Film

A pribék és áldozatai

Dzsafar Panahi: Csak egy baleset

  • 2026. január 14.

Kritika

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

 De legyen bár a fő motívum a bosszú vagy a megbocsátás, esetleg a Stockholm-szindróma, egy dolog közös bennük: mindig a pribék által szolgált elnyomó rendszer bukása után készült és játszódik az adott film. (Bacsó Péter Nyár a hegyen című műve sem kivétel: ott a kommunista diktatúra kíméletlen, sztálinista periódusára tekint vissza egykori rab és rabtartó, éppen azt üzenve a nézőnek, hogy ez a rendszer, a kádári, már nem az a rendszer.) Arra azonban alig van példa, ha van egyáltalán, hogy valaki jelen időben, az embertelen rendszer fennállásának idején és körülményei között készítsen ilyen filmet. Az ellenzéki munkásságáért, világszerte elismert filmjeiben (A kör; Pályán kívül; Taxi Teherán; Három nő) az Iszlám Köztársaság bigott, Iránt a legsötétebb középkorba visszavető társadalmi rendszerét elítélő, bebörtönzött (éhségsztrájkja hatására azonban szabadlábra helyezett) és rendezéstől eltiltott Dzsafar Panahi ezúttal is titokban, a hatóságokat kijátszva forgatott filmje ilyen mű.

Az egykori áldozat felismerni véli egykori kínzóját, életének tönkretevőjét. Elrabolja, megássa sírját a pusztában és élve temetné el, hogy halála előtt a szenvedést is megtapasztalja, de az annyira tiltakozik, hogy tévedés történt, ő nem azonos a hírhedten kegyetlen börtönőrrel, hogy elbizonytalanodik az egykori áldozat: végtére is senki nem ismeri a hóhér arcát, ő is csak hangjáról és műlába sajátos kopogásáról következtetett az amúgy békés családapának látszó férfi kilétére. Visszapakolja hát furgonjába (egy szerszámosládába) a vélt pribéket, és visszamegy a városba sorstársakat keresni, akik megerősíthetik vélelmét. Egy éppen házasodni készülő, öltönyös, menyasszonyi ruhás pár, egy esküvői fotós nő, és az ő börtönben idegbeteggé lett elvált férje – mindannyian érintettek – lesz segítségére az azonosításban, mígnem újra a pusztában vagyunk, többé nem kérdés, hogy a ládába lakatolt ember tényleg az-e, akinek gondolták, hanem az, hogy mi legyen vele.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.