Kovács M. Mária: A CEU-n tartott magiszteri program különlegessége, hogy nem egy tudományos diszciplína köré szerveződik, mint mondjuk a filozófia vagy a történelem, hanem egy témakört, a nacionalizmust járja körül, így a programban részt vevő diákok megismerhetik a probléma tanulmányozásának számos lehetséges aspektusát. A kurzusok egyharmada politikaelméleti ismereteket nyújt, de emellett a kérdés szociológiai és antropológiai megközelítését, illetve jogi vonatkozásait is oktatjuk. A diákok közel fele Közép-Európából érkezett, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a térség problémáinak elemzésére, az órák nagy része azonban nem leíró jellegű, hanem a jelenség elméletével foglalkozik.
P: Akik végeznek, hogyan tudják hasznosítani az itt megszerzett ismereteket?
KMM: A nacionalizmus programban részt vevő diákok nagy része filozófus-, politológus- és szociológus-alapképzéssel érkezik hozzánk, de van néhány történész, sőt nyelvész is. Évente átlagosan huszonöt diák végez, a legjobbak nagy hírű egyetemeken, Oxfordban vagy a Harvardon folytatják doktori tanulmányaikat, sokan pedig a CEU-n tanulnak és kutatnak tovább. A hallgatóink nagy része nem lesz nacionalizmus-szakértő, de szerencsére ezt a diplomát más területeken, akár az üzleti életben is lehet hasznosítani. Sok Közép-Európában terjeszkedő multinacionális cég és bank keres olyan szakembereket, akik ismerik a térséget és a problémáit is.
P: Találkozott nemzeti előítéletekkel a diákok közt?
KMM: Erdélyi magyar, bukaresti román, bosnyák, szerb, horvát, török, amerikai, kanadai, angol és német fiatalok ülnek egymás mellett, de a program hatéves története alatt még nem fordult elő, hogy ellenségesen viselkedtek volna. A volt Jugoszlávia területéről érkező, különböző nemzetiségű hallgatók az első időszakban gyakran távolságtartók egymással, de a tanév során mindig megkönnyebbülve veszik észre, hogy nem választják el őket kulturális különbségek. Kicsit komplikáltabb a helyzet a román-magyar viszonyban, de a hallgatóink mentesek a szélsőségesen nacionalista érzelmektől, hiszen aki Bukarestből eljön Budapestre a CEU-ra tanulni, ráadásul az idegengyűlölet és a kirekesztés témakörét választja, már nem lehet reménytelen eset.
P: Az eltérő történelmi, kulturális háttér sem okoz súrlódásokat?
KMM: A program óráin nem azzal foglalkozunk, hogy általában értékeljük az ilyen-olyan nacionalizmust, inkább megpróbáljuk bemutatni, hogy mi választja el az elemző megfigyelést a politikumtól, mert sajnos a közéletben ezt a két dolgot gyakran összekeverik. Éppen ezért a nagyon szélsőséges, demagóg véleményen kívül minden álláspontot tolerálni tudunk. A hozzánk érkező diákok egy része magával hozza a saját otthoni problémáit, és ezekre próbál meg választ találni az órákon. Például szinte minden lett, litván és észt diákunk a Baltikumban maradt orosz kisebbséggel foglalkozik, a legtöbbjük eleinte azt próbálja megindokolni, náluk miért nincs szükség rá, hogy az oroszok nyelvi és egyéb kisebbségi jogokat kapjanak. Egyszerű lenne erre azt mondani, hogy már a kiinduló kérdés is rossz, de mi ezt a problémafelvetést sem tartjuk illegitimnek, mivel az órákon közösen elemezzük a problémát, feltétlenül kiderül, hogy csak az érzelmeikhez próbálnak érveket találni.
P: Mi a különbség a tömegek antiszemitizmusa, idegengyűlölete és az értelmiség elméletekre alapozott kirekesztő eszméi közt?
KMM: Az idegengyűlölet folyamatosan jelen van a társadalomban, ebben önmagában még nincs semmi meglepő. Inkább az a baj, ha politikai mozgalmak és pártok törnek erre, mint a harmincas évek Magyarországán. Általában a politizáló emberek, a pártok, a közigazgatás, az egyházak és az értelmiség felelőssége, ha a diszkrimináció már a törvényhozásba és a jogalkalmazásba is beépül.
P: Hogyan változtatatta meg véleménye szerint a holokauszt a közép-európai antiszemitizmust?
KMM: A világháború óta Magyarországon a zsidóság kevésbé van jelen a társadalom minden szintjén, mert a deportálások, a nyilas terror pusztítása és a háború utáni elvándorlás szociológiai értelemben szelektív volt, aki pedig megmaradt, és otthonában maradt, többnyire igyekezett asszimilálódni. Következésképpen ma már nem találkozunk nap mint nap jellegzetesen zsidó újságárussal, cipésszel, boltossal, ezért az átlagemberek antiszemitizmusa sok elvont, életszerűtlen elemet tartalmaz. Ezzel szemben az értelmiség egy része ma is, ahogy a világháború előtt, úgy véli, hogy pozícióharcot kell folytatnia a zsidó pályatársakkal, antiszemitizmusa mögött olykor gazdasági számítás is áll, még ha e számítás valójában naiv, végiggondolatlan és magukra az antiszemita tanokat hirdetőkre is káros lehet. Kutatásaimból, amelyeket a két háború közti szakmai kamarákról írott könyvemhez végeztem, kiderült, hogy a húszas-harmincas években az egyes szakmákon belül a zsidóellenesség nem volt azonos mértékű, és ezek a különbségek még most is kimutathatók, hiszen nem véletlen, hogy míg az orvosok a rendszerváltás után azonnal kísérletet tettek arra, hogy keresztény, azaz nem zsidó szakmai szervezeteket alapítsanak, addig az ügyvédek közt nem voltak ilyen jellegű próbálkozások. Az e téren látható történelmi ismétlődések ellenére azonban úgy vélem, hogy a holokausztot követő történelmi helyzetben Közép-Európában a politikai antiszemitizmust már elvétve lehet csak a gazdasági pozícióharc motívumaira visszavezetni. Azok, akik napjainkban az antiszemita hagyományt élesztgetik és felhasználják, többnyire e hagyomány azon elemeivel teszik ezt, amelyek a társadalom állapotát és a politikai élet eseményeit valamiféle sötét konspiráció eredőjeként akarják látni és láttatni.
Szabó Zoltán
