Mi történik valójában a Tinderen – e kérdést vizsgálta Tózsa Mikolt rendező és alkotócsapata, ami már önmagában is üdvözlendő, mert bár sokunk alapvető élettapasztalatának része a jobbra és balra húzogatás, de kortárs magyar műalkotás még nem foglalkozott vele.
Ha van nagy női átalakuló művésze a rocktörténelemnek, akkor az egyértelműen PJ Harvey. Rengeteg műfajban kipróbálta már magát, és folyamatosan fejlődött – az atlétatrikós-farmeres garázsrocker Polly Jean a régmúlté, ahogy a miniszoknyát, tűsarkú cipőt és vastag rúzst viselő femme fatale is.
A 84 éves fotóművész – saját megfogalmazása szerint fotográfus – 1983-ban azzal vált híressé, hogy Aczél György betiltotta a kiállítását – két teljes napra. A magyarországi zsidók életéről szóló, …és beszéld el fiadnak című anyag a következő évben azonban már fotóalbumban is megjelent, nagyobb dicsőségére nyilván a „húzd meg, ereszd meg” politikájának, de tekinthetjük mindezt a zsidósággal kapcsolatos egyéni és társadalmi elfojtások lassú felolvadásának is.
„Te babilóniai szakács, makedóniai kerékgyártó, jeruzsálemi serfőző, alexandriai kecskeszopó, nagy- és kisegyiptomi kanász, örmény tolvaj, tatár tegez, kamenyici hóhér, az egész világ és alvilág bolondja, áspiskígyó unokája és faszunk kampója” – sommázta véleményét 1684-ben az akkor épp világuralkodó török szultánnak Ivan Szirko atamán (és írta alá a zaporozsjei kozákok egész tábora), amikor az megadásra szólította fel őket.
Médeia és afrikai boszorkányság, Szenegál és Franciaország, anyák és lányok, fehér férfiak és fekete nők, szárazföld, tenger, és az azon való átkelés.
Alig akad már a sporttörténelemben olyan csodás tündérmese, amelyre a filmipar még ne vetette volna rá magát.
Az emberiség közeli és távoli múltjáról egy dolog biztosan állítható: eleink is két pofára tömték magukba az ételt – már amikor volt mit.
Noha a kiállítás szervezőinek állítása szerint „a cukiság jegyei Japánban az Edo korszak (17–19. század) idején jelentek meg először festményeken és nyomatokon”, egyértelműnek tűnik, hogy e jegyek sokkal régebbről és nem kizárólag a Távol-Keletről eredeztethetők.
Látszólag vakmerő vállalkozás hármasban előadni olyan komplex, részben erősen improvizatív jellegű, közben óriási energiákat mozgósító zenét, mint amilyet a londoni The Comet Is Coming játszik.
Ami az Y generációnak Lady Gaga, az a Z-nek Billie Eilish. Ám azt a fegyvert, amelyet Gaga a férfiak lába közé tesz, Eilish már saját halántékához tartja. Az énekesnő nemcsak felvállalja mentális zavarait, de már-már fetisizálja is azokat, régóta várt frissítést nyomva ezzel a „normális” szó jelentésére.
Annyira plasztikus a szenvedélybetegségről, függőkről, felépülésről szóló, Bodó Viktor rendezte előadás, hogy legfőképpen az a kérdésünk, tud-e egyúttal színház is lenni a valóság ennyire pontos, már-már ismeretterjesztői igényű leképezése.
