Papírforma alapján jelölte ki Lázár János az elhunyt hódmezővásárhelyi polgármester lehetséges utódját

  • narancs.hu
  • 2017. december 6.

Kis-Magyarország

A fideszes alpolgármester lenne az új városvezető.

Hegedűs Zoltánt (Fidesz–KDNP), Hódmezővásárhely jelenlegi alpolgármesterét jelöli a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az elhunyt Almási István városvezetői posztjára a február 25-i időközi önkormányzati választásra – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán sajtótájékoztatón a csongrádi városban.

Az Index híre szerint Lázár János közölte, hogy a jelölt kiválasztásánál két szempontot vettek figyelembe:

– a tapasztalatot,

– a stabilitást.

Hegedűssel alpolgármesterré választásakor készített interjút egy helyi portál, ebből kiszedtük a legérdekesebb részleteket:

„A 90-es évek elején még nem nagyon foglalkoztatott a közélet. Bár csodálattal néztem édesapámra, aki 1990-től nagyapám biztatására mint kisgazda képviselő vállalt szerepet. Nagyapám fehérgárdista volt, jó pár évet töltött a váci börtönben, később édesapám folytatta az ő népképviseleti tevékenységét.”

„Tősgyökeres tarjáni vagyok. Az akkori Zalka Máté, a mostani Varga Tamás iskolába jártam, majd a Kossuthban végeztem géplakatosként.  A gépek szeretete örökletes a családban. Édesapám gépész, nagyapám kovács volt. Az első számítógépek megjelenésekor megfertőzött az informatika. A főiskolán is ezt tanultam. Informatikusként a városházán is dolgoztam a kilencvenes évek elején. A mostani irodám egyébként pont ott van, ahol annak idején az informatikai csoporté.”

„2006 nyarán csörgött a telefonom, hogy Lázár János, akkori polgármester szeretne velem beszélni. Találkozásunkkor gyorsan rátért a lényegre: elindulnék-e képviselőjelöltként.”

„Nem szeretnék íróasztal mögött ülni. Látni akarom, hol, mi és hogyan épül. Hozzám tartoznak a beruházások, fejlesztések, építkezések. Elengedhetetlen a terepszemle.”

Figyelmébe ajánljuk