Nyár elején tíz fotóalbumot kapott a csongrádi Tari László Múzeum. A család, amely birtokolta a mintegy négyezer képet tartalmazó gyűjteményt, Pintér László helytörténeti kutató javaslatára döntött úgy, hogy inkább átadja azt az intézménynek. A felvételeket 1928 és 1936 között készítette Kalmár Margit tanítónő és húga, Ilona, ezek mintegy tíz százalékát már ismerte a múzeum, mert a kilencvenes évek elején rendezett egy kiállítást Kalmár Margit tiszai képeiből. Most derült ki, hogy a gyűjtemény az akkor megismertnél jóval nagyobb és izgalmasabb. Olyan épületek, emberi helyzetek, természeti értékek is láthatók a képeken, amelyekről a korabeli újságok nem írtak, mert megszokottak voltak, de alig száz évvel később esetleg már emlékük sincs.
Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató, a múzeum igazgatója december 16-án, kedden tartott vetítést a képekből a csongrádi Régi Galériában. Minden fotóról elmondta, amit tudni érdemes, Kalmár Margitról is.
A Kalmár család 1908-ban került Csongrádra, amikor az apa, Kalmár Illés elnyerte a főkántori állást. A Templom utca 3. alatt jómódban éltek, ez a képeken látszik. Volt cselédjük, estélyeket tartottak, kártyapartikat, sokszor kirándultak, olykor külföldre utaztak, készültek felvételek Ausztriában is.
A legidősebb gyerek, Endre apja nyomdokán haladva elvégezte a kántortanító-képzőt, az első világháborúból főhadnagyként tért haza, Csongrádon tanított. Az egyik lány, Magdolna Boda Vilmos reálgimnáziumi igazgatóhoz ment feleségül. Ilona festett, főleg portrékat, de tájképeket is. Egy svájci síedző felesége lett, hamar elváltak, de ő Zürichben maradt, városházi adminisztrátor lett, közben rendszeresen látogatta a csongrádi rokonokat.
Ákos, a legfiatalabb testvér laza életművész lehetett: kézen állt a Nagyboldogasszony-templom tornyának erkélyén a korláton. Ahogy édesanyja a kántorlak udvaráról ezt látta, összeesett. Ákosnak három gyereke született, az egyik Skóciába ment férjhez, a másik pilóta lett, a harmadik cirkuszi akrobata.
A Kalmár család legidősebb lánygyermeke volt Margit, akit Gingának neveztek otthon. 1900-ban született, a piroskavárosi zárdaiskolában kezdett tanulni, 1918-ra elvégezte a szegedi tanítóképzőt. Akkor lett pályakezdő, amikor a tiranoni döntés nyomán sok határon túli értelmiségi költözött át az anyaországba, túlkínálat volt tanárokból. Éveken át nem tudott elhelyezkedni, majd tanyai iskolákban kapott állást, és évek múlva került a csongrádi belvárosi iskolába, ahol aztán pályája nagy részét töltötte.
Kedves hölgy, finom arcvonásokkal, szomorú szemmel – írta róla egy kortársa a naplójában. Volt egy piros esernyője, mindig elegánsan öltözött. Tanítványai Aranyanyának nevezték, szerették. Egyik képén az évzáró után kapott virágokkal van tele a szobája.
Kalmár Margit az 1920-as évek végén kezdett fotózni, nő létére különcnek tűnhetett ezzel a hobbival. A felvételek előhívásához a tanítónőnek nem volt felszerelése, de a fotós baráti körnek, amelybe többek között Szőke István közjegyző, Szarka Ödön orvos és Bozó Andor ügyvéd is tartozott, igen. Az említettek fotóhagyatékáról semmit sem lehet tudni. Az viszont ismert, hogy együtt hívták elő a képeiket, és megbeszélték, melyiket melyik pályázatra, versenyre küldik. Margit is nyert Kodak-díjat, és megkapta a Magyar-Osztrák Alpesi Egyesület fotós díját is. Szeretett a fényekkel, árnyékokkal kísérletezni. Édesanyja egy idő után szóvá tette, minek fényképez örökké, amikor már így is rengeteg képe van.
„Nem értette édesanyám, hogy az ember mindig lát újat” – mondta erről utóbb.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
