Rondával tényleg minden rendben van, csak azt nem érti egészen pontosan az ember, hogy mit keres Agatha Christie A hét számlap rejtélye című regényének háromrészes tévéadaptációjában, merthogy a szerző egy szóval sem említi, az biztos (az 1929-ben írt mű 1995-ben jelent meg magyarul, Kada Júlia fordításában). Legvalószínűbb oknak így valóban a szépsége marad, meg persze az alkotók azon – komolyabb dolgokban is visszatérően megnyilvánuló – igyekezete, hogy hozzáadják a magukét a történethez, de legfőképpen elvegyék belőle mindazt, ami nekik jár. Nem olyan nagy probléma ez még klasszikusok színre vitelekor sem, csak a művész feltétlenül gondoljon valamit.
Agatha Christie esetében legtöbbször a 20. századnak a 21. században oly gyorsan és oly sűrűn változó megítélése ad okot mindenféle utólagos beavatkozásokra. Most is valami hasonlóhoz van szerencsénk. Az ilyesmire könnyen áldását adja a néző, hacsak nem tolják túl durván az arcába; a legtöbbször felhozott példa nyilván a Tíz kicsi néger színeváltozása, amelynek nem csak a címét kellett kicserélni (több szerencsétlen kísérlet után most ott tartunk, hogy Mert többen nincsenek), de az inkriminált kifejezést is, amely a műben alapvető fontosságú versikében folyamatosan visszatért. S ez a szerző egyik fő műve (a legszerencsétlenebb, egyszersmind legröhejesebb kísérlet a Tíz kicsi indián címváltozat volt).
A hét számlap rejtélye azonban távolról sem tartozik az életmű csúcsteljesítményei közé. Mindazonáltal öröm, hogy előszedték, hiszen a maga nemében különleges darab: Christie ritkán tűnik ennyire szertelennek és önfeledtnek, mint épp ezeken az oldalakon. Szigorúbban mindezt lehetne írói fegyelmezetlenségnek is nevezni, de inkább örüljünk neki: kifejezetten harsány műről van szó ugyanis. A rövid expozíciós idő után – ebben a szerző félmondatokban, kurta utalásokban, pár szavas portrékban tárja elénk lesújtó véleményét a korabeli brit társadalom gyakorlatilag összes osztályáról, különös tekintettel ugyebár az upstairs/downstairs világára – már garantált a vidámság, hogy aztán a tárgyalási szakaszban teljesen elmenjen minden kontroll; a történet nem halad, a megszokott kastélyban futkosnak fel s alá, és művelnek marhaságokat a szereplők, ami láthatóan annyira szórakoztatja a szerzőt, hogy csak gyúrja, gyúrja anyagát, mígnem a burleszkig jut, s még afféle rejtői kiszólásokat is megenged magának, hogy aztán a végén odakenjen egy rövidségében is hosszadalmas magyarázatot arról, hogy mi végre is tettek el láb alól két szépreményű fiatalembert a legendás brit külügy kötelékéből. Itt kell jeleznem, hogy van egy közepes erősségű magyar szála is a mesketének, amelyet viszont azért kellett itt külön jelezni, mert a sorozat alkotói kiradírozták (nem csodálkozunk, mindig báncsák a magyart). S hát, mint mondtuk, ezek a kiradírozások, belefirkálások határozzák meg a sorozatot.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
