Vízkorlátozást vezettek be Jászberényben

Kis-Magyarország

Napok óta vízhiánnyal küzd a jászsági város.

Óriási szárazság sújtja Jászberényt a napokban, ráadásul az utóbbi időben, pont a hőség miatt egyre több helyen állítottak fel kerti medencéket a lakosok. Ezek óriási mennyiségű vizet képesek felemészteni, ami most hiányzik a rendszerből. 

A problémák már tavalyelőtt jelentkeztek. A gondok megelőzése érdekében két kutat felújítottak, de ez is kevésnek bizonyult a megnövekedett lakossági vízfogyasztás miatt. Jelenleg a szokásosnál ezer köbméterrel több vízigénye van a városnak. Tervek vannak rá, hogy növelni kell a vízbázist és kutakat kell felújítani. 

Most olyan korlátozást vezetnek be, amelynek értelmében nappal nem lehet locsolni. Megszüntetik továbbá a párakapukat.

Minderről szerdai rendkívüli ülésén döntött a képviselő-testület.

A városban egyébként 137 kilométernyi vízcsőhálózat van, ennek java része még régi, eternitcsöves. Ennek kicserélése azonban súlyos milliárdokba kerül, ezt a beruházást egyedül a város költségvetése nem bírja el. Így továbbra is számítani kell esetenként csőtörésekre, rejtett vízelfolyásokra.

A napokban Túrkevén kellett vízkorlátozást bevezetni.

(Címlapképünkön: Lehel vezér szobra Jászberényben. Fotó: a szerző felvétele)

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Vesszen Triatlon!

A magyar irodalom egyik örök Nobel-várományosa, Krasznahorkai László a minap interjút adott a Skandinávia-szerte méltán népszerű Svenska Dagbladet című svéd napilapnak.

Budapest győzött

Miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy a Rákosrendező ügyében a főváros élni fog elővásárlási jogával, össztűz zúdult rá.

Kiteljesedés

Külföldi választás még nem okozott akkora változást a Fideszben, mint az amerikai. Az eddig is alkalmazott fenyegetőzések Donald Trump hivatalba lépése óta még vadabbak, ráadásul Orbánék már meg sem próbálnak úgy politizálni, mintha a nyugati szövetségi rendszer részei lennénk.

Partnerként kezelve

A román határhoz közeli 300 lelkes Toldon is segíti a mélyszegénységben élőket az Igazgyöngy Alapítvány. A rendszerkritikus álláspontjáról ismert alapítót sok támadás érte az elmúlt években, ennek ellenére sikerült elfogadtatnia magukat az állami intézményrendszerrel.

„Anya, hogyan nem szabad hozzám érni?”

Meg sem hallgatva a lehetséges gyanúsítottat, be sem várva a személyes találkozáson alapuló pszichiátriai szakvéleményt, két nap alatt zárta le a rendőrség annak az iskolai feljelentésnek a vizsgálatát, amely szerint egy osztályfőnök bűncselekményt követhetett el egy 12 éves kislánnyal szemben. Az érintett család inkább elköltözött a városból.