1185-en vannak a dollármilliárdos kínaiak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. október 27.

Külpol

Jack Ma, az Alibaba alapítója már csak az ötödik. A leggazdagabbnak hasznot hozott a világjárvány.

Nagyot nőtt egy év alatt a kínai dollármilliárdosok száma: idén 307-tel többen vannak, mint tavaly, és így 1185-en szerepelnek a sanghaji Hurum magazin által szerdán közzétett listán, amely a leggazdagabb kínaiakat rangsorolja.

Ez azt jelenti, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának ma ötször annyi milliárdosa van, mint tíz évvel ezelőtt.

Kína leggazdagabb embere 2021-ben a Nongfu Spring palackozott ásványvizet gyártó cég alapítója lett, miközben az éveken át az első helyen álló Jack Ma (leadképünkön), az Alibaba e-kereskedelmi óriásvállalat alapítója az ötödik helyre csúszott vissza. A Nongfu Spring alapítójának, a 67 éves Csung San-sannak a vagyona idén 60,5 milliárd dollárra gyarapodott, miután tavaly tőzsdére bocsátotta ásványvízvállalata részvényeit, a Beijing Wantai Biological Pharmacy Enterprise nevű, egészségügyi termékeket gyártó vállalatával pedig jelentős hasznot húzott a világjárvány miatt megnőtt keresletből.

Jack Ma vagyona ezzel szemben 36 százalékkal esett vissza 2020-hoz képest, így jelenleg 39,6 milliárd dollárra teszik. Az Alibabára különösen nagy nyomás nehezedett azóta, hogy Ma tavaly októberben bírálta a kínai szabályozási környezetet. A cég pénzügyi leányvállalataként működő Ant csoport részvényeinek tőzsdei bevezetését novemberben két nappal az előtt függesztették fel a kínai hatóságok, hogy elindult volna a nyilvános kereskedés a papírokkal. A tervezett részvényjegyzés minden idők legnagyobb tőzsdei kibocsátása lett volna. Idén áprilisban pedig rekordösszegű – 18,2 milliárd jüanos (2,8 milliárd dollár) – büntetést szabott ki a kínai piacfelügyelet az Alibabára, amiért a vállalat a versenyszabályokat megsértve visszaélt monopolhelyzetével.

A kínai hatóságok az Alibaba mellett a technológiai szektor többi nagyvállalatával szemben is szigorúbb fellépést tanúsítottak az utóbbi időben. A Tencent technológiai óriáscég alapítójának, Pony Mának (kínai nevén Ma Hua-teng) a vagyona szintén csökkent, méghozzá 19 százalékkal a múlt évhez képest. Ma ezzel a tavaly elfoglalt második helyről a negyedik helyre csúszott vissza a Hurun-listán.

A ByteDance kínai technológiai vállalat 38 éves alapítója, Csang Ji-ming ezzel szemben felfelé kapaszkodott: 52,8 milliárd dolláros vagyonával a második lett 2021-ben. a ByteDance tulajdonában áll a TikTok nevű, népszerű videómegosztó közösségi alkalmazás, valamint Kínában használt verziója, a Douyin.

A Hurun kiemelte: idén fordult elő először, hogy a kínai gazdagok listájának első tíz helyezettje között nem szerepel a kínai ingatlanágazat egyetlen kiemelkedő alakja sem. A kínai ingatlanpiacra az utóbbi időben rányomta bélyegét az ország második legnagyobb ingatlanfejlesztőjének, a China Evergrande csoportnak az eladósodása. A több mint 300 milliárd dollárnyi adósságot felhalmozó Evergrande alapítója, Hui Ka Yan (mandarin kínai nevén Hszü Csia-jin) a hetvenedik helyre csúszott vissza a listán a tavalyi, ötödik helyről, miután vagyona hetven százalékkal csökkent a vállalat nehézségei közepette. A Hurun Hui vagyonát 11,3 milliárd dollárra becsülte.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.