Megint tarolt a Simonka-hálózat, ezúttal több tízmilliós megrendelést kaptak Simonka falujától

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 22.

Kis-Magyarország

Pusztaottlakáról egy 40 milliós közbeszerzést vihettek haza Simonka drága ismerősei. Aprópénz?

Simonka György, fideszes országgyűlési képviselő feltűnően népes hálózatot épített fel maga körül az elmúlt években. Erről többször beszámoltunk mi is: ennek a nem túl bonyolult „technikának” az volt a lényege, hogy Simonka helyén, miután országgyűlési képviselő lett, több cégben is ismerősei, rokonai, esetleg barátai tűntek fel, és ezek a vállalkozások (illetve néha ezektől függetlenül a vállalkozásokhoz köthető egyes személyek) szép számmal kaptak állami megrendeléseket vagy támogatásokat, illetve kerültek be olyan, épp Simonka által menedzselt programokba, mint az általunk is részletesen bemutatott, állami pénzből finanszírozott pilot projekt, ahol temérdek közbeszerzést nyertek meg.

Befigyel Voldemort

Bemutattuk azt is, hogy Pusztaottlaka, ahol Simonka György hosszú évekig volt polgármester, hogy kapott éveken át még Felcsútot is leköröző állami támogatást.

Simonka György figyel

Simonka György figyel

Fotó: MTI

 

És a legfrissebb hír is innen származik: Pusztaottlakán nemrég kihirdettek egy közbeszerzést, ahol az Aktív Klub Szolgáltató Kft. nyert megbízást mezőgazdasági eszközök és termékek beszerzésére „a Pusztaottlaka településen induló növénytermesztési tevékenység ellátására épülő Startmunka programhoz” nettó 38 millió forintért. (Ez bruttó 46 millió forint.)

A cégben 2007-ben volt tulajdonos maga Simonka György, majd később – a rendszeres üzlettárs – Simonkáné is. A vállalkozás mai tulajdonosa pedig az a Gábriel Pálné, aki több, Simonkához köthető cégben is fontos szereplő (volt), így a Paprikakert TÉSZ-ben és a Magyar Termés TÉSZ-ben. De Gábor Pálné nevével találkozhattunk azzal a Dél-Békés Termelőiért Közhasznú Alapítvánnyal kapcsolatosan is, amely közbeszerzésein például a Public Sector Kft. volt a nyertes ajánlattevő. Azt Hadházy Ákos ismertette korábban, hogy az említett alapítvány épp azt a „Public Sector Kft.-t bízta meg a végrehajtással, amely a Mengyi ellen elrendelt nyomozati anyagokban is feltűnt, mint kamupályázat-gyártó. Hadházy a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra is, hogy minden esetben meghívásos pályázaton nyert a Public Sector, és mindig ugyanazzal a két másik céggel versenyzett. De nemcsak Békés megyében, hanem több száz kilométerrel arrébb, a Fejér megyei Cecén és Lajoskomáromban is. Hadházy a sajtótájékoztatón kitért a DBMTA és a Public Sector Kft. hátterére is. Az alapítvány ugyanis Simonka György fideszes képviselőhöz köthető a szervezet munkatársán, Gábriel Pálnén keresztül, aki a politikus több vállalkozásában feltűnik”. (Az index.hu információi szerint egyébként Simonkánál nemrég házkutatást tartottak, amit ugyanakkor a fideszes képviselő cáfolt.) Az Aktív Klub másik jelenlegi tulajdonosa Tóth Pálné, aki szintén a Simonkához köthető Paprikakert és Magyar Termésben volt tisztségviselő.

Furcsa megoldás

És hogy miért írtuk, hogy Simonka György faluja Pusztaottlaka? Természetesen azért, mert sokáig volt itt polgármester, de korábbi cikkünkben azért jeleztünk egy apró érdekességet.

Az történt ugyanis, hogy miután már nem Simonka volt a polgármester, a településsel való kapcsolattartóként közbeszerzéseknél még mindig ő volt megadva kontaktként. Ezt K. Árpád egyéni vállalkozó kapcsán rögzítettük, „aki pár éve azzal került a hírekbe, hogy a román határnál egy rendőrrel közösen úgy megvert pár rajtakapott dinnyetolvajt, hogy mindketten felfüggesztett börtönbüntetést kaptak – most közel nyolcmillióért szerezhetett be üzemanyagot a Simonka-projektben. Ráadásul K. a pusztaottlakai önkormányzattól is nyert nem sokkal később hasonló megbízást közel 24 millió forintért. (Ez utóbbi közbeszerzésnek az volt az érdekessége, hogy noha Simonka már nem polgármester Pusztaottlakán – az országgyűlési munkát választotta –, a közbeszerzési honlapon mégis ő volt megadva kapcsolattartónak a pusztaottlakai önkormányzat részéről. Ez a szemérmetlenül sajátos megoldás nem csak egy esetben történt meg: akkor is Simonka György volt a kapcsolattartó az önkormányzat részéről, amikor saját egykori cége, a Paprikakert nyert a korábban általa vezetett önkormányzattól több mint 23 millióért közbeszerzést. Simonkához telefonszámot is adtak: a polgármesteri hivatalét. A korábban már bemutatott Szervíz-Bodzás szintén több mint 20 milliót nyert tavaly az önkormányzattól Simonka György kapcsolattartásával.)”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.