A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap.
A listás könyvek megvásárolhatók a Fókusz Könyváruházban. Cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 14., fokusz [dot] budapest [at] lira [dot] hu
A 40-es írógeneráció három legfontosabb figurája is felbukkan listánk első felében: Térey János, Tóth Krisztina és Schein Gábor. (A negyedik, Borbély Szilárd épp nem adott ki kötetet mostanában; amikor van könyve, nemigen szokta elkerülni a legelőkelőbb helyeket nálunk.) Térey János a győztes, szorosan a nyomában Tóth Krisztina tárcakötete és Rakovszky Zsuzsa novellái osztoznak a második helyen, aztán Balla Zsófia verseit követve Schein Gábor új regénye következik. A generációs közösségen kívül az is összeköti a három negyvenest, hogy mind bámulatosan szorgalmas szerzők. Térey, miközben fel-feltűnnek itt-ott részletek a Paulust követő újabb verses regényéből és Oidipus-fordításából, az utóbbi években legfontosabb színpadi szerzőink egyikévé is vált: "magyar trilógiájának" utolsó darabját tarthatjuk a kezünkben a Papp Andrással közösen jegyzett 56-os darab, a Kazamaták és az Asztalizene után. Dérczy Péter a formátum elismerése melletti nemtetszését fejezte ki idáig a Literán, Pécsi Györgyi pedig óvatosan volt lelkes a Nagyításban. Szavazóink lelkesedése azonban nem volt óvatos, és ez azt sejteti, hogy nemsokára számos tollból érkeznek majd a megérdemelt méltatások. Tóth Krisztina két utóbbi magyar irodalmi szavazásunk nyertese volt verseskötetével, most tárcái is ezüstöt értek. Ezekről már sokan írtak, Gerőcs Pétertől (Prae.hu) Dunajcsik Mátyásig (Revizor) bezárólag. Érdemes a könyvet a legvégéről kezdeni, az utolsó írás - a címadó - talán a legjobb és a legszomorúbb a kötetben.
Rakovszky Zsuzsa "hosszúnovellái" (Bazsányi Sándor nevezi így őket az ÉS-ben; 2009. október 30.) a Revizoron megnyilatkozó Szegő János szerint sok tekintetben hasonlóak Tóth Krisztina rövidprózáihoz, egyfajta sajátosan női élettapasztalat felmutatásában például. Erről is értekezett lapunkban Horváth Györgyi (2009. november 12.). Radics Viktóriának (Litera) akad csak kisebb baja a kötettel, szerinte a szövegek visszaadják ugyan jól ismert reménytelenségünket, de ennél tovább nem jutnak: "Rakovszky Zsuzsa a formával nem lett úrrá a középmagyar valóságon, és ezért az olvasó sem jut tovább a fáradt bólogatásnál". A lista első öt helyezettjéből három is (Tóth, Rakovszky, Schein) költőként indult, pályájuk későbbi szakaszában kezdtek prózákat írni.
Balla Zsófia megmaradt kizárólag költőnek. Versei elszántan hisznek a költői megfogalmazásban: a pontos kimondás egyetlen esélyének tekintik. Jól mondja Ferencz Győző (Népszabadság, 2010. január 30.), hogy a folyamatos, szakadatlan vesztés ellenére "az én megalkotása és a másik megőrzése a műben mégiscsak lehetségesnek tűnik" Balla lírája számára.
Schein Gábor szédületesen gyors egymásutánban helyezte asztalunkra verses regényét, drámakötetét, tanulmánygyűjteményét és végül mostani munkáját. Nagyszerű, két - hordozójukhoz lényegileg nem tartozó - élettörténetet és két regénytörténeti korszakot egybeszerkesztő, súlyos humorú regényéről még nem született kritika, a listán elfoglalt helye a legelső nyilvános kritikai értékítélet ügyében.
Szálinger Balázs vékony versgyűjteményéről viszont már többfordulós polémia is lezajlott az ÉS-ben szavazóink, Bedecs László és Margócsy István között (2010. január 22., 29., február 5., 12.) abban a tárgyban, hogy vajon felismerhető-e egyes utalásokban Magyarország két, úgy tűnik, a világon semmiből sem kihagyható embere, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor - de Szálinger kötete érdekesebb, mint nevezettek ketten együttvéve. A kötet egyéb értelmezési lehetőségeit alaposan megtárgyalta Hász-Fehér Katalin a Revizoron, Reményi József Tamás a Népszabadságban (2009. november 21.), Boldog Zoltán az Irodalmi Jelenben, és e sorok írója is szólt a kötetről itt, a Narancsban (2009. december 17.), ahol kicsivel korábban egy interjú is olvasható volt a szerzővel (2009. október 29.).
A 47 éves korában induló Kerékgyártó István új regénye örök, leküzdhetetlen nosztalgiánk tárgya, az Osztrák-Magyar Monarchia miliőjébe helyezi szélhámos főhősét, Trüffel Milánt. Závada Pál (Sonline-ról vett) ajánlójánál aligha csinálhatnánk jobb reklámot neki: "(...) több szempontból érdekes időutazás belekerülni e regény vonzásába. Mint kisgyermekként vagy kamaszként könyvet kézbe venni, amikor arról szólt az olvasás, hogy milyen iszonyú erővel vonz a mese. Cooper, Dékány András, Gárdonyi, Verne, főleg Verne."
Egy méltatlanul keveset emlegetett költő, Tábor Ádám új és összegyűjtött versei kerültek a nyolcadik helyre, akinek neoavantgárd indulása lassan összeért az egyik legnagyobb magyar gondolkodó, a szintén méltatlanul keveset emlegetett Tábor Béla (és körének) vallásfilozófiai gondolkodásával, aki a szerző édesapja volt. Költészet és gondolkodás közös problémáit tárgyalják szintén a Kalligramnál megjelent esszéi is, érdemes együtt olvasni őket a versekkel.
Sopotnik Zoltán futóversei kapcsán K. Kabai Lóránt is emlegeti ezeken a hasábokon (2010. február 11., Visszhang rovat) a "keresetlen és őszinte harcot". Erről az őszinteségről beszél Pollágh Péter is a kötet hátlapján, a szerző előző kötetének címe pedig Az őszinteség közepe. Az "őszinteség" összekapcsolódik az "aktuális költészeti trendek" szándékos elutasításával, ezért választhatta a szerző egyik versében Petri Györgyöt kitüntetett magyar elődéül. A Futóalbumot szintén a Kalligram hozta ki, a Magvető, sajnos, be nem járatott költőt mostanság nem ad ki, nem "csinál meg".
A regényírói pályáját Kerékgyártónál bő harminc évvel később kezdő 78 éves Vajda Miklóst az ÉS kritikai rovatának vezetője, Károlyi Csaba az előző év legnagyobb felfedezettjének nevezte (2009. december 11.). A század egymást váltó terrorrendszereiben folyvást fenyegetett család szépen megkomponált történetét Ambrus Judit ajánlotta mély átéléssel Népszava-beli írásában (2010. január 23.).
Krasznahorkai László Vajdával azonos pontszámmal zárja a sort. Az utolsó farkas című elbeszélésben, mint Szűcs Balázs Péter a Literán és Mészáros Urbán Szabó Gábor a Gothic.hu-n egyaránt megjegyzi, prózájának olyan ismert jellegzetességeivel találkozhatunk újra, mint a teljes kilátástalanságot konstatáló civilizációkritika és a kilátástalanságot megérzékítő, bonyolultan artisztikus hosszúmondat. Ez a karcsú könyv (kritikánk róla: 2009. november 26., Visszhang rovat) egyetlen mondatból áll.
A végén pedig jöjjön a két saját tipp: Poós Zoltán szép új regénye, A szív határai és Sándor Iván eddigi legjobb könyveinek egyike, Az Argoliszi-öböl.
