Kapitális pénzrablás, megvan a nagy zsákmány, a zsaruk elől is sikerült meglépni, de valamennyire mégis félrement a dolog, az egyik izgága bankrabló – afféle ki nem kényszerített hibaként, úgyszólván a maga örömére – agyonvert egy biztonsági őrt. A megbízó óvatos, ebből nagy felhajtás lesz, intézkedik tehát a három bűnös eltüntetéséről. No, nem mindjárt a legdrasztikusabb megoldásra kell gondolnunk, csak pénzolvasó szakembere társaságában letámasztja őket egy lepukkant, a célnak megfelelően magányos, elhagyatott parasztházban, egyheti hideg élelemmel, hogy ott dekkolják ki, amíg elül a hajsza. A viskóval (amely a partra vetettek szigete lenne) vége is a Vihar párhuzamnak (a cím a híres művet idézi: „Üres a pokol. Itt van minden ördög!” – meséli Ariel Prosperónak, hogy mit is kiáltott Ferdinand királyfi, amikor az égő hajóról a habokba vetette magát, de különben köszönik, jól vannak, ruhájuk új, hajuk sem görbült). Mert Barnaby Roper hősei koránt sincsenek jól, sőt mind a négyen mélyen megélik, hogy mekkora szarban vannak, míg a napok csak peregnek.
A neves videóklip-rendező (mások mellett David Bowie-nak, az OK Gónak, a Snow Patrolnak dolgozott) első nagyjátékfilmjében nincs titok: az első pillanattól fogva tudjuk, hogy mi játszódik le majd a négy vérnősző barom között, ha egyszer be vannak zárva, és az egyik pszichopata gyilkos, a másik súlyosan heroinista könyvelő, a harmadik épp kiszállna a kemény bűnözésből, a negyedik pedig egy pelyhedző állú szerencsétlen, aki rossz embertől próbált lopni egy jó kocsit. S van erő ebben a titoktalanságban, leginkább a mikor ereje. Hogy azt kell lesni folyamatosan, hogy mikor robban már fel az egész szarság ezen a zárt szemétdombon. Mikor ragad fejszét a pszichopata, mikor sokall be a kiszállni vágyó, mikor száll el végleg a heroinista, mikor és milyen áron húzna nyúlcipőt a kezdő. S a napok csak peregnek, az élelmiszer fogy, odakint a disznók félelmetesen röfögnek az ólban, idebent a színészek egytől egyig kiválóságok, akik most is, szűkre szabott lehetőségeik dacára is hozzák a legjobb formájukat. Játsszál már légy szíves el egy mostoha bűnözői sorsába, gyermekkori és fiatalkori sérelmeibe és sérüléseibe belecsavarodott, véres kezű rohadékot. Vagy éppenséggel egy lelkében születése óta kispolgárt, aki végzetére nem ért máshoz, csak a banditizmushoz s a többi. Ezek a lehetőségek csak karikatúrákra adnak lehetőséget, de Eddie Marsan, Sam Claflin és Burn Gorman egyszer sem kacagja el magát, profi mind. Milyen kár, hogy Rory Kinnear (ki köztudomásúlag a világ legjobb színésze) csak a történet szempontjából tökéletesen felesleges flashbackekben tűnik fel. A dramaturgia felől nézve nyilván nem feleslegesek, segítenek húzni az amúgy is ólomlábakon vánszorgó filmidőt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
