Kritika

Nem minden veszett el

Szabó Réka, a Tünetből a független színházi szcénát egyre jobban sújtó körülmények miatt Szünet Együttessé változó társulat vezetője és Kánya Kinga szociológus beszélgetésével indul az esemény. Szabó rendezőként, Kánya konzulensként készíti elő a közönséget a közösségi színházi előadásra.

Szövegirodalom – ma?

A múlt század nyolcvanas–kilencvenes éveiben (nagyjából az ezredfordulóig) nagy „divatja” volt az intellektuális prózának is nevezett posztmodern szövegirodalomnak, amely (nagyon leegyszerűsítve) nem a történetekről, hanem a nyelv lehetőségeinek értelmezéséről „szól”, intertextusokkal való pazar játékokkal, irodalmi reflexiókat működtetve.

Egy csomóan Párizs ellen

– Sziasztok, magyarok! – mondta a Szabadság, mérsékelten kíváncsi pofával, rágózva. A magyarok nem válaszoltak, csak visszabámultak. Az egyik oldalba bökte a másikat: „Faszt akar ez?” A másik azt mondta, hogy „Honnan tudjam? De itt hiába arcoskodik, ilyeneket szoktam enni reggelire.” Ennyiben maradtak.

  • - turcsányi -
  • 2024. március 26.

Üdv a pokolban

A fiatal művész tavaly végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, és már akkor láthattuk is egy nagyobb műcsoportját (A celeb „istennő” és a voyeur tekintet) a Q Contemporary Mediating Time and Charm című csoportos kiállításán.

Nincs magyarázat

„Hosszú, hosszú gyerekkor volt az életem, amelyet egyedül a belőle keletkezett mű igazolhat” – írja Kertész Imre A néző (Feljegyzések 1991–2001) című kötetében.

  • Kiss Annamária
  • 2024. március 20.

Antisztár születik

Modesto leghíresebb szülötte vitathatatlanul George Lucas, de ugyanebből az észak-kaliforniai városból származik Jason Lytle, a Grandaddy frontembere, agytrösztje.

Amerika lelkéért

Egy remekművet általában nem lehet újra megcsinálni, s folytatni is csak számos megszorítással érdemes. De van, amikor sikerül.

  • - turcsányi -
  • 2024. március 13.