Recycle mix

Kemény István: Állástalan táncosnő. Összegyűjtött versek 1980-2006

  • Menyhért Anna
  • 2012.01.19 00:01

Könyv

Ez a fura koncepciójú kötet nyilvánvalóan a rajongókat célozza, ám elsősorban azoknak lehet érdekes, akik még nem, vagy csak távolról, hallomásból ismerték Kemény Istvánt.

 


Rajongók pedig akadnak szép számmal, bizonyság erre Kemény fogadtatástörténete, amely az értetlenkedéstől az elismerésen át az ünneplésig haladt, hogy aztán a nemrégiben lezajlott, kultikus színezetű 50. születésnapi happeningsorozatban csúcsosodjon ki. Kemény Istvánt ugyanis a Miskolcon az ősszel rendezett Műút-konferencia óta úgy tartjuk számon, mint akinek van "kora" - tehát akinek tevékenysége egy egész korszakot fémjelez.Kemény István és kora - ilyen című konferenciákat nemigen szoktak kortársakról rendezni.

 

Az Állástalan táncosnő Kemény összegyűjtött verseit tartalmazza az 1980 és 2006 közötti időszakból. Felépítése nem hagyományos: a leggyakrabban évre és évszakra vagy hónapra, sokszor napra pontosan datált versek időrendben követik egymást, nem tagolódnak ciklusokra. A könyv végén olvasható Az eredeti kötetek tartalomjegyzéke sem segített egyre erősödő elveszettségérzésemen, ugyanis csak felsorolja, hogy a korábbi kötetekben mit hol találtunk, de ehhez a kötethez nem kapcsolódik, hiszen nem ad meg oldalszámokat - azok csak a tartalomjegyzékben találhatók. "A csillaggal jelölt versek kötetben nem jelentek meg": már lapozgatás közben is feltűnt néhány teljesen ismeretlen darab. Betűrendes versmutató viszont nincsen.

Túl sok az 500 oldalnyi vers, nem látom át. Ne találjak meg semmit, azt akarják? Próbálok úgy olvasni, mintha még nem olvastam volna Keményt, de nem megy. Összezavarodva, aggódva keresem a kedvenceimet. Hopp, megvannak, végre: A titkos élet, Valami a vérről, Kesztyű, Szívroham, A lelki betegségekről (ezt a verset közel tíz percig kerestem, nem lett meg - végül elolvastam a Valami a vérről című kötetben), Igazságosztás, Fel és alá az érdligeti állomáson. És egy régi-új, megcsillagozott verssel bővült a listám: Updike Nyúlcipőjét is eszembe juttatta a Szürkület van, szürkület, ez a 95-ös, Keménynél ritka műfajú szerepvers, női beszélővel: briliáns szöveg.

Ez az én sorozatom. Olvasói történet. De mintha a kötettel szembeszállva állítottam volna össze. A kötet túl erős saját olvasási javaslattal áll elő. Összefüggéseket tételez fel és kínál a versek egymásutánjáról, és ennek az életrajzi háttérrel való összefüggéséről, és ezáltal mintha érvénytelenítené azt a nyitottságot, amely számomra Kemény verseiben talán a legfontosabb.

Emiatt a folytonos újra- és máshogy értelmezhetőség, lezárhatatlanság miatt kezdek sokszor kurzusokat (egyetemen, íróiskolában) Kemény verseivel, különösen akkor, ha a csoport nem ismeri a kortárs magyar költészetet. Hogy Kemény felől közeledjenek a kortárs hangzáshoz, hogy lássák, ahogyan Kemény versei el is játsszák azt, amiről beszélnek. Hogy hallják azt a barátságos, toporgó, félszeg, sőt helyenként suta hangot, a döccenő dalt, amely néha - ki tudja, miért pont ott, ahol - csudamód felível, de még ekkor is kipillant az olvasóra, mintha azt kérdezné: ez most itt tényleg felível? Ez a hang, ez a kamaszos határozatlanság, az emberi tényező, a hibalehetőségek magával ragadó könnyedségű, de mégis általánosító, tanulságot kikövetelő számításba vétele teszi Kemény költészetét egyszerre egyedivé és egy korszakra mégis jellemzővé. Ezért is gondoltam mindig azt, a közvélekedés és a szerző önértelmezése ellenére, hogy Kemény sokkal inkább Kosztolányi rokona, mintsem Adyé.

Nyilván kevesen fogják egyben, lineárisan végigolvasni ezt a könyvet. Összegyűjtött versek esetében általában jobban látszik az is, hogy nem minden darab tökéletes. Talán ezt is ki akarta védeni ez a szerkesztési mód. De az eredetieskedő koncepcióval való küzdelem helyett jobban örültem volna egy strukturáltabb, olvasóbarátabb kötetnek. És nagy kár, hogy az utóbbi évek verseit kihagyták. A 2006-2011 közötti periódus versei majd nyilván egy külön könyvben lesznek hozzáférhetők. Hogy e döntésben milyen arányban játszottak szerepet az üzleti és a szakmai szempontok, innen nem látható. A kép azonban akkor lenne teljes, ha nem maradtak volna ki azok a kiemelkedően fontos versek, amelyek körül 2011 elején vita is kibontakozott (Nyakkendő, Búcsúlevél). Ezek egészen új - közéleti-politikai - vonalat jelentenek Kemény pályáján úgy, hogy közben visszatérnek ahhoz a fentebb jellemzett hangvételhez, amely az utolsó kötet, az Élőbeszéd (2006) verseiben sajnos háttérbe szorult. Mert ezekből látszik, hogy mit - újat, mást - tud és akar a 2010-es években Kemény István; hogy hová fut ki mindaz, amit az Állástalan táncosnőben összegyűjtött. Várjuk tehát a 2012-re ígért új kötetet - a fordulópontot.

Magvető, 2011, 512 oldal, 3490 Ft

Neked ajánljuk

Komáromi Zoltán: Ezzel a vírussal nem lehet együtt élni

  • Bányai György
A DK egészségpolitikusa, gyakorló háziorvos szerint kormányváltás esetén a karanténszabályok szigorú betartásával, nagy számú teszteléssel és a harmadik, negyedik oltás beadásával jövő tavasszal megállítható lenne a járvány.