A kezdés előtt egy-egy szürke ruhás színész visz valami kelléket ide-oda, vagy igazgatja a színpad sarkában álló kávézóasztalt, ahogy egy-egy rendezvény előtt a szervezők szokták. Szürke országba érkeztünk. De ezt az üres színpadot fényekkel, szél- és füstgépekkel, repkedő papírfecnikkel bizonyos pillanatokban nagyon is teltté és költőivé tudták varázsolni. A szürke öltönyökkel és kosztümökkel szemben Wolandék csapatát Kálmán Eszter extravagáns, a figyelmet megragadó ruhákba öltöztette. Pálos Hanna vörösre hangolt figurája, Elek Ferenc bozontos macskája, Jakab Balázs piros szemű albínója élesen elütött a szürke közegtől.
Hogy pontosan mikor és hol járunk, arra Bodó Viktor rendezése nem ad egyértelmű választ. A színészkórus előadásában felcsendül a Poljuska, az előadás nyelve azonban nagyon is mai, elhangzanak jelenkori (vagy annak vélt) utalások, és a színészek is kiszólnak néha a szerepükből. (Főleg, ha az csak nyúlfarknyi, és ezért megjegyzik, hogy életük legkisebb vagy második legkisebb szerepe.) És reflektálnak az ugyanazon a hétvégén bemutatott Chicagóra is: az elejére odacsöppentenek egy dizőzt, aki aztán gyorsan rájön, hogy neki a Kamrában lenne a helye, nem a nagyszínpadon.
Bulgakov regényét Bodó Viktor alaposan át- és szétírta, és bár az eredeti szálakat valamennyire megtartotta, azért a regényt nem ismerő néző rendesen eltévedhet a színpadi történésekben. Hasonlóan az októberben bemutatott némacsendhez, ez az előadás is számít a katonás nézőkre, feltételezi, hogy aki beül rá, jól ismeri az alapművet, és nem lepődik meg azon, hogy kerül Pilátus (Fekete Ernő) a krédóba, vagyis az 1930-as évek Moszkvájába, vagy a 2020-as évek Budapestjére. De akik nem olvasták a regényt, azok is remek jeleneteket és pillanatokat kaphatnak, és nagyjából ugyanazzal az összbenyomással távozhatnak, mint a regényt ismerők: a műegész élménye helyett a töredékesség érzetével. Az előadás magán ironizálva utal is a regény dramatizálásának nehézségeire. A csiriz az egyes jelenetek között a kórus, a közös éneklés. Innen válnak ki a szereplők egy-egy jelenet erejéig, és ide lépnek vissza. Az antik forma sajátos újragondolása ez, hol dalokkal, hol játékosan felépített, repetitív prózai betétekkel, gyakori narrációval, a szerepből való (többnyire szabad szájú) kiszólásokkal.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
