Légi felvételeken mutatjuk a titokzatos luxuskastélyt, amely Lázár Jánosék földjei között épült

  • Magyar Krisztián
  • 2018. február 11.

Kis-Magyarország

Persze, az egészhez semmi köze sincs a miniszternek.

Szerényen csak Nagyréti Vendégháznak hívják azt az impozáns vadászkastélyt, amelyet a közelmúltban építettek a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilág szélén. A hatalmas luxusingatlanról a környéken sokan úgy tartják, hogy ahhoz köze lehet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Hivatalos dokumentumokkal bizonyítani nem lehet, hogy a vadászkastély közvetlenül Lázár Jánoshoz köthető, de néhány árulkodó jel arra utal, annyira mégsem lehet számára ismeretlen a környék.

Az építkezésről még 2016-ban számolt be az Átlátszó: akkor óriásdaruval építették a házakat, decemberi ott jártunkkor viszont úgy tűnt, végeztek a munkákkal. A bárki által járható közút mellől a főépület egy részét és a kisebb házak tetejét lehetett látni, de a főkaputól az oda vezető több száz méteres magánút előtt egy őr állt, csak ő engedhette be az oda érkezőket, bár mi nem láttunk senkit, aki éppen arra járt volna, amíg a helyszínen voltunk. Néhány napja visszamentünk, és mivel kicsit nagyobb volt a mozgás – minden bizonnyal valamilyen karbantartó érkezhetett, az őrrel felhajtottak a főépület mellett található kisebb épületekhez – légi felvételeket tudtunk készíteni a kastélyról. Eddig is láttuk, hogy nem akármilyen luxusingatlanról van szó, de a levegőből az egész sokkal impozánsabbnak tűnik.

Fényűzés Lázárék birtokai között

Fényűzés Lázárék birtokai között

Fotó: Németh Dániel

A luxuskastély papíron egyébként először Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvédé volt, ő 2015-ben vette meg a területet egy vadásztársaságtól, ő kezdte el építtetni a hatalmas házat úgy, hogy hódmezővásárhelyi forrásaink szerint korábban nem volt olyan látható vagyona, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy egy ekkora ingatlan kialakítását egymaga finanszírozni tudná. Később alapított egy céget, amelyben két társtulajdonosa is van, és ide apportálta az ingatlanvagyont. Kulik és Lázár János könnyen összeköthető: mielőtt még a miniszter polgármester lett volna Hódmezővásárhelyen, a városházán dolgozott együtt az ügyvéddel, és később Kulik Jenő rendszeresen adott jogi tanácsokat Lázár Jánosnak, továbbá a Miniszterelnökség – amelyet Lázár vezet – is szerződött vele.

Az is széles körben ismert, hogy Lázár János nagyon szeret vadászni, bizalmasáról, Kulikról ezt azonban nem tudják elmondani, legalábbis azok nem, akikkel róla beszélgettünk Hódmezővásárhelyen.

Decemberi cikkünkben azt is leírtuk, hogy az általunk látott földhivatali dokumentumok szerint a vadászkastély egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe. A miniszter édesanyjához ugyanabban az évben került a föld, amikor Kulik Jenő megvette a vadászkastély területét. Az épületek környezetében további két olyan földrészlet van, amely Lázár édesanyjáé; ezek 2015-ben és 2016-ban kerültek a nevére. Lázár Jánosnak is van olyan földbirtoka, amely majdnem szomszédos a kastéllyal, mi több, a két fia nevén is van ott egy földrészlet. Ezek összesen 40,45 hektárt tesznek ki.

Korábban Lázár János azt állította, neki semmi köze sincs a vadászkastélyhoz, amelynek a megépítéséről akkor hallott, amikor az építtető tájékoztatta őt, mivel a telek szomszédságában „mintegy 45 hektáros területen erdőgazdálkodást folytat”.

Egy titokzatos luxuskastély Lázár Jánosék batidai földjei között

.

Tehát Lázár bizalmasa építtet egy vadászkastélyt, amely körül szinte minden föld Lázár Jánosé vagy valamely családtagjáé. A térképadatok és a légi felvételeken látható részletek szerint is eléggé valószínű, hogy a kastélyt csakis úgy lehet megközelíteni, ha áthajtanak Lázárék földjén, és az egész kastélyt körbeveszi egy hatalmas kerítés, amely a miniszter földjeit határolja.

Rejtélyes luxuskastély mellett terjeszkedik Lázár János és családja

A miniszter állítja, nincs köze a nemrég épített kastélyhoz, mégis felvásárolták a környező földeket. Ízelítő a már szerdán megjelent karácsonyi Narancsból. Az utóbbi hónapokban egyre többet hallani arról, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2018-as választásokat követően visszavonulna saját választókörzetébe, ahol szülővárosa, Hódmezővásárhely és környezete fejlesztésével foglalkozna, illetve többet lehetne a családjával.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.