Hogy miért fontos egyáltalán Davidson életműve? Egyebek mellett azért, mert tudatfilozófusként egy olyan korban foglalkozott az emberi gondolkodás és cselekvés természetével, amelyben mind szofisztikáltabb eszközökkel vagyunk képesek belepillantani agyunk működésébe, a lelki történések magyarázatát remélve. Titkon rengetegen várják az ilyesfajta vizsgálódásoktól, hogy rátalálunk döntéseink, véleményeink, szándékaink alakulásának törvényszerűségeire - mi másra volna jó máskülönben az agykutatás? Vagyis a test-lélek kettősségét elutasítók jellemzően úgy hiszik, hogy idővel elkészül majd a kívülről megfigyelt viselkedések szabályszerűségein spekuláló lélekbúvárok és az agy belsejében turkálók eredményeit szintetizáló Nagy Szótár, amelyből kiolvashatjuk, hogy mely neuronok felelősek az ilyen-olyan meggyőződéseinkért, melyek a vágyainkért és így tovább. Aki kételkedik e projektum sikerében, az bizonnyal valami testtől függetlenül létező szellemben hisz, gondolják ugyanők, hisz ugyan miféle materialista az, aki nem bízik a tudományban? Davidson ehhez képest egyszerre mutat fityiszt mind a hétköznapi pszichológiai kategóriáinkat az idegek működésére lefordítani próbáló dölyfös szcientizmusnak, amely az agy tanulmányozását a tudat kódrendszerének feltöréseként fogja fel, mind az ilyesfajta visszavezethetőséget élből elutasító lila spiritualizmusnak, mind a psziché törvényszerűségeiről handabandázó, a tudományosság pózában tetszelgő vulgárpszichologizálásnak.
Mindemellett még a szkepticizmus vádját is visszautasítja, mondván, hogy a fizikai és mentális szféra ilyetén leírásai önmagukban adekvátak ugyan, hisz megvan a maguk belső logikája, de ezek a logikák olyannyira különbözőek, hogy közös nevezőre hozni őket eleve kilátástalan. Már csak azért is, mert a mindennapi viselkedésmagyarázataink ezer szállal kötődnek a racionalitás eszményéhez; vagyis mindenkinek van egyfajta elképzelése arról, hogy ha valaki ezt vagy azt hiszi vagy szeretné, akkor ezzel egy időben miféle más dolgokat kell(ene) tartania a világról és önmagáról. Tartalmukat tekintve tehát nem léteznek izolált, minden más lelkiállapottól független meggyőződések és vágyak, vagyis amint kijelölünk egyet, hogy megkeressük a hozzá passzoló agy-tevékenységet, máris elvesztettük a csatát. Egy rációra és normákra épülő közegben meghatározott valaminek keressük ugyanis a meg-felelőjét egy olyan rendszerben, ahol a vélemény- és szándéktulajdonítások racionalitása és normativitása értelemszerűen nem érvényes. Ettől még Davidson szerint is mindent, amit lelkinek szoktunk nevezni, valami agyi kísér, a materializmus tehát kipipálva, csak éppen a mentális történéseinket le-írni hivatott lélekszavaink retorikája nincsen összhangban a neuronok "nyelvtanával". Davidsonnál ily módon a materializmus jól megfér a pszichológiai törvények tagadásával, ha törvény alatt olyasfajta szigorú ha-akkor relációt értünk, amit a fizikában szokás. Nem kell tehát valamiféle egyénen túli lélekfogalomhoz nyúlnunk, ha a neurológia megállapításai és az emberi viselkedést magyarázó köznapi kategóriák között hatalmas űrt tapasztalunk. A materializmusba, csakúgy, mint énünk a koponyánkba, lélekmagyarázataink hézagossága is még bőven belefér.
A nyelvről, a cselekvésről és a gondolatokról szóló, aprólékosan megérvelt davidsoni tézisek nyomán ma másként látjuk a pszichológia, az agytudomány és a mesterségesintelligencia-kutatás lehetőségeit, és megváltozott az e területek és a filozófia közötti párbeszéd feltételrendszere is. És ami talán a legfontosabb: nézeteink, szándékaink, döntéseink szabadságáról is új kép rajzolódik ki. A nemrégiben meg-jelent magyar tanulmánykötetben 10 hazai filozófus elemzi a kivételes életmű részletkérdéseit, elmélyülten, értő módon. Akiben van hajlam az absztrakt gondolkodásra, és nyitott az újszerű, izgalmas megfogalmazások iránt, annak jó szívvel ajánlhatjuk e könyvet. Örömteli szellemi kalandban lesz része.
Pécs, Brambauer Kiadó, 166 oldal, évszám és ármegjelölés nélkül
