A fejlesztési minisztérium arról tájékoztatta a Narancsot, hogy nem tartják indokoltnak új szélerőművek létesítését. A kormány súlyos döntésének háttérét feltárjuk a friss Narancsban.
Egy nyári tanulmány a hazai önkormányzatok átláthatóságát mérte fel. A helyzet több szempontból is egészen aggasztó, de akadnak, akik máris javítanának hibáikon.
Vagy egy olyan folyóban, például a Tiszában fürdött, amely hosszan kapott szennyvizet. Májgyulladás, hasmenés és sok-sok vírus – kosárba szedtük a veszélyeket. Nem árt figyelni!
Számos kistelepülést megroppantott a túlárazásairól elhíresült mutyi, miután a várt támogatást nem kapták meg az uniós vizsgálat miatt. Ám mire ez kiderült, ők már hitelt vettek fel...
Tizenkétmilliárd forintot költ az állam a Lezsák Sándor és felesége alapította Lakitelek Népfőiskolára, ahová sok más mellett szállodát, strandot, lovardát, sportcsarnokot és egy múzeumot is építenek – utóbbit a tiltott pálinkafőző eszközöknek. A népfőiskola veszi át a Nemzeti Művelődési Intézet feladatait is.
Sikkasztási ügyben nyomoz a rendőrség annak az oktatási projektnek a portáján, amelyben egy kamudoktor és egy pálos szerzetes vitte a prímet. Lehet, hogy a Matolcsy-milliókból IKEA-bútort is vettek!
A felfüggesztett börtönre ítélt Gyenes Levente egy joghézagot kihasználva újra harcba száll a polgármesteri székért. Esélyei jók, mivel népszerű, és még nincs is erős riválisa.
Egyeseket több tízezer forintra bírságolhatnak olyan szabálysértésekért, amelyekért másokat sosem vonnak felelősségre. Aki nem tud fizetni, börtönbe is kerülhet. A szabálysértési törvény módosításáért évek óta küzdenek jogvédők. Eddig hiába.
Választás lesz Biharugrán hétvégén, mert a a fideszes polgármester állítólag visszaélést követett el, durvulás volt a közmunkánál, de téglák is eltűntek! A rendőrség nyomoz.
Hibázott az ügyvéd, de valaki szerint a büntetőrendszer nincs jól kidolgozva. Különböző szempontok alapján dolgozzuk fel Béla esetét, aki végül egy év három hónapot kapott.