Gyerek+könyv

„Mindenkiben van kettősség, nem?”

Fekete András és Grancsa Gergely

  • Urfi Péter
  • 2015.12.26 12:11

Könyv

Fekete András üzletvezető volt, most a könyvrendeléseket és a logisztikát vezényli a Pagony könyvesboltjaiban. Grancsa Gergely ugyanitt bolti eladó. Most már a saját könyvük példányait is szállíthatják és árulhatják, mert egyszer csak írtak egy elszállt és provokatív regényt közösen.

Magyar Narancs: Kamaszokról és kamaszoknak írtok, túl kell rajta esnünk: milyen volt az a korszak?

Fekete András: Talán a távolság miatt, hiszen Tarantinóval egy napon születtünk meglehetősen régen, de én gyönyörűnek látom a kamaszkoromat. Tudom az eszemmel, hogy voltak benne nehézségek, de csak a szépre emlékszem.

Grancsa Gergely: Jó nagy szívás volt. Utáltam gimibe járni, és nem akarom most szidni Mátyásföldet, ahol felnőttem, mert utólag, visszanézve nem volt az annyira rossz, de nekem végig volt egy erős idegenségérzésem. Ez, mondjuk, később is megmaradt. Az ember kamaszként találkozik először a világgal élesben, és persze jó dolgok is vannak, de ami szar, az nagyon szar. Ehhez hozzátartozik, hogy elég nagy találékonysággal keserítettem meg a saját életemet, benyitottam olyan ajtókon is, amikről tudtam, mi lesz mögötte, és az mennyire lesz gázos. Csomó ajtón meg persze nem nyitottam be, pedig…

Fekete András és Grancsa Gergely

Fekete András és Grancsa Gergely

Fotó: Németh Dániel

MN: A Kalasnyikov és Rózsafüzér célközönsége a 16+-os korosztály. Ennyi idősen olvastatok ifjúsági regényeket?

FA: Nem igazán. Miután túljutottam az indiánregényeken, elkezdtem az élet nagy kérdéseivel foglalkozni, és ehhez választottam könyveket. Többek között Sartre Undora vagy Örkénytől a Rózsakiállítás fogott meg nagyon akkoriban. Tudom, ez ellentmondásnak tűnik, mármint hogy miért írtam ifjúsági regényt, ha engem nem ezek érdekeltek kamaszként. De ez talán feloldható azzal, ha azt mondom: mi pont arra próbáltunk figyelni, hogy a mai kamaszok ugyanolyan kíváncsiak egy karcos regényre, ahogy én kíváncsi voltam rájuk.

GG: Én mániákus vagyok a mai napig, szinte bármit elolvasok. 14 évesen egyszerre olvastam Adrian Mole valamelyik naplóját és Zalán Tibor Papírvárosát. Mondjuk, az én időmben azért már sokkal jobb volt a kínálat ifjúsági könyvekből.

MN: Mindketten irodalmat tanultatok – milyen út vezetett onnan a gyerekkönyvesboltig, ahol végre összetalálkoztatok?

FA: A magyar–könyvtár szakról egyből a könyves szakmába kerültem. A szocializmusban volt három nagy könyvterjesztő: az ÁKV, a Művelt Nép és a Könyvért, én az utóbbi beszerzési osztályán kötöttem ki. A nagyjából 12 darab létező könyvkiadóra négy ember jutott, vagyis nekem csak a három szépirodalmi kiadóval kellett foglalkoznom. Bejártam hozzájuk, elmesélték, milyen kéziratok vannak, én meg eldöntöttem, miből mennyit rendelek és kinek. A rendszerváltás után, sokakhoz hasonlóan, három üzlettársammal kiadót és könyvkereskedést alapítottam; a Saxum kiadóként ma is működik, de én 2003-ban kiszálltam. Csináltam egy saját kis kiadót, a Barrust, feltehetően nem hallottál róla…

MN: Rémlik valami hajléktalan írók antológiája. (Megnéztem, egy Paul Auster- és egy Ionesco-kötetről a Narancs is írt 2007-ben és 2008-ban – U. P.)

FA: Volt ilyen könyvünk, kettő is. Közben párhuzamosan dolgoztam más helyeken, mert a kiadóból nem lehetett megélni. A Barrus papíron még létezik, de idén már nem is jelent meg könyvünk.

GG: Én valahol András első kiadóalapítása körül születtem, szóval ez egy rövidebb történet. Elsőre nem vettek fel az egyetemre, akkor szereztem könyvesbolti eladói képesítést. Az egyetemet akkor hagytam abba, amikor kiderült, hogy apai örömök elé nézek, és akkor átvettem a barátnőm munkáját. Aki addig a Pagonyban volt eladó…

MN: A többi már történelem. Hogyan lehet ketten könyvet írni?

GG: Először is folyamatosan imádkozol, hogy a másik ne csináljon semmi hülyeséget…

FA: Először közösen kigondoltunk egy történetet, és hogy honnan hová akarunk eljutni. Utána felváltva írtuk a regényt, egy fejezetet én, egyet Gergő, aztán megint kettőt én és így tovább. Soha nem tudhattuk, mit fog lépni a másik, merre viszi tovább a sztorit. Voltak is meglepetések.

GG: De a másik rokonságát csak ritkán emlegettük. Jó kis gyakorlat volt, segített távol tartani a saját rigolyáinkat és allűrjeinket.

FA: Kérdezhetek én is? Látszott a könyvön, hogy az egyes részeket külön írtuk?

MN: Az nem, stiláris ingadozásokat találtam benne, de nem esik szét két stílusra. Persze nagyon más a nyelvi világa a két történetszálnak. Az egyik kamasz szerelmespár hedonista és vad, az éle­tük a szex, a zene és a tudatmódosítók körül forog. A másik pár pedig a katolikus hittérítés rögös, de közös útját járja. Miért pont ezt az ellentétpárt választottátok?

FA: Nekem erre könnyű válaszolnom: azért, mert bennem is megvan ez a kettősség. Ha végignézem az életemet, jól megfért bennem a templomba járás a szexszel és a részegeskedéssel, a dohányzás a sportolással…

GG: Ifjúsági válogatott is volt András!

FA: Igen, tollaslabdában. Nem kell nevetni! Az egy komoly sport.

GG: A kérdésre visszatérve, mindenkiben van kettősség, nem? Nem feltétlenül ez a klasszikus dionüszoszi-apollóni ellentétpár, lehet más a törésvonal. Remélem, nem tűnik úgy, mintha egyik vagy másik életmódot favorizálnánk. Egyik sem rossz önmagában.

MN: De mindkettő veszélyes lehet, sugallja a könyv.

GG: A fanatizmus a veszélyes, bármilyen irányú. Ha túlzásba viszed, akkor a tollaslabda vagy a csillagjóslás is beszűkítheti a tudatodat. Kamaszoknál ez különösen para, mert folyamatosan felfokozott állapotban élnek, és könnyen belelovalják magukat valamibe.

MN: A fülszöveg szerint „Egy fiatal nyikhaj írta a könyvet, aki azt hiszi, hogy már mindent tud az életről, miközben semmit. Meg egy vén fószer, aki abban reménykedik, hogy mindent félreértett, és semmi sem úgy van, ahogy eddig gondolta. Rémisztő egy kombó.” Ki írta ezt?

GG: András volt olyan kedves, és magára vállalta ezt a feladatot. Nem vagyok nagyon hiú, de a rám vonatkozó „nyikhaj” és a rá vonatkozó „fószer” között érzek minőségi különbséget.

FA: Erről nem én tehetek, az én szövegemben a fószer helyett a fasz szó szerepelt, csak ezt a szerkesztő, Péczely Dóra finomította.

GG: Amúgy stimmel a leírás, most, 24 évesen sokkal több dologban vagyok bizonytalan, mint kamaszként, és ez valószínűleg csak romlani fog.

FA: Magamról meg talán azért írtam ezt, mert hajlamos vagyok rá, hogy tragikusnak véljem az egész életet, de szeretném, ha nem lenne igazam.

Neked ajánljuk