Két évtizednyi bolyongás, útkeresés, kudarctűrés és némi szerencse is kell ahhoz, hogy az író azonos nevű alteregója képes legyen elhagyni fiatalkorát, s nekivágjon a nagyvárosi lét ismeretlen világának. Dósa Brassóban és Székelyföld megyéiben szocializálódik, etnikai többszólamúságban; ez mind az íróra, mind a regény mesélőjére igaz, Andrei Dósát román nyelvű magyar íróként jegyzik, s ez önmagában is kuriózum. A főhős Dósa két kultúra szorításában éli mindennapjait, ám őt nem a nemzeti identitás olcsó és gyakran megkopott álromantikája és drámai értékválasztása nyomasztja, hanem elsősorban a maszkulinitás problémája: hogyan lehetne ő, a gyámoltalan nyurga fiú méltó társa Attinak, a belevaló fenegyereknek, aki a klasszikus székely férfi ideálját testesíti meg. Nagymenő, nagyivó és nagy tahó.
Jól körülhatárolt figurákat ismerünk meg a történetekben: a családot, az iskolatársakat, a kollégákat. Dósa általában kívülállóként asszisztál az események sodrában, legyen szó verekedésről vagy munkavállalásról. Egyedül az ivásban talál a maga számára is működő szociális integrációs lehetőséget, ám a gyomra ezt sem bírja korlátlanul. Autofikciós regénnyel van dolgunk, és rengeteg az áthallás Knausgård Harcomjával: Dósa is kíméletlen precizitással és önfelmentés nélkül írja meg saját bénázásainak kendőzetlen történetét. Olyan kényes pontokat is, amikor már nem vállalhatja fel kanos barátai előtt, hogy nem volt még életében nővel: „Atti szavai kavarogtak a fejemben, aki egyszer azt mondta, hogy megunta a pornót, és inkább kurvákhoz jár. Én is el akartam érni a beteltség érzését, de a magam módján.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
