéséről szól. Az anyagban szakmai érveket sorolnak a ritkítás mellett: utazási igény csökkent több vonalon, a felmerülő utazási igényekhez képest túlzottan nagy számú járat érint egyes területeket, a buszok jelentős része időközönként gyakorlatilag üresen közlekedik.

Pécs belvárosa

Pécs belvárosa

Fotó: MTI

 

Mindennek valójában egyetlen oka van. A pécsi önkormányzat súlyos pénzügyi helyzete. A helyi buszközlekedésre fordított összeg olyan tétel, amelyre az egyik legtöbbet áldozza a pécsi önkormányzat. Innen várható a legnagyobb megtakarítás.

300 millió kontra egymilliárd

Nincs sok mozgástere az önkormányzatnak, ha saját magán vagy cégein akar megtakarítani. A helyi közösségi közlekedés finanszírozása viszont ezek közé tartozik. Pécs évi mintegy 2,5 milliárd forintot költ a buszközlekedésre saját büdzséjéből.

Illetve költött eddig, most eldőlt a városfejlesztési bizottsági ülésen, hogy éves szinten mintegy 200 millióval kevesebbet adnak a cégnek. Azt pedig, nem sokkal azt megelőzően határozták el, hogy megemelik a bérletek és buszjegyek árát, ami népszerűtlen húzás, de összességében 100 milliós növekményt jelenthet a cégnek, így jön ki a 300 millió. A pécsi viteldíjak immár a fővárosiakkal kelnek versenyre.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) és egyben a városfejlesztési bizottság tagja nem támogatta az előterjesztést. (Kővári 2010-2014 között a Fidesz támogatásával parlamenti képviselő volt.) A közösségi közlekedéssel kapcsolatban az ÖPE képviselője mást javasol. A Narancs.hu-nak úgy fogalmazott: rossz irány a ritkítás, inkább azt támogatná, ha elektromos buszokat venne Pécs, és azok közlekedtetésével spórolna. Azt szeretné, ha a Modern Városok Program nagy pécsi dobását, a még csak előkészítés alatt álló 20 milliárdos akvapark projektet lefújnák, helyette buszokat vennének. Emellett egy szerényebb költségvetésű strandépítés még beleférne.

Az államkincstár képviselői is ott voltak a bizottsági ülésen, és az ÖPE politikusa szerint nem voltak elégedettek a 300 millió forintos spórolási tervvel, ők legalább 1 milliárd forintban gondolkodnak. Erre azonban az ellenzékiek és a helyi fideszesek is hátast dobtak. Politikai öngyilkosságnak gondolják, ha a jövőben kimaradna minden harmadik busz. A MÁK képviselői bejelentették, ők is kidolgoznak egy költségcsökkentő tervet.

A szeptember 3-tól induló új pécsi őszi-téli menetrend szerint a ritkítás nem a hivatásforgalmi időszakokat, hanem az azokon kívülieket érinti. Azaz a hétvégéket és más kevésbé forgalmas időszakokat.

Hiány, gazdálkodás

Tavaly a pécsi önkormányzat hiánya elérte, akár meg is haladhatta a 7,5 milliárd forintot. A pontos összeggel nem dicsekedtek el, a sajtómegkeresésekre sem adtak egyértelmű választ erről, a város költségvetéséből ez nem derül ki egyértelműen. Korábban viszont tagadták a több ellenzéki politikus által is tudni vélt 9,5-10 milliárd forintos hiányt.

Pécs éjjel

Pécs éjjel

Fotó: MTI

 

A kormány ennek a helyzetnek a rendezésére ítélt meg Pécsnek rendkívüli gyorssegélyt. Ez valójában sokmilliárdos kamatmentes állami kölcsön, amit 2020 végéig vissza kell fizetnie a baranyai megyeszékhelynek. A rendkívüli mentőövért cserébe számos pécsi önkormányzati ingatlanra került állami széljegy biztosítékul.

A pécsi városvezetés a csúnya szocialista örökségen túl azzal magyarázta a bizonyítványt, hogy Pécsnek évről évre nincs elegendő bevétele a kiadásai fedezetére. Az éves mínusz mintegy 3 milliárd forint. Ezért kerültek a rekord közeli, mintegy 45 milliárd forintos önkormányzati adósság 2014-es állami átvállalása után néhány évvel olyan helyzetbe, hogy ismét demoralizáló mértékű anyagi teher nyomja a vállukat.

Nagyon rossz hírt jelent ez Pécsnek

Kővári János szerint a MÁK a buszközlekedésen megtakarítani kívánt 1 milliárd forintra nem a visszafizetés garanciájaként van szükség, hanem azért, hogy egyensúlyban tartsák az idei költségvetést.

Orbán Viktor és Páva Zsolt

Orbán Viktor és Páva Zsolt

 

 

A kincstár munkatársai szerint ekkora összeget kell – csak a buszközlekedés kárára megtakarítani –, hogy hosszabb távon eltűnjön az elmúlt években újratermelődő mintegy 3 milliárdos pécsi költségvetési hiány. A felvett állami hitel visszafizetésére nem is tudnak ezekből az intézkedésekből félretenni. Márpedig akkor három év helyett két év alatt kell majd visszafizetni a több címen kapott és összesen 9,5 milliárd forintos hitel nagy részét.

Még nagyobb baj, hogy Pécs igazából a 9,5 milliárd forint hitelnek csak a 6,5 milliárdos részét kapta a korábbi hitelek rendezésére, a plusz 3 milliárdot a kölcsönről szóló kormányhatározat szerint a 2018-as évre kapták. Vagyis feltehetően számoltak azzal előre, hogy idén még nem tudják az évente jelentkező újabb és újabb kb. 3 milliárdos hiányt lefaragni.

Figyelmébe ajánljuk