Sózott hal és sáfrány, igazgyöngy és cobolyprém, rézkancsó és mongol rabszolganő: elképesztő, mi mindent szállítottak a középkori kereskedők karavánjai fekete-tengeri kikötőkből Itáliába, Észak-Afrikából Burgundiába, főként pedig Európán belül, szárazföldön és vízen, ezer veszéllyel dacolva. A brit történész végigkutatta ezeknek a kontinentális útvonalaknak a csomópontjait, a fennmaradt épületektől a múzeumokban őrzött, iparűzési, kereskedelmi életképeket megjelenítő műalkotásokig. Grandiózus kavalkádot tár elénk, amelyet nem csupán az aprólékos részletek tesznek szórakoztatóan életszerűvé, hanem a bőséges (részben színes) illusztrációs anyag is: híres festmények hátterében megbújó jelenetek, metszetek, szőttesek mutatják be azt a kort, amelyről Spufford mint a "hosszú" - folyamatait tekintve a megelőző és a következő évszázadba is átnyúló - 13. század "kereskedelmi forradalmáról" beszél. A változások valóban lenyűgözőek: a kereskedelmi szakma specializálódni kezd (elkülönülnek a szállítók és az ügynökök, később a raktározással is foglalkozó közvetítők), a nagy kereskedőházak révén pedig koncentrálódik is. Olyan, az áruforgalmat megkönnyítő újítások jelennek meg, mint a váltó vagy - főként a tengeri szállítás esetében - a biztosítás.
A kereskedelem élénkülésének kiindulópontjaként a világi és egyházi hatalmi központok luxusigényeit jelöli meg a szerző, bemutatva, mennyire meghatározta egy-egy középkori város fellendülését és hanyatlását fejedelmi székhellyé válása, illetve e kiváltságának az elvesztése. Amikor például Avignon majd' hetven éven át a pápák városa volt, az egyházfő udvara a legkülönbözőbb foglalkozásokat vonzotta maga köré, és a távolsági kereskedelem számára is célpontot jelentett. Olyan részletekig mélyülhetünk el a középkorban gazdát cserélő áruk sokféleségében, mint mondjuk a különféle drága textíliák festékalapanyagai. A vörös szín egy árnyalatát például a mediterrán térség tölgyfáin élősködő pajzstetűből nyerték ki, nem csoda hát, hogy irtózatosan drágán árulták - mint ahogy érthetővé válik, miért tengenek túl a korabeli festményeken ábrázolt ruházatok vörös árnyalatai: a gazdagsággal hivalkodtak, miként a kelmék finomsága is.
Miután az udvari igények megadták a kezdő lökést a kereskedelem fellendüléséhez, szükségképpen fejlődésnek indult a szállítás infrastruktúrája. Néhány itáliai város igen hamar felismerte, hogy saját érdeke utakat építeni vagy szélesíteni, hogy ne csak málhás állatokkal, hanem fogatokkal is járhatók legyenek. Részben az évszázadok során nagyrészt tönkrement római kori úthálózat nyomvonalát követve a 13. században tették járhatóvá a még így is veszélyes hágókat az Alpokban, amelyek lefelé haladó ösvényein marhabőrökbe burkolva egyszerűen lecsúsztatták az előkelőbb hölgyeket. A veszélyek nemcsak a zordon természet felől leselkedtek: ott voltak a munka nélkül maradt zsoldosokból lett útonállók is, akik ellen költséges fegyveres kíséret fogadásával lehetett védekezni. Ehhez jöttek még a különféle vámok és útdíjak, amelyek egyre magasabbra hajtották fel az árakat.
Nem csoda hát, hogy a különféle, eredetileg messziről beszerzett termékeket, például különféle selymeket és szöveteket, kerámiatárgyakat, papírt először Észak-Itáliában, majd a németalföldi és észak-francia kereskedővárosokban és környékükön, még később a délnémet területeken is elkezdték gyártani. Solingenben készültek a legjobb kardok, az itáliai Bresciában a legjobb vértek. A champagne-i vásznat, luccai selymeket, arany- és ezüstszállal átszőtt brokátokat Ázsiáig vitték a kereskedők. A középkori európai kereskedelem tehát éppen hogy serkentette a helyi ipari központok kialakítását, ami természetesen további lendületet adott az áruk mozgásának, hiszen bizonyos gyártási alap- és segédanyagokat nem lehetett helyben beszerezni. Ezt a pezsgést, jövés-menést eleveníti meg tehát a könyv, miközben mintegy mellékesen beszámol egy-egy technológiai részletről is a bányászattól a fonás-szövésen át a pénzverésig. A korabeli Magyarország egyrészt a lábon Észak-Itáliába hajtott marha, másrészt a Felvidéken bányászott arany és ezüst kivitelével vett részt ebben a folyamatban. Bármilyen szomorú, már akkor kívül rekedtünk a fő útvonalakon, amelyek mentén a középkortól kezdve formálódott az a Londontól és Antwerpentől az Alpokon át Észak-Olaszországig ívelő terület, amely mindmáig Európa legerőteljesebb fejlődési centruma.
Fordította: Nyuli Kinga. Scolar Kiadó, 2007, 432 oldal, 6500 Ft
