A Magyar Nemzeti Múzeum pazar Attila-tárlatának gazdagsága, összetettsége áll szemben a minden történelmi és régészeti eredményt, megállapítást nélkülöző zsadányi „fapalota” rögvalóságával, leginkább egy fantaszta erőlködésével. Dudás Árpád zsadányi polgármesterről már többször írtunk; történészi vagy régészi végzettséggel nem rendelkező volt rendőr, aki immár több mint negyedszázada vezeti a települést, illetve „kutatja” legalább két és fél évtizede Attila fejedelem helyi nyomait. Álláspontja szerint „Attila király fővárosa” egykor sehol másutt nem lehetett, mint polgármesteri működésének a területén, Zsadányban. Erre a legkonkrétabb magyarázat a „csak”, vagy egy kicsit szofisztikáltabban az, hogy a korabeli, igen csekély számú források magyar fordításait átolvasva „erre a következtetésre jutott”. Dudás véleményét főként az Attila udvarában járt Priszkosz rétor egykorú leírásaira „alapozza”, ám ezt a régész szakma semmilyen módon nem támasztja alá.
„Bosszú lesz”
A meglehetős ambícióval rendelkező polgármestert a korszak szakértői amatőr helytörténészként sem tartják számon. Azt, hogy a településvezető semmivel sem alátámasztott elmélete szerint itt volt egykor, azaz legalább 1600 évvel ezelőtt „Attila király fővárosa”, egy hatalmas, de már erősen megkopott tábla jelzi a község belterületén.
A „fapalota” egyébiránt egy nagyobbacska faház, belül a „tárlat” kínzóan semmitmondó; nyitva van, de alig téved ide valaki.
Múlt pénteki ottjártunkkor megkérdeztük, mennyien látogatják. Megtudtuk, hogy az elmúlt hónapban volt egy csoport. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben eddig egy csoport kereste fel a „kiállítóhelyet”.
Az már csak apró árnyalat, hogy Attila egy hódító nomád, és ezért szinte mindig úton lévő – legeltető és háborúzó – hun nép és sereg vezetőjeként sokkal inkább fejedelem volt, mint király. Gyakori helyváltoztatásai miatt pedig fővárosról nemigen, sokkal inkább ideiglenes főúri szálláshely(ek)ről beszélhetünk.
„Alig jár oda valaki. Mi még a férjemmel nem voltunk ott, és nem is tervezzük, hogy elmegyünk” – mondja egy középkorú nő, miután azt követően látogattunk el Zsadányba, hogy megnéztük a Nemzeti Múzeum kiállítását. Egy fiatalabb nő az alig ezerötszáz lelkes község központjában megjegyezte, hogy a „fapalotában” leginkább név- és születésnapokat tartanak, esetleg keresztelő és névadó utáni ebédeket, de legutóbb volt ott valami nyugdíjas rendezvény is, ahol pénzt osztottak az időseknek. (Minderre rendelkezésre állna a művelődési ház is.) Amikor többeknél rákérdezek, mit gondolnak a polgármesterük Attila-mániájáról, sokan csapnak a kezükkel egyet a levegőbe. Egy középkorú férfi hit kérdésének nevezi, hogy elfogadjuk vagy sem, hogy egykor ott volt vagy sem Attila „fővárosa”. Van, aki kimondja, sokan szimpla hülyeségnek tartják a polgármester rögeszméjét, miközben annyi megoldandó feladat lenne Zsadányban. Arról azonban mindenki említéat tesz, hogy félnek a faluvezetőtől és lelkemre kötik, el ne áruljam neki, hogy beszéltek egy ideérkező újságíróval. „Mert mi történik, ha megtudja a polgármester?” – kérdezem. „Bosszú lesz” – hangzik a válasz. (Mint megtudtam, hosszú évek óta a félelem és a gyűlölet légköre mérgezi a helyi köz- és mindennapi életet, a szabad véleménynyilvánítás itt nagy kockázattal jár. Dudás hosszú évek óta a Fidesz szekerét tolja ezen a szegény településen, a legócskább kampányszövegeket szajkózza nagy meggyőződéssel. Ő volt az, aki az egyik legutóbbi választás előtt az önkormányzat eszközein készített és sokszorosított és a közmunkásokkal terjesztett levelében azt ajánlotta a helyiek figyelmébe, miért kell a soron következő voksoláson a Fideszre és helyi jelöltjére szavazni.)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
