Mint a gomba - Erősödő Jobbik Nógrád megyében

  • Matkovich Ilona
  • 2014. június 1.

Kis-Magyarország

Miért szavazott több mint egymillió honfitársunk a Jobbikra? Ezúttal nem elemzünk, hanem Nógrád megyében helyieket kérdeztünk erről.

"Növekszünk, mint a gomba. Ha végzünk a beszélgetéssel, indulunk tagszervezetet alapítani az egyik faluba. Bár a fiatalokról azt mondják, hogy nem érdekli őket a politika, nekünk nagyon sok fiatal párttagunk van, az ifjúsági tagozatunkba most épp nyolc jelentkező jött. Ott vagyunk a Facebookon, de kimegyünk az utcára standolásra, szórólapozásra, megszólítjuk a fiatalokat, túrákat szervezünk, szemétszedést, hogy vigyázzon a környezetére, a magyar ünnepek betartására ösztönzünk, meghívjuk őket rendezvényekre, nem dobjuk őket egyből a mély vízbe" - vázolja a Jobbik toborzási stratégiáját Szabados Róbert, aki egy éve vezeti a Jobbik balassagyarmati szervezetét. Nagy sikernek tartja, hogy míg a balassagyarmati választókörzetben, amelyben 84 kistelepülés található, négy éve négyezer körül volt a Jobbikra szavazók száma, ez most, áprilisra tízezerre nőtt, és ezzel megelőzték a baloldali összefogás jelöltjét. Szabados szerint az embereknek elegük lett a két nagy pártból az elmúlt huszonnégy évben, és rájöttek, hogy a Jobbik egyedüliként "folyamatosan terepen van, ha valaki hozzánk fordul, bárki legyen, megpróbálunk segíteni. Csak egy egyszerű példa, az első szavazó fiatalok közül többen jöttek be az irodánkba, magyarázzuk el, hogy kell szavazni". Szabados büszke rá, hogy a korosztálya a városban ismeri őt, megállítják az utcán, és ő mindenkivel beszélget.

false

De nemcsak Balassagyarmaton kampányolt, hanem a környékbeli falvakban is. "Az én körzetemben több olyan település van, ahol a cigányság él többségben, vagy szinte már csak ők laknak a faluban. Természetesen ezek voltak számunkra a legkritikusabb helyek. Először elkezdtek rasszistázni, nácizni, meg hogy ki akarjuk irtani őket, mi meg mondtuk, hogy hallgassanak meg. Sok olyan roma származású volt, aki azt mondta a végén, hogy adjunk programot, elviszik a családnak. Volt olyan, akinek el kellett olvasni a szóróanyagunkat, de megtettük. Odamentünk a roma emberekhez, és megkérdeztük: a Fidesz, az MSZP mikor foglalkozott veled? Egyből rávágták, hogy a választás előtt meg a választás napján. Nekem a helyi romákkal jó a kapcsolatom, a kisebbségi vezetéssel közös célunk, hogy élhető legyen a város."

Közös célpont

Amikor Balassagyarmaton néhány év kihagyás után 2011-ben ismét kinyílt a "menekültszálló", ahonnan - Magyarországon egyedüliként - napközben kijárhat a mintegy kétszáz külföldi lakó, a Jobbik a helyi cigánysággal karöltve tüntetett a tábor ellen. Olyan külföldiek élnek ott, akik idegenrendészeti eljárás alatt állnak, és bár kitöltötték az őrizeti idejüket, nem tudják őket elküldeni az országból. A többségükben afgán, palesztin és iráni menekültek munkát nem kaphatnak, ezért naphosszat a városban ténferegnek. Januárban egy csoportjuk összeverekedett egy helyi társasággal, egyesek szerint kábítószer, mások szerint egy lány miatt. Ekkor a Jobbik aláírásgyűjtésbe kezdett a szálló bezárásáért. "Annyit elértünk, hogy tíz óra után a szállón kéne lenniük, de nem tartják be, hiába foglalkozott vele a belügyminiszter és a bevándorlási hivatal képviselője is. Azt mondták, hogy a Jobbik raszszista indíttatásból kezdeményezi az aláírást, de furcsamód ezen a gyűlésen épp a romák álltak fel, és mondták, hogy a külföldiek viselkedésével van baj - mondja Szabados, aki a pártja tavaszi választási sikerén felbuzdulva úgy gondolja, az önkormányzati választásokon, ahol ő is indulni fog képviselőjelöltként, az áprilisinál is jobban fognak szerepelni. - Nagyon sokan, akik tavasszal vacilláltak az MSZP és a Jobbik között, mert elhitték, hogy az MSZP még győzhet, a választás után azt mondták, nektek volt igazatok, és ősszel a Jobbikra fogunk szavazni. Ahol ekkora a szegénység, ott bármikor lehet a szocialista szavazóból jobbikos szavazó. Itt csak az érdekli az elkeseredett, dühös embereket, hogy bízhassanak valakiben, aki tényleg azért ül a parlamentben, hogy az ő érdekeiket képviselje." (A nógrádi Jobbik és a cigányok kapcsolatáról megkérdeztük Jónás Gábort, a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét is, aki írásban ígért választ kérdéseinkre, de ezt lapzártánkig nem kaptuk meg.)

Miközben a Fidesz 600 ezer szavazót veszített, a baloldal romokban, a vidéki kistelepüléseken szinte ismeretlen LMP pedig épp hogy megugrotta a parlamentbe jutás szintjét, a Jobbik vidéken számos helyen a legnagyobb ellenzéki párttá nőtte ki magát. Ha e tendencia tartós lesz, a Fidesznek egy olyan, az elitpártok által "vidéki hőzöngő szélsőségeseknek" nevezett jobboldali radikális párttal kell megküzdenie előbb-utóbb, amelynek a szavazótábora ma még alig több ugyan egymilliónál, viszont a fiatalok, köztük az egyetemisták között már most is a legnépszerűbbek. Tagjai eltökélten hiszik, hogy jönnie kell valami újnak, és az igazi változás letéteményese csak a Jobbik lehet.

Üzenem a nagy házba

Balassagyarmaton, a Madách-liget málló vakolatú, egykor szebb napokat látott négyemeletes épületei között egy rozoga vaspadon üldögélő asszonytól érdeklődünk, vajon minek köszönhető, hogy egy szélsőséges, félkatonai szervezetekkel kapcsolatot tartó párt így előretört a városban. A válasz oly gyorsan érkezik, mintha már több tucatszor elmondta volna. "Mondok egy példát, aztán döntse el, hogy ki a rasszista - mondja az asszony a pad támláját megmarkolva, amely, akkor vesszük észre, lánccal van a bejárati kapu rácsához rögzítve. - Itt a telepen vegyesen élnek cigányok, nem cigányok, elég jól elviseljük egymást. Kiszabadult egy fiatalember, aki roncsautókat kezdett javítani az utcán. Ezerrel dübörgött a zene, ment az ordítozás, káromkodás egész nap, és iszonyatos szemetet hagytak maguk után. Volt köztük cigány, nem cigány, senki nem mert rájuk szólni. Most egy hete eltűntek, de kérdezem én magától, a rendfenntartás nem a rendőrség dolga? 'k se mernek szólni. De az uramat tízezerre megbüntették a kismotorral. Az neki kétnapi fizetése, egész nap kőműves mellett van, de kérdezem, ezek miből élnek? Miért nem lehet bevezetni a közveszélyes munkakerülést, aki meg dolgozik, annak adjanak rendes pénzt, írja csak meg, hogy ezt egy cigány asszony üzeni Pestre, a 'nagy házba'."

"Maradjunk annyiban, hogy egy falu Nógrádban - ezt már egy férfi mondja, aki nem csak a neve, de a faluja nevének elhallgatását is kéri. - Nem szeretném magam agyonveretni. Ennyi. 62 éves vagyok, pedagógus. A családunkat csak tavaly legalább tíz atrocitás érte, kizárólag romák részéről. Gazdálkodunk, a feleségem most intézi az előnyugdíjat, hogy egyikünk itthon legyen folyamatosan. Tavaly volt két betörésünk, terménylopás, négy tyúk volt, az elvitték, amikor éjféli misén voltunk karácsonykor, vittek el az udvarra bekészített tűzifát, a teraszról tojást, teli bevásárlókosarat, egyszer arra jöttem haza, hogy az oldalsó kerítést lebontották, és amikor szóvá tettem, hogy a szemetet a kapunk elé borították, olyan szavakkal fenyegettek, hogy azt most nem mondom ki. Így élünk, az utcában az első ház a miénk, kifelé csak romák élnek, persze nem a módosabbak, azok is beljebb mentek. Talán két alkalommal tettem feljelentést, aztán hagytam. Úgysem kapunk kártérítést. Azt már csak megemlítem, hogy bot nélkül nem megyek ki az utcára, annyi a kóbor kutya, éhesek, ingerültek, mint a gazdáik. Ugyanakkor nézem a tévét, és nagyon irritál, amire a Fidesz használja a köz televízióját. De a szociknak sem bocsátják meg, hogy elprivatizálták a gyárakat. Most jött végre egy párt, aki erre felnyitotta a szemeket. Folytathatnám a földdel, a trafikkal, de csak annyit akartam érzékeltetni, hogy lett belőlem jobbikos szavazó. Persze, jó lenne meggyőzni őket, hogy kicsit változzanak, engem is taszítanak egyes dolgaik, de kénytelen voltam egy fontossági sorrendet felállítani." Kérdésünkre, mit gondol arról, hogy a volt jobbikos képviselő, Gaudi-Nagy Tamás (aki Morvai Krisztina várható jobbikos uniós képviselő szakértője lesz) addig hergelte a közönségét, amíg fenyegetni kezdték és leköpték Pásztor István vajdasági politikust, a pedagógus férfi azt válaszolja: "Radikálisak, fiatalok, majd megszelídülnek."

"Minden az emberen múlik, mindegy, milyen pártban politizál - vallja a varsányi Kiss László, Nógrád megye 2. számú választókörzetének képviselőjelöltje, aki büszke rá, hogy pártja olyan kérdéseket vitt be a parlamentbe, amelyeket a többi párt elhallgatott. Habár a családi gazdaságban dolgozó, hat éve politizáló fiatalember kb. 50 százalékal maradt le fideszes vetélytársától, elégedett az eredménnyel. "Relatíve kezdő politikusként meg tudtam duplázni a választókerületben a Jobbikra leadott voksokat, és magam mögé utasítottam a politikában jártas szocialista politikust. Rengeteg dolgot kellett csinálnom a kampány idején, ez a gazdálkodásban okozott némi problémát, és édesapám ezt nem mindig díjazta." Kiss úgy tapasztalja a környezetében, hogy az ő generációja és a nála fiatalabbak nem akarnak fizikai munkát végezni. Erre hoz példát: egy képviselőtársa kért segítséget egy Magyarországra települt osztrák cég számára, hogy Nógrádból felvennének 17 minősített hegesztőt. "Igaz, hogy nálunk nagyon magas a munkanélküliség, de csak korongozó, kosárfonó, fodrász van rengeteg, hegesztő nincs. A szakmunkások már rég külföldön dolgoznak négyszer annyi pénzért, mint amit itthon kapnának. A Jobbik álláspontja, hogy az egész munkaügyi hivatal rendszerét át kéne alakítani. A mostani csak arra jó, hogy regisztrálják a munkanélkülieket, de munkahelyet, legalábbis Nógrádban, nem tudnak ajánlani, sem a piacon eladható munkaerőt képezni. A fiatalok irodában szeretnének dolgozni, de mindenki nem lehet adminisztrátor, jegyző vagy megasztár. Akik elmentek tanulni, nem jönnek vissza, nagyon gyorsan öregedik az egész térség. Van olyan falu a közelben, ahol 16 ház áll üresen a falu közepén, és senki nem veszi meg. Varsányból például kőművescsapatok járnak dolgozni naponta Pestre, az értelmiség azonban vagy Pesten marad, vagy más, fejlettebb megyébe költözik."

A megyében autózva a Jobbik erős jelenléte ellenére alig láttunk rovásírásos településtáblákat. Érdeklődésünkre Kiss László azt válaszolja: ez csak a nógrádi szervezet viszonylag késői magára találása miatt van így. "Most kezd elterjedni itt is a rovásírás, a Jobbik ezt nagyon fontos népi hagyománynak tekinti, akárcsak azt, hogy valaki karikás ostorral csapkod a Hortobágyon. Van, akinek ez csak hadonászás, másnak hagyomány, ezért kell, hogy a magyar társadalom ismerje meg a magyar történelmet" - mondja.

Közbevetjük, hogy a Jobbik tájékáról származnak azok a történelmi múltat elbizonytalanító kijelentések, mint amikor Dúró Dóra egy sajtóközleményben"úgynevezett holokausztról" beszélt, idén februárban pedig Ágoston Tibor debreceni jobbikos önkormányzati képviselő, pártja debreceni és hajdú-bihari alelnöke, országgyűlési képviselőjelöltje "holokamut", majd kijavítva magát "holokasztot" említett. Az ilyen és más, félelmet és előítéleteket keltő megnyilvánulás, mint például az izraeli "felvásárlások", a cigánykérdés folyamatos hangoztatása miatt rettegnek sokan a Jobbiktól.

Kiss szerint az ő korosztályának tudnia kell a holokausztról, "hogy még egyszer ilyen hibát ne kövessünk el, de kikérem magamnak, hogy náci és fasiszta jelzővel illessenek bennünket. Mi vállaljuk, hogy nem a holokausztot tartjuk a legnagyobb magyar tragédiának, hanem Trianont és a doni katasztrófa feldolgozását, de a kibeszélést is ugyanolyan fontosnak tartjuk". Az Európai Unióról vallott véleménye viszont meglep minket: szerinte a Jobbiknak nem célja kilépni az unióból, Magyarország egyetlen lehetősége, hogy tag maradjon. Igaz, úgy látja, Nógrádban a társadalom többsége nem él jobban, mint a csatlakozás előtt, és ezen az sem segít, hogy "uniós pénzből kiparkosítottuk az országot, és felépülhetett néhány stadion". Mint mondja, Nógrádban, ahol akár a roma fiatalok beilleszkedését is segíthetnék sportpályák létesítésével, nem nagyon találkozunk ilyenekkel.

Van másik is

Annak ellenére, hogy Nógrád megye az ország egyik legszegényebb megyéje, a reményvesztett kistelepülések minden nyűgével - kevés munkahely, megszűnő vasútvonalak, elvándorlás, elöregedő lakosság, a rossz szociális körülmények között élő cigány származású lakosság gyors növekedése -, a Magyarországi Cigány Párt (MCP), amelynek pedig alapszervezete is működik a megyében, nem szerepelt sikeresen az áprilisi választáson. Szécsényben helyi roma emberektől érdeklődtünk, mi lehet ennek az oka. A válaszadók többnyire semmit nem tudtak az MCP programjáról, míg a Fidesz, a Jobbik és a Baloldali Összefogás (nem feltétlenül politikai) rendezvényeinek valamelyikén többnyire részt is vettek.

"Sosem szavaznék egy rasszista pártra, a Jobbik és a Gárda félelmet kelt a cigányokban. Nekem már mutatták a kocsma előtt csak úgy, hogy elvágják a torkomat, kiszúrják a fülemet. Nem ismertem őket, kigyúrt, bomberdzsekis, kopasz férfiak voltak, gondolom, valamilyen gárda - mondja O. Sándor a szécsényi postahivatal előtt, majd a mellette álló öccsére mutatva hozzáteszi: "A cigányok között is vannak árulók." "Úgy gondoltam, jobb valamilyen komoly pártra szavazni" - magyarázza "az áruló" O. József, hogy cigány ember létére miért szavazott az MCP helyett a Jobbikra. - "A szocialisták elárulták a cigányságot, eladták a gyárakat, a cigány emberek kenyerét, és megengedték a megélhetési bűnözést, ezzel azokkal a cigánytelepi romákkal szúrtak ki, akik dolgoznak, és már van mit félteni. A Fideszre azért nem szavaztam, mert azt hazudják, hogy meg lehet élni 49 ezer forintból. Engem most nem érint, de azt hallom, közmunka is kevesebb lesz - mondja a férfi, majd arról mesél, hogy a Karancsságban élő rokonai lisztet, cukrot, konzervet, csibét, sőt, ha délutánig vártak, még pénzt is kaptak a választás napján. - Annyira meg vannak szorulva az emberek errefelé, legalább nekik is jutott valamennyi a választási milliókból" - magyarázza. Arra a kérdésre, melyik pártra fog szavazni a május 25-i európai parlamenti választáson, egykedvűen azt válaszolja, május végétől napszámba megy: amíg a bogyós gyümölcsök érnek, úgy egy hónapig haza se jön. Háromezret kap naponta, plusz ellátás - úgyhogy nem ér rá "minden hónapban szavazgatni", mert négy gyereke jár iskolába, abból kettő gimnazista.

Figyelmébe ajánljuk