Kritika

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Klasszikus dilemma: mihez kezdjünk egy filmmel, amelynek vitathatatlanul jók a szándékai és fontos az üzenete, ám tragikusan félresikerül. A Jewel a dél-afrikai apartheid és az ellene való tiltakozás egyik legfontosabb stáció­ját, az 1960-as sharpeville-i mészárlást teszi meg témájául.

A turisták becsábítására is kitűnő választás Ballen: világsztár és megkérdőjelezhetetlenül jelentős alkotó, és emellett nem egy nagyon bonyolult művész.

A spanyolviaszt, amitől egy irodalmi szövegen alapuló hangzó anyag élvezetessé válik, nemigen kell feltalálni, hiszen receptje nagyjából a rádiózással egyidős. Mégis: a kurrens kínálatot elnézve, a műsorkészítők (itt és ott) mintha elfeledkeztek volna róla. A hangjátékok fényes korának leáldoztával az „egy könyv – egy hang” hangoskönyv-koncepció mintha leradírozta volna a cizelláltabb műsorkészítést.

Vas István 1944. január elsején kezdte el vezetni órákra lebontott munkanaplóját. A háború szorításában, állandó életveszélyben, mint­egy az élet és a művészet melletti tanúságtételként jegyezte fel, hogy aznap milyen penzumot végzett el. Egészen a halála napjáig, 1991. december 16-ig dolgozott így.

Immár Jeff Bridges is belépett azon idősödő akcióhősök körébe (Liam Neeson, Nicolas Cage, Sylvester Stallone, Clint Eastwood, Denzel Washington), akik Dylan Thomas intelmét követve nem megadóan és gyöngén várják a halált, hanem tombolnak, dühöngenek, ha jő a fény halála.

Hat és négy évvel ezelőtti Sziget fesztiválos koncertjei után visszatért Magyarországra a norvég Aurora Aksnes.

A korai magyar történelem (a másik bevált, bár kissé félrevezető megfogalmazásban a magyar őstörténet) a történészek számára még mindig az egyik legizgalmasabb terep, annak ellenére is, hogy könnyű beleveszni a nagy elődök egymással polemizáló munkáinak nyomán kiépült útvesztőbe, ahol nem csupán korábbi nagy hatású teóriák ejthetik csapdába a gondolataikat, de még a források értelmezése is ugyanabban a körben forog.

Talán a társadalomban elfoglalt másodlagos helyzetükkel is összefügg, hogy a nők, miközben megoldást keresnek személyes(nek látszó!) problémáikra, fogékonyabbá válnak a spiritualitásra.

Korábban a brit korona fennhatósága alá tartozó, majd a 20. század végén kínai szuverenitás alá került Hongkongról rendszeresen hallottunk híreket 2019-ben. Bár az ott élők a váltáskor ígéretet kaptak rá, hogy addigi jogaikat továbbra is biztosítják, s a követő két évtized egyáltalán nem volt konfliktusmentes, azért mindig sikerült békés eszközökkel visszaverni a szabadságjogokat érő támadásokat.