Négyhektáros tavat épít Tiborcz István a családi birtok mellé

  • Magyar Krisztián
  • 2017. november 22.

Kis-Magyarország

Már elindult az engedélyeztetési eljárás, ha a hatóság rábólint, jövőre kezdődhetnek a munkálatok.

„Tiborcz István magánszemély (…) saját területén dísztó és vizes élőhely kialakítását határozta el” – ez áll annak az előzetes vizsgálati tanulmánynak az elején, amelynek elkészítésével a miniszterelnök veje bízott meg egy mérnöki irodát. A nyilvános, bárki által letölthető dokumentum szerint Tiborcz a tavat a Bicskéhez közeli Csabdi határába szeretné megépíttetni, a család tükröspusztai lovas tanyájától 350 méterre. Ez az a birtok, ahol felnőtt Tiborcz István, 2013-ban pedig a fiatal, mára már milliárdos vállalkozó itt házasodott össze Orbán Ráhellel. Íme az előzetes vizsgálat borítólapja:

false

 

A birtokunkban lévő tulajdoni lap szerint a tónak helyet adó, 10,7 hektáros földrészletet még 2013 májusában, egy magánszemélytől vásárolta meg Tiborcz István, aki ide egy közel 4 hektáros vízterületet álmodott, amelyen lenne egy kis sziget is. A tervezett tó közvetlen környezetében több olyan területet is azonosítottunk, amelyet Tiborcz István állami földárveréseken vásárolt 2016-ban, ezek összesen közel 100 hektárt tesznek ki, és csak ezekért több mint 115 millió forintot fizetett Orbán Viktor veje.

A zöldhatóság már vizsgálja a terveket

Az építési munkák csak azután indulhatnak el, ha lezárult a hatósági engedélyeztetési eljárás. Utóbbi nem lesz gyors folyamat, ugyanis a tónak helyet adó földrészlet Natura 2000-es besorolású, azaz védett terület, ahol a jelentősebb emberi beavatkozásokat szigorú előírások szabályozzák. Az eljárás a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán folyik, ide november 14-én nyújtotta be a szükséges dokumentumokat a Tiborcz Istvánt képviselő mérnöki iroda. Az előzetes hatósági vizsgálat november 20-án indult, az ettől számított 21 napon belül bárki panasszal élhet a tó kialakítása miatt, amelyet a kormányhivatalnál kötelesek kivizsgálni. Ha ezt követően is rendben talál mindent a környezetvédelmi hatóság, akkor kaphat jóváhagyást a beruházás.

Tiborcz István

Tiborcz István

Fotó: Németh Dániel

A tó megépítését évek óta tervezheti Tiborcz István, legalábbis erre utal egy másik, általunk megismert dokumentum, amely szerint már 2014-ben kérték a területileg illetékes Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának (DINPI) jóváhagyását. A válaszdokumentumban egyebek közt szerepel, hogy Tiborcz földje különleges madárvédelmi területnek számít, de a DINPI szerint „a tározó megfelelő kialakításával továbbra is biztosítható a terület természeti értékeinek fennmaradása”. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága azt is javasolta, hogy a kivitelezés idejét „a fészkelési időszakon, továbbá a békák szaporodási és telelési időszakán kívülre, augusztus elejétől október végéig kell ütemezni”. Ehhez képest Tiborcz István azt jelezte a zöldhatóságnak leadott előzetes vizsgálati dokumentumban, hogy „a rendezési munkálatok várható időpontja 2018. második negyedéve, a munkálatok becsült időtartama kb. 4 hónap” – vagyis pont az az időszak, amelyet elvileg nem javasolnak a DINPI munkatársai.

Nem lesz olcsó

A tervezett tó területének egy részén szántó, másik részén gazos, vizes terület található, a közelben húzódik a Csordakúti-árok, ebből nyernék a vizet és innen pótolnák a párolgási veszteséget is. Ehhez Tiborcz telepíttetne egy zsilipet is, és a kotráson, a meder- és partrendezésen túl építeni kell majd műtárgyakat a gátra is. Hogy ez mennyibe kerülhet, azt nehéz pontosan megmondani, költségvetést nem csatoltak az előzetes vizsgálati dokumentumokhoz, mindenesetre kiindulási alap lehet a felcsúti önkormányzat egyik most futó beruházása.

false

 

Fotó; forrás: Fejér Megyei Kormányhivatal

Ahogy arról már májusban beszámoltunk, Mészáros Lőrincék a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Fejér megyei keretéből nyertek 234,9 millió forintot arra, hogy kialakítsanak egy záportározót, és megoldják az egyik helyi utca vízrendezését. A kisvasút központi megállója mellé tervezett felcsúti tó csak egy kicsivel lesz nagyobb, mint amit Tiborcz István tervez Tükröspusztára, és ennek megépítésére bruttó 213 millió forintot fizet az önkormányzat a Békés Drén Környezetvédelmi, Víz-és Mélyépítő Kft.-nek. (A közbeszerzés során kiválasztott Békés Drén korábban több állami gigaberuházáson is együtt dolgozott Mészáros Lőrinc valamely vállalkozásával, és szerepel a Puskás Akadémia támogatói listáján is.)

Ide álmodták

Ide álmodták

Fotó, forrás: Csabdi dísztó és vizes élőhely kialakítása – Előzetes vizsgálat

 

A felcsúti tó munkálatai úgy kerülnek 213 millió forintba, hogy ott korábban már megépítették a gátat, és a mederrendezés egy részét is elvégezték. Persze a jelentős anyagi forrást igénylő beruházásra bőven lehet pénze Tiborcz Istvánnak, aki korábban úgy alapozta meg a vagyonát, hogy a résztulajdonában lévő Elios Zrt. számos fideszes önkormányzattól kapott megbízást közvilágítások korszerűsítésére. A cégből időközben kiszállt a miniszterelnök veje, aki az utóbbi időben az ingatlanbiznisz felé fordult, és nemrég vált biztossá a korábbi feltételezés, hogy tulajdonos a luxusingatlanokkal is foglalkozó BDPST Zrt.-ben.

Mészáros Lőrincnek is van

Nem csupán Tiborcz István lesz tógazda Orbán Viktor közvetlen környezetéből, a Csabditól (és Felcsúttól) néhány kilométerre található Bicskén néhány éve Mészáros Lőrinc is vásárolt egy tavat. A felcsúti polgármester nemrég körbekerítette a tavát, amelyet így csak a levegőből nézhettünk meg idén májusban. A korábban a helyiek által is látogatható Erőmű-tó mellé Mészáros építtetett két nagy, impozáns faházat egy-egy erkéllyel, utóbbi már a tó felett helyezkedik el. A házakhoz rendezett műút vezet, nem messze onnan kialakítottak egy fedett részt, amely sütögetésre is alkalmas. A tópartot is csinosították, a vízen pedig csónakázni is lehet az egyik stéghez kötött kishajóval.

Figyelmébe ajánljuk