48 éves, számos nyelven beszél, olasz és magyar egyetemeken tanította Közép-Európa történetét, jelenleg az Università di Firenze történelem tanszékének főállású oktatója. Korábbi publikációi közül kiemelendő a 2008-as Sztálin a székelyeknél – A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című kötet. Szorosan követve a magyar politikai és közéletet, és látva azt a jelentős nemzetközi figyelmet, amely Orbán Viktor személyét és politikáját övezi, megírta a magyar miniszterelnök politikai életrajzát (A hatalom megszállottja – Orbán Viktor Magyarországa. Magyar Hang Könyvek, 2023). Ennek sikere nyomán a Nemzeti Együttműködés Rendszerét a magyar történelem folyamatába ágyazva kezdte vizsgálni, kutatva, hogy vannak-e előzményei, amelyek elősegíthették kialakulását és 15 éves töretlen működését. Az eredmény a magyar történelemmel kapcsolatos látásmódját 232 oldalon összegző, Balsors, akit régen tép? címmel megírt, tudományos igényű történelmi esszé. A szerző szándéka – alcíme szerint: Történelmi kalauz egy új nemzedéknek.
A mérce magas: Szekfű Három nemzedéke, de Bibó István több írása is ebbe a műfajba tartozik. A szerző a teljes magyar történelem áttekintésével keres és ad választ arra a kérdésre, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök miért fordulhatott el a mérsékelt, eurokonform konzervativizmustól a szélsőséges Nyugat-ellenesség irányába, melynek eredménye a hatodik magyar tekintélyelvű rendszer kiépülése egy röpke évszázad alatt”. Bottoni egy „jellegzetesen közép-európai és specifikusan magyar,” traumákkal teli történelmet tekint át, ezt nem kívülálló kritikusként teszi, „(ön)kritikusan, de szeretetteljes módon és javító szándékkal helyezem globális összefüggésrendszerbe a magyar történelem fordulópontjait és nyitott kérdéseit” (9. o.). Fontosnak tekinti, „hogy ne csak a szépre emlékezzünk, hanem az igazra is” (14. o.).
A könyv első, nagyobbik fele 1963-ig, a Kádár-rendszer liberalizációjának kezdetéig tekinti át a török háborúk következtében soknemzetiségűvé vált Magyar Királyság történetét. Itt most csak – élő tanúként – az 1963-tól az uniós tagságig eltelt negyven esztendő eredeti szellemű elbeszéléséhez szólok hozzá.
A fő tendencia valóban a Nyugat értékeinek előbb óvatos beengedése, majd annak normái fokozatos elfogadása volt. (Részleges) amnesztia a forradalom elítéltjeinek, az egyházak korlátozásának feloldása (sok pap beszervezése mellett), „a gazdasági mechanizmus reformja” – meghátrálásokkal és nekibuzdulásokkal –, a Helsinki Záróokmány és az enyhülés támogatása, az életszínvonal emelkedése, a határon túli magyar kisebbségek ügyének fokozatos fölvállalása. A mérleg másik oldala „a szocialista összeköttetés”-nek nevezett korrupció elburjánzása és a társadalom apolitikussá szoktatása, a szolidaritás helyébe állított önzés, az önkizsákmányolás, nem utolsósorban pedig a belső liberalizálás ellentételeként a Szovjetunió külpolitikájának hűséges támogatása az 1968-as csehszlovákiai beavatkozástól a közel-keleti aktivitáson át az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottjáig. Ez a fejezet a rendszerváltozás után születettek számára különösen fontos ismereteket nyújt, segít megérteni az 1989/90-es rendszerváltozás gyors és békés folyamatát, és azt is, miért hozott az sokak számára csalódást.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
