Anális gólöröm Dunakeszin

Pornóztak az önkormányzati sportpályán

  • - zsip -
  • 2012. április 11.

Kis-Magyarország

A hazai futballkatlanokban ismeretlennek számító Anál Futball Club játékosai tartottak edzést a dunakeszi sportpályán. A csapatnak kizárólag hölgy tagjai voltak, az edzést követően leginkább egymást kényeztették, az öltöző és a zuhanyzó titkairól filmet forgattak. Merthogy egy pornófilm kedvéért mímelték az edzést az önkormányzati tulajdonban lévő pályán. A helyi LMP tiltakozik.

Egy napfényes napon, még 2010-ben csinos lányok bújtak mezbe, majd vetették azt gyorsan le a Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sport Egyesület (DKUSE) futballpályáján. Az Anál Futball Club (AFC) színeiben olyan nevek szerepeltek, mint Aleska Diamond, Tara Pink, Miss Caresse és Cipriana. Az AFC azonban nem közönség, hanem kamerák előtt játszott, hiszen a Marc Dorcel jegyezte francia pornóbirodalomhoz tartozik. (Dorcelnek köszönhető például a világ első háromdimenziós pornótékája is.) Mint az az Anal Football Club című film ajánlójából kivehető, a labdás edzést követően a tusolóba, majd a masszőrpadra vonultak a csapat tagjai, akik – egyesületi nevüknek megfelelően – egymást, illetve „edzőjüket” juttatták különféle orális gyönyörökhöz, és ezt rögzítették is.

A forgatásról a közelmúltban szerzett tudomást Lukácsi Bálint: Dunakeszi LMP-s képviselője vizsgálóbizottságot akar létrehozni a történtek tisztázására. A képviselő be is adta erre vonatkozó javaslatát, csakhogy a pénzügyi, jogi, ügyrendi bizottság úgy ítélte meg, ezt csak zárt ülésen tárgyalhatja a képviselő-testület. Lukácsi ennek azonban nem látta értelmét, ezért visszavonta a beadványt. Lukácsi a narancs.hu-nak értetlenségét fejezte ki a bizottság minősítése miatt, mivel az ügynek nincsen személyes vonatkozása, és gazdasági érdeket sem sért, amely alapján elrendelhető a zárt ülés. „Gyerekeket nevelő intézményben nem erkölcsös ilyen eseményt tartani. Szeretnénk pontot tenni az ügy végére, hogy több ilyen ne fordulhasson elő” – tette hozzá. A képviselő kérdéseket tett fel a polgármesternek és a producer cégnek is, de választ még nem kapott azokra. Többek között arra volt kíváncsi, ki adott engedélyt a forgatásra, ha kötöttek szerződést, az mire vonatkozott, illetve ki írta azt alá, valamint mennyit kapott ezért a sportklub.

A DKUSE-ben történt pornózásnak azért lehetnek politikai vonatkozásai, mert az egyesület a helyi önkormányzat tulajdonában van. A futballon kívül asztaliteniszt, strandröplabdát, kézilabdát, sakkot oktató klub évi nyolcmillió forintot kap Dunakeszitől, ezt az összeget még pályázati forrásokból tudja kiegészíteni. A klub elnöke Seltenreich József, a helyi Fidesz-frakció vezetője, sport- és ifjúsági tanácsnok, egyben a Dunakeszi Gazdasági Ellátó Szolgálat vezetője. Telefonon és írásban is kérdeztük, ám a politikus nem nyilatkozott arról, hogy mi a véleménye a pornóforgatásról, s hogy magát, esetleg mást felelősnek tartja-e a történtekért. Ugyancsak kérdeztük a film producerét, de tőle sem kaptunk választ.

Az LMP a következő testületi ülésre ismét beterjeszti javaslatát, ragaszkodva a nyílt tárgyaláshoz.

-----

Cikkünk megjelenése után Dunakeszi önkormányzata közleményt adott ki, melyben azt állítják, hogy sem ők, sem a sportegyesület elnöke nem tudott a forgatásról, és hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. A közlemény teljes szövege:

Sem Dunakeszi Város Önkormányzatának, sem a Kinizsi Sportegyesület elnökének nem volt tudomása arról, hogy a városi sportpályán az előző önkormányzati ciklusban felnőtt tartalmú filmet forgattak. Engedélyt ilyen jellegű tevékenységre nem adtak.

A film létezésére az LMP helyi képviselője hívta fel a nyilvánosság figyelmét. Ezt követően a képviselő-testület az év márciusi ülésén arról döntött, hogy a városi tulajdonban lévő sportingatlanokat a sportegyesületek csak saját sportcélra használhatják.

Tekintettel arra, hogy az önkormányzat fontosnak tartja a kérdés tisztázását, a város polgármestere és az egyesület elnöke ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz a rendőrségen.

Dunakeszi, 2012. április 12.                                                                                                     Szabó Katalin

sajtóreferens

Dunakeszi Város Önkormányzata

 

(Ha ilyen, vagy ehhez hasonló vidéki történettel találkozik, kérjük, küldje el a kismagyarorszag [at] narancs [dot] hu-ra)

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.