Könyv

Kurzusképregény

Futaki Attila–Tallai Gábor: Budapest Angyala

  • Baski Sándor
  • 2017.05.13 10:04

Könyv

Ezt is megértük: a lesajnált, a köztudatban még mindig komolytalan gyerekműfajnak tartott képregény bekerült a hazai kultúrpolitika kánonjába, legalábbis egy 30 ezer példányban megjelent presztízskiadvány erejéig.

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára időzített, de csak idén kiadott Budapest Angyala akkor is méltó lenne a közfigyelemre, ha nem állami megrendelésre készül, rajzolója ugyanis az a Futaki Attila, aki utolsó hazai kötete, a Spirál (2008) óta beküzdötte magát a nemzetközi képregényelitbe. Dolgozott a Disney-nek, illusztrált a New York Timesban, újabban pedig az egyik legnagyobb francia kiadónak szállítja a paneleket. Felkészültebb rajzolót akkor sem választhatott volna a megrendelő (a Közép- és Keleti-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány), ha nyílt pályázatot ír ki.

Hasonló kaliberű képregény-forgatókönyv­írót már nehezebb idehaza találni – nem is kerestek, inkább összedobták házon belül a sztorit. A Terror Háza Múzeum programigazgatója, Tallai Gábor a saját és főnöke, Schmidt Mária ötlete nyomán dolgozta ki a mérsékelten bonyolult, de papíron működőképesnek tűnő cselekményt. A legnagyobb csapdát elkerülte, a forradalom minden aspektusát kényszeresen bemutató tabló helyett egy megszemélyesített bosszútörténetben gondolkodott, ami nem is ’56-ban, hanem 1988 októberében, az Egyesült Államokban indul. Innen tér haza Budapestre a szabadságharc egykori hőse, Angyal János, hogy megtorolja bajtársai halálát, és közben a kötet harmadát kitevő monokróm flashbackekben a Corvin közi harcok is megelevenednek.

A Budapest Angyalával az ’56 iránt kevéssé érdeklődő ún. „mai fiatalok” megszólítása volt a cél, ezért is dobja be Balog Zoltán emberminiszter a fülszövegben a mágikusnak gondolt hívószavakat. Szuperhősök! Batman! Rozsomák! Ehhez képest a szuperhőshagyományhoz semmi köze a képregénynek, és nem is reflektál rá (mint mondjuk a Titánember), de ettől még lehetne izgalmas, fiatalos, merész. Nem az, mert a személyes síkra terelt történet ellenére a karakterek tökéletesen sematikusak, a cselekmény kiszámítható, a hangvétel pedig legalább annyira ünnepélyes, mint a szintúgy fiatalosnak és vagánynak szánt, és ebbéli igyekezetében hasonlóan kudarcot valló Szabadság, szerelemé. De amíg Goda Krisztina filmje nem követett semmilyen központi ideológiát, csak a hollywoodi sémákat, addig a Budapest Angyala az ’56-os emlékév fő csapásirányán haladva a „pesti srácok” mítoszát építi tovább, minden egyéb megfontolást háttérbe tolva.

Futaki Attilán semmi nem múlt. Egy írói asszisztens bevonásával megpróbálta a forgatókönyv technikai hibáit kijavíttatni, megvétózta a túl giccsesnek tartott eredeti befejezést és újrarajzolt 16 oldalt. A kötet vizualitása ennek megfelelően világszínvonalú, ugyanaz a precizitás, letisztultság, kompozíciós érzék jellemzi, mint Futaki amerikai és francia munkáit, de Szabó Levente színezői hozzájárulását is érdemes külön kiemelni. Ha olvasni nem, legalább lapozgatni élmény a Budapest Angyalát.

Közép- és Keleti-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2017, 60 oldal, ármegjelölés nélkül

Neked ajánljuk