KOmplett

Tata – JAK-tábor, újrajátszva

Itt már az is luxus, hogy van fürdőszobánk – kevesek kiváltsága. Hogy sár van a zuhanytálcában, és hogy egész éjjel csöpög, szörcsög a víz, csak kicsit vesz le az örömből. Az egykori pokoli ágyakat kicserélték, de az valahogy máig nem megy, hogy a sötétítőfüggöny mérete ablakkompatibilis legyen. De persze nem wellness hétvégére jöttünk, hanem nosztalgiázni.

Száz híres/76. Katherine Mansfield

„És akkor lassan ráébredtem – megértettem, hogy álmomban meghaltam. Fogok még élni – talán hónapokat, talán heteket, napokat vagy órákat. Az idő – nincs. Abban az álomban én meghaltam. A szellem, a halál ellensége, ami így tud remegni, és ennyire makacs, az most mind kirázódott belőlem. Én már halott vagyok, és nem számít. (…) Ó, szeretnék én egy rakás dolgot, nagyon is. De nem bánom, ha nem teszem meg őket.”

Art Basel 2013

Az idénre sok (főleg építészeti) változáson átesett művészeti vásár kapcsán a sajtó most a könnygázos oszlatással volt tele. Ahogy DiCaprióról, úgy erről is lemaradtam, én még élveztem a vidám kavalkádot a bejárat előtt.

Száz híres/75. Vladimír Páral

Páral hősei normális életre vágynak. Normális lakással, normális szeretővel, normális munkával. Csak valahogy semmi nem normális körülöttük. Ők mégis alkalmazkodnak észrevétlenül az abszurditáshoz, mint normához, míg végül teljesen kifordulnak magukból.

Leküzdhető-e a lámpaláz?

Gondolj arra, hogy káposztafejek vannak a nézőtéren! Ne keress szemkontaktust senkivel! Ilyesmikkel biztatják a lámpalázast. Ám mindez vajmi keveset ér a remegés és az izzadás ellen. Mivel érdemes hát próbálkozni?

Száz híres/73. Shakespeare

Ha egyetlen hősnő, akkor Ofélia. Régebben már alakítottam őt a Marjai Judittal készült kádsorozatban, de pár hónapja úgy éreztem, még egyszer meg kell formálódnom Oféliaként. Az egész fotózás ötletét a világító rózsás égősor adta, meg az, hogy akkoriban napok óta azon kaptam magam, hogy dúdolgatok az utcán.

Arcvakság?!

Ismét egy alig ismert betegség, amin gondolkodnunk kell. Az edzett hipochonder szemöldöke felszalad, és rögvest fel is fedezi magán a tüneteket.

Üres idők

Vannak napok, mikor minden teljesen üresnek tűnik. Sehol nincs egy ötlet, egy kis szikra, ami továbblendítene. Ilyenkor azt érzem, a következő lépcsőfok a téboly.