Nem megyei koordinátor, csak egy Tisza Sziget alapítója a dél-békési kistérségi társulás új elnöke

  • narancs.hu
  • 2024. október 30.

Kis-Magyarország

Dudaszeg Krisztiánnak viszont igenis vannak országgyűlési képviselői ambíciói. 

Mint arról kedden beszámoltunk, Dudaszeg Krisztiánt, Mezőkovácsháza hivatalosan független alpolgármesterét választotta elnökének a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, amelyben többségében fideszes, vagy azzal szövetséges polgármesterek ülnek. Dudaszeg magáról azt mondta, hogy a Tisza Párt Békés megyei koordinátora, ezt szerinte mindenki tudta is róla a társulásban, sőt, a Narancs munkatársának azt is mondta, hogy ha nem találnak nála jobbat, akkor ő lesz a párt helyi képviselőjelöltje 2026-ban.

Magyar Péter erre kommentekben azt reagálta, hogy Dudaszeg csak egy helyi csoport, egy úgynevezett Tisza Sziget tagja, és nem megyei koordinátor, a 2026-os képviselőjelölteket pedig pályázaton fogják kiválasztani, később pedig arról is írt, hogy a Tisza Szigeteknek jogilag semmi közük a jelenleg is csak 25 fős Tisza Párthoz, emiatt teljesen alaptalanul jelenti ki bárki is a civil szerveződésekből, hogy ő lehet a jelöltjük, de már 2500-an jelentkeztek náluk képviselőnek. 

Szerdán maga az érintett, Dudaszeg Krisztián is reagált az ügyre egy Facebook-posztban, ebben azt írta, "félreértésből eredő pontatlanságok" kerültek a cikkünkbe, ugyanis

ő nem a Tisza Párt megyei koordinátora, hanem a "Dél-Békésért TISZA SZIGET Mezőkovácsháza és környéke" alapítója és kapcsolattartója.

Azt viszont Dudaszeg a posztban elismerte, hogy vannak egyéni országgyűlési képviselői ambíciói, ezért annak érdekében, hogy jelöltté válhasson, jelentkezett is a Tisza "transzparens módon meghirdetett pályázatára". "Kiválasztásom esetén a Békés vármegyei 4. számú egyéni választókerületben élők érdekeit kívánom képviselni. SZOLGÁLATRA JELENTKEZEM!" – fogalmazott. 

Azt is megismételte, hogy a kistérségi társulás ülésén ezen információkat az egyeztetések során egyébként megosztotta a dél-békési polgármesterekkel is, amikor elfogadta a felkérésüket, és ezáltal a javaslatukra a társulás elnöke lett.

"Ami nagy öröm számomra, hogy a független polgármesterek mellett a pártok és egyéb szervezetek által delegált kistelepülési polgármesterek is egyöntetűen támogatásukról biztosítottak! Ezzel azt üzenték, hogy pártpolitikán felülemelkedve, csak összefogva lehetséges javítani Dél-Békés helyzetén! Érzékeltem továbbá én is a járás másik három városának azon hozzáállását, mely szerint nem vállaltak pozíciókat, azonban nem gördítettek akadályt az egység kialakításához. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a későbbi munkában már aktívan bekapcsolódjanak" – fogalmazott Dudaszeg Krisztián a kistérségi társulás ülésével kapcsolatban. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.