Márki-Zay: 1,5 milliárdos a hiány, csődbe mehet Hódmezővásárhely
43504061_487095251771595_6394499657069756416_n.jpg

Márki-Zay: 1,5 milliárdos a hiány, csődbe mehet Hódmezővásárhely

Kis-Magyarország

Tüntetést szervezett a hódmezővásárhelyi polgármester, ahol kiderült: a fideszes képviselők állításával ellentétben nagy bajok vannak a költségvetéssel.

„Lyukas költségvetést örököltem februárban, amikor elnyertem a polgármesteri tisztséget, emellett azóta is hullanak ki a csontvázak a szekrényből. Ez az év pénzügyi szempontból már mindenképpen menthetetlen lesz, 1,5 milliárd forint ki nem fizetett számlája lesz Hódmezővásárhelynek”, mondta kedd kora este Márki-Zay Péter polgármester a helyi sporttelep öltözője előtt tartott szülői értekezleten.

A politikai tiltakozógyűléssé alakult rendezvényre a meghívás ellenére, de nem meglepő módon, nem jött el sem Lázár János korábbi polgármester, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, sem a helyi képviselő-testület többségét adó fideszes városatyák, akik szerint a város költségvetésével minden rendben van.

false

A gondokat tovább sorolva Márki-Zay elmondta, hogy 2,5 milliárd forint olyan bevétel szerepel a megyei jogú város költségvetésében, ami nagy biztonsággal nem fog befolyni a kasszába. Emellett 460 millió forintos vesztesége van a strandnak, az építményadóból közel 300 millióval folyik be kevesebb, de súlyos tízmilliókkal tartoznak a térségi közlekedési cégnek és az áramszolgáltatónak.

A hódmezővásárhelyi polgármester elmondta, a következő évek szívós, következetes gazdálkodásával helyre lehet billenteni a pénzügyi egyensúlyt. Ugyanakkor a szolgáltatók akár be is dönthetik az 50 ezer lakosú várost. Márki-Zay szerint az önkormányzati csőd mindenkinek rossz lenne. Végül amellett tett hitet, hogy a takarékossági intézkedések nyomán nem kell bezárni majd a sportpályát.

false

 

A mai tüntetés kiváltó oka a független polgármester és a képviselő-testületben többséggel rendelkező Fidesz hónapok óta tartó háborúja, amiből állítása szerint Márki-Zay Péternek most lett elege.

Márki-Zay Péter: „Elismerem, győzött Lázár János! Én ilyen aljassághoz nem asszisztálok”

A képviselő-testület feloszlatását és új választás kiírását kezdeményezi a hódmezővásárhelyi polgármester. Márki-Zay Pétert felzaklatták az utóbbi napokban történtek. A Facebookon közzétett bejegyzésben tételesen felsorolja a hódmezővásárhelyi polgármester, mi minden hiúsul meg Lázár János és köre miatt, aminek többek között a helyi gyerekek az elszenvedői. „Elismerem: győzött Lázár János!

A polgármester vasárnap belengette: új választást akar a városban, azaz a képviselő-testület oszlassa fel magát. Hogy ezt elérje, keddre tiltakozó nagygyűlést hívott össze.

Harc Lázárral

Meglepő bejegyzést tett közzé vasárnap a független, az ellenzék támogatásával februárban Hódmezővásárhely polgármesterévé választott Márki-Zay. „Elismerem, győzött Lázár János” –  írta a Facebook-oldalára, igaz, hamar kiderült, hogy nem kapitulálni készül a Fidesz előtt.

A megjegyzés arra vonatkozott, hogy a volt miniszter, egykori hódmezővásárhelyi polgármester a helyi fideszesek segítségével keresztülvitte az akaratát: Márki-Zay szerint megbénította a város működését, aminek a polgárok látják kárát. Lázár emberei szerinte „elfelejtették” megszervezni az aszfaltrajzversenyt a gyerekeknek, lemondták a minden évben Mikuláskor megrendezett cirkuszt, úgy intézik a közbeszerzéseket, hogy azoknak nincs győztese és így nem készül el határidőre az iskolák szigetelése, felújítása. Továbbá rövidesen lakatot tesznek a stadionra is.

Márki-Zay szerint ezzel azt a benyomást akarják kelteni az emberekben, hogy az általa vezetett város a csődbe rohan.

Figyelmébe ajánljuk