Tompa Andrea átvette a Márai-díjat, de a vele járó pénzről lemondott

  • narancs.hu
  • 2015. január 22.

Könyv

Lapunk színikritikusának súlyos morális dilemmát jelentett, hogy ettől a kormánytól elfogadjon-e bármit.

„A 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért” kapta meg az egykor rangosnak számító, kimagasló prózakötetért adományozható Márai-díjat Tompa Andrea. (Csak összehasonlításképpen: első alkalommal, 1996-ban Bodor Ádám, Kertész Imre és – posztumusz – Mándy Iván érdemelte ki az elismerést; 2012-ben Hász Róbert, Mózes Attila és Oláh János.)

Tompa Andrea, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatója, a Színház folyóirat szerkesztője és a Magyar Narancs kritikusa a nol.hu-nak elmondta, hogy súlyos morális dilemmát jelentett neki, hogy ettől a kormánytól elfogadjon-e bármit, hiszen tevékenységének nagy részével képtelen azonosulni. Mivel két írószervezet – a Szépírók Társasága és a Fiatal Írók Szövetsége – jelölte a díjra, ezért elfogadta azt, de a vele járó mintegy 770 ezer forintot* az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítványnak utalja.

false

 

Fotó: MTI

„Azzal, hogy átadja a pénzdíjat, megpróbál egy üzenetet megfogalmazni a kormány felé. Hozzáteszi: ha lenne egy normálisan működő közmédia, akkor eljutna az üzenet az országot vezető politikusokhoz, hogy egy díjazott író mit gondol a kormány munkájáról” – írja a nol.hu.

Az MTI közölte a díjátadó mosolygós képeit, ismertette Balog Zoltán szép beszédét, de Tompa Andrea reakciója már valóban nem érte el a közmédia ingerküszöbét.

Andreának mindenesetre gratulálunk, a díjhoz és a döntéséhez is.

 

(Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéről kritikánkat itt olvashatják.)

* Először, tévesen, 200 ezer forintot írtunk, de a vonatkozó kormányrendelet szerint a díjjal járó pénzjutalom mértéke a kormánytisztviselői illetményalap – vagyis 38 650 forint – hússzorosának megfelelő összeg.

Neked ajánljuk

Amatőr, archív

A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.

Mögötte fájdalom

A fiatalon eltávozó művész (1879–1920) minikiállítását a Magyar Nemzeti Galéria a halálának 100. évfordulóján készült bemutatni, a tárlatot nagyrészt egy magángyűjtő adományára, illetve új vásárlásokra alapozták. 

Prüntyögés és pátosz

Egyre több a kortárs magyar dráma, legalábbis a függetleneknél és a budapesti main­stream színházak stúdiói­ban, és egyre látványosabb az a tendencia, hogy a szerzők, dramaturgok, rendezők a színház, és nem az irodalom felől érkeznek (ami nem jelenti azt, hogy adott esetben a darabjaik ne lehetnének esztétikailag is értékesek). Ez a pezsgés jót tesz a szcénának: kitermel egyfajta eszköztárat, módszertant, és hosszú távon a középszer színvonalát is emelheti.

Túl a szeméthegyen

A háttérben szemetes zsákokban rengeteg PET-palack. Megjelenik kék estélyiben a műsorközlő, és szájbarágós-hajlongós-negédes modorban felkonferálja Bellinitől a La sonnambulát, amelyet, ahogy ő mondja, egy nagyszerű énekesnő fog előadni. Harmad­éles a cím, aki tud olaszul, annak sérti a fülét a rossz hangsúly. 

Ismeretlen vizeken

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

Politikai konstrukció

Az 1950-es évek Magyarországa és a Rákosi-rendszer kapcsán rögtön a mindent elborító Rákosi-képek ugranak be, közöttük az, amelyiken a hős egy búzamezőn kalászokat fogdos, meg persze az, hogy „Sztálin legjobb magyar tanítványához” köthető az ötvenes évek Magyarországán a „személyi kultusz időszaka”. Szinte halljuk az „éljen Rákosi” skandálást az ütemes tapssal.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Hűséges hátország

A magyar kormány kilenc, vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással büntetett orosz oligarchát szeretne leszedetni az Európai Unió szankciós jegyzékéről. Az orosz elnök legbelsőbb körének tagjairól van szó, akiknek fontos szerepük van Putyin háborújának finanszírozásában.

Az erő nem velünk van

Orbán Viktor országstratégiáját nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vázolta fel „Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!” címmel. Az írás egy tavaly év végén, zárt körben elhangzott Orbán Viktor-beszéd összefoglalójaként jelent meg, először a Mandiner.hu-n, majd minimális változtatással és a kormányfőre utalás nélkül a nyomtatott Mandiner hetilapban is.

Mesél az erdő

Guberálók kutatják át a déli határkerítésnél Magyar­országra bejutott ázsiai, afrikai emberek hátrahagyott holmiját, pénzt, telefont, powerbankot keresve. Az elfogott embercsempészek autóit bandák bontják szét. Az önkormányzatok hiába szerveznek rendszeres begyűjtést, nem győzik elvinni a szemetet.