A kiadvány a Jókai Összes Művei (JÖM) kritikai kiadás közlési gyakorlatát követi, amely így gond nélkül szervesül a JÖM már megjelent három levelezéskötete kontextusába. A szöveggondozó F. Almási Éva remek munkát végzett: jegyzetei alaposak, a kritikai kiadásra minduntalan visszautalnak, s ahol szükséges, az újabb kéziratok ismeretében kiegészítik a megállapításait.
Ám az író életének utolsó öt évét érintő rész miatt a könyv nem csupán a szakma, hanem az irodalom iránt az átlagnál élénkebben érdeklődő közönség figyelmét is megérdemli. Jókai 1899 szeptemberében másodszor is megnősült, a húszéves színésznőt, Nagy Bellát vette el. Az esetből hosszú ideig tartó "botrány" kerekedett. Jókai és fiatal hitvese ellen egyes lapok
valóságos hecckampányt
indítottak, s az érzelmek szításában Jókai legközelebbi rokonai, a Feszty házaspár, s unokahúga, Jókay Jolán és annak férje, az akkoriban kereskedelemügyi miniszter, Hegedüs Sándor jártak az élen; kapcsolatuk az íróval jóvátehetetlenül megromlott. Az országos "skandalum" többeket nyílt állásfoglalásra késztetett; a fiatal Ady például (aki igen nagyra tartotta Jókai művészetét) többször is kiállt mellette. Jókai házasságkötése napján (szeptember 16-án) verset közölt a Debreczen című lapban Nászutazók címmel, 1901-ben pedig két cikkben foglalkozott a Jókai elleni támadásokkal.
Jókai nimbuszát alaposan megtépázta második házassága. Jellemző, s alighanem az író iránti tapintattal indokolható, hogy a pályáját mindmáig a legnépszerűbb formában feldolgozó Mikszáth Kálmán-könyv (Jókai Mór élete és kora I-II., Bp., 1960) alig foglalkozik e periódussal. A szerző a közvélemény egy része által "bűnösnek" tartott lépésre igyekszik ugyan lélektani magyarázatot adni, de úgy véli, hogy az eseményeket "közelségük miatt is ízléstelenség volna szélesen tárgyalni" - amúgy pedig Jókai kései fellángolását magánügynek tekinti, amihez végső soron senkinek semmi köze. (Jókai 1904 májusában halt meg, Mikszáth műve 1906 decemberében jelent meg.)
Ezt az időszakot Láng József 1976-ban részletesen feldolgozta (Dokumentumok Jókai második házasságának történetéhez, Irodalomtörténeti Közlemények, 1976). A jelen kötetben közölt anyagok (az utolsó levelek és Fesztyné visszaemlékezése), a Láng kutatási eredményeit is felhasználó szerkesztői jegyzetek azonban a korábbiaknál árnyaltabb képet rajzolnak Jókai utolsó éveiről. Magányosság, meg nem értettség, alakoskodás, az öreg "pápi" iránt érzett aggódás irracionalitása, kölcsönös vádaskodások, paranoiáig fajuló gyanakvás; így jellemezhető a Fesztyék és Jókai közötti viszony már a Nagy Bella színre lépése előtti hónapokban is. Fesztyék a Nagy család vagyonszerző akcióját látják az egészben; Jókai svábhegyi cselédeit lefizetik, hogy kémkedjenek, akik aztán szállítják is a megrázó történeteket az öreg éheztetéséről és semmibevételéről. (Nagy Bella zsidó származása - eredeti neve Grosz - a korban alkalmat adott az antiszemita indulatokra is; a család a maga ellenérzéseit azonban nem ezen az alapon fogalmazta meg, a közölt dokumentumokban egyetlen ilyesfajta utalás sincs.) Jókai keserű levelekben kéri számon családján "üldöztetését", és megszakítja velük minden kapcsolatát. Fogadott leányát, Fesztyné Jókai Rózát a korban nagy visszhangot kiváltó
temetői botrány
után ki is tagadja. (Jókai 1901-ben, halottak napján felesége nevében koszorút tett első neje sírjára, amit Róza széttépett.) És olvashatunk számos kicsinyes, a kölcsönös rosszhiszeműségből fakadó megjegyzést vissza nem adott kölcsönökről, ingatlanügyekről, a Nagy Bellát a Jókai ügyvédjével hírbe hozó találgatásról is, memorandumot és házassági ellenmemorandumot. Megrázóak azok a passzusok, amelyekben Jókai szakít Fesztyékkel és Hegedüsékkel, felhánytorgatva nekik "összeesküvésüket". (A házasságot megakadályozandó a család Jókai beszámíthatatlanságát kérte az orvosoktól.)
Az utolsó évek nyomasztó hangulata azonban nem előzmény nélküli, s hiba volna azt pusztán a Nagy Bella-esetre kenni. A titkolózás, az elhallgatás-elfojtás végigkísérte Jókai felnőttkori magánéletét. Első házasságát 1849-ben szintén botrányok közepette kötötte; Laborfalvi Rózánál nyolc évvel volt fiatalabb, amit Jókai édesanyja nem nézett jó szemmel, és kitagadással fenyegette meg fiát. Jókai egyébként nem tudta, hogy a színésznőnek (Lendvay Mártontól) van egy gyereke; amikor Petőfi hathatós közreműködésével erről megbizonyosodik, családjának szavát adja, hogy mégsem veszi el Laborfalvit, de ígéretét végül megszegi. Jókainak arról sincs fogalma sokáig, hogy feleségének lánya (az ún. II. Róza) ugyancsak "megesett": a kis (III.) Róza két és fél éves, amikor az író először látja (ő a későbbi Feszty Árpádné, akinek Andrássy Gyula gróf, a majdani közös külügyminiszter az apja). A kislány aztán sokáig nem is tudhat származásáról: "III. Róza szintén egy titok, vagy egy hazugság a házban, s nem jó, ha sok ilyen hazugság gyűlik össze. Születését nem szabad tudni senkinek, legkevésbé neki magának. (...) Nem szabad idegenek közé mennie, nem adták iskolába, se intézetbe, nem bocsátják sehová, nehogy megtudjon valamit" - írja Mikszáth Jókai-könyvében. (I. Róza Laborfalvi, II. Róza Laborfalvi lánya volt, a III. pedig Laborfalvi unokája - B. I.)
Jókai korábbi nagy népszerűségét csak a halála "hozta vissza". 1904-ben gyászolt az ország, május 9-i temetésén királyi személyes képviselő, miniszterek, zászlósok, vármegyei küldöttek, parlamenti képviselők álltak sorfalat, több ezren kísérték utolsó útjára. Bő fél év múltán a Jókai-szobor felállításáért indított pénzgyűjtő akció azonban igen hamar érdektelenségbe torkollott; s amikor öt év múlva újrakezdték, 1911 végére épphogy annyi jött össze, amennyire a munkálatok megkezdéséhez minimálisan szükség volt. Későbbi statisztikák szerint a századforduló egyetlen hasonló gyűjtése sem járt olyan szerény eredménnyel, mint "a nemzet írója" síremlékéért indított mozgalom.
Enciklopédia Kiadó, 268 oldal, 2900 Ft