Két hónapja nem kapnak fizetést az önkormányzati dolgozók Balmazújvárosban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. augusztus 6.

Kis-Magyarország

A kormány szerint Balmazújvárosnak nincs elfogadott költségvetése, ezért nem kap támogatást, a független polgármester szerint viszont van. A polgármester petíciót vitt a minisztériumba. 

Kedden demonstrációt tartottak a balmazújvárosi önkormányzati dolgozók a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium előtt, ahol egy petíciót is átadtak, minthogy két hónapja nem kaptak fizetést –derül ki az MTI híréből. 

Az önkormányzati dolgozók azért nem kaptak fizetést, mert az önkormányzat a jogszabályban meghatározott március 15-i határidőig nem fogadta el az idei költségvetését, valamint a tavalyi zárszámadást sem a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére, ilyen esetekben pedig a kormány felfüggeszti az önkormányzatot megillető előirányzat kifizetését – magyarul a település nem kapta meg a szokásos finanszírozását a kormánytól. 

A zárszámadást és a költségvetést azért nem sikerült elfogadni, mert a várost 2018 óta vezető független, de az ellenzéki pártok által támogatott Hegedüs Péterrel együtt 12 fős közgyűlésben a polgármester egyesületének két képviselője összefogott a Fidesszel, ezzel patthelyzet alakult ki. 

Hegedüs Péter a petíció átadásakor újságíróknak azt mondta, valóban nem sikerült időre a városnak az idei költségvetési és a tavalyi zárszámadási rendelet megalkotása a "képviselő-testület diszfunkcionális működése miatt". Ezek nélkül a város nem kapja meg a nettó finanszírozást, amely működésének alapfeltétele. Mint mondta, június 10-én kétszer egymás után sikertelen képviselő-testületi ülés volt. Arról, hogy ez mennyire volt szabályszerű, a Kúriának kell döntenie, a Fidesz szerint ugyanis a polgármester szándékosan intézte úgy, hogy a közgyűlés határozatképtelen legyen. 

Utána viszont a polgármester saját hatáskörben rendeletben hozta meg a szükséges döntéseket, így az ő álláspontja szerint Balmazújváros rendelkezik törvényesen meghozott rendelettel, így jár neki a nettó finanszírozás. A most átadott petíciójuk is erről szól, hogy a város azonnal kapja meg a működéshez szükséges finanszírozást.  

A petíciót a minisztériumnál Latorcai Csaba parlamenti államtitkár vette át, aki azt mondta, a minisztérium áttekinti a dokumentumban foglaltakat és segíteni kíván a probléma megoldásában. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy csak Balmazújváros polgármesterén múlik, hogy kapnak-e fizetést a település önkormányzati dolgozói.

Az államtitkár azt mondta, amíg a Kúria nem dönt, addig felfüggesztették a város finanszírozását, de felhívta Balmazújváros polgármesterének figyelmét arra, hogy ha "valóban meg akarja oldani a problémát és valóban fontos számára több száz család helyzete", akkor az ügy megoldásának kulcsa az ő kezében van.

Az államtitkár hozzátette: nincs akadálya annak, hogy a polgármester összehívja a képviselő-testület ülését, és "végre jogszerűen meghozza a költségvetési rendeletet", amely után elhárul minden akadály Balmazújváros finanszírozása elől.

Kitért arra, hogy Balmazújváros önkormányzata esetében nem ez az első ilyen problémás helyzet. Az elmúlt évben sem sikerült a zárszámadási rendeletet jogszabályszerűen meghozni, akkor is a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal segített, és végül a főispán hozott saját hatáskörben rendeletet a zárszámadás elfogadásáról, és így rendezte a jogszabályellenes helyzetet.

A kormányhivatal most is kész minden segítséget megadni annak érdekében, hogy megszülessenek a jogszerű döntések és az önkormányzat alkalmazottai megkaphassák jogos fizetésüket – hangoztatta Latorcai Csaba.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, a kormányzati bürokraták miatt 400 állami alkalmazott, Balmazújváros önkormányzatának köztisztviselői, közalkalmazottai második hónapja nem kapják meg a bérüket.

"Én ezt egy szánalmasan kisstílű politikai csatározásnak tekintem", ami miatt 400 önkormányzati dolgozó megélhetése van veszélyben, és az ő helyzetüket hangulatkeltésre használja a kormány. "Amíg a miniszterelnök és a közigazgatási elit a most éppen növekvő fizetéseikből meg tudnak élni, lenne módjuk a megoldásra, csak széttárják a kezüket, mondván, nem tudnak mit tenni, mert a jog nem engedi a fizetések utalását" – fogalmazott.

Felvetette, hogy ha a versenyszférában van bérgarancia alap, akkor az állam esetében miért nem lehet előlegként utalni a fizetéseket, amely egy előre kalkulált, fillérre kifizethető költségvetési tétel.

Hegedüs Pétert az idei önkormányzati választáson egyébként leváltották, októbertől a fideszes Varga Marina vezeti majd Balmazújvárost, a közgyűlésben viszont ugyanúgy 6-6 lesz a képviselők megoszlása. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk