A Biden-adminisztráció minden megszavazott támogatást el akar juttatni Kijevnek

  • narancs.hu
  • 2024. november 11.

Külpol

Nagyjából hat milliárd dollárról van szó.

A Biden-adminisztráció minden rendelkezésére álló, a Kongresszus által Ukrajna számára korábban megszavazott összeget eljuttat Kijevnek a hivatali ideje január 20-i lezárása előtt – jelentette ki Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap egy interjúban az MTI beszámolója szerint.

Jake Sullivan a CBS televízió Face the Nation című műsorának adott interjúban a még megmaradt mintegy 6 milliárd dollárral kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az erőforrások teljes mennyiségét elküldik Ukrajna számára. Hozzátette, hogy Joe Biden elnöknek a hivatali idejéből még hátralévő 70 napban lehetősége lesz arra, hogy a Kongresszus és a hivatalba lépő adminisztráció előtt úgy érveljen, hogy ne hagyják magára Ukrajnát, mert az növekvő bizonytalansághoz vezetne térségben.

Az új és minden várakozás szerint teljes egészében republikánus többségű Kongresszus január elején alakul meg.

Donald Trump szóvivője vasárnap nem tagadta és nem erősítette meg azt a sajtóértesülést, amely szerint Trump már csütörtökön telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, egy nappal azt követően, hogy Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt.

A The Washington Post vasárnap a leendő amerikai elnök és az orosz elnök közötti csütörtöki telefonbeszélgetésről írt, amely során az értesülés szerint Donald Trump arra figyelmeztette Vlagyimir Putyint, hogy ne vigye az eszkaláció irányába az Ukrajna ellen viselt háborút.

A Kreml ugyanakkor a Reuters értesülései szerint hétfőn cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Donald Trump az elmúlt napokban telefonon beszélt volna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Az orosz elnök ellenben csütörtökön valóban gratulált Donald Trump választási győzelméhez, és akkor azt mondta, kész a párbeszédre Trumppal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."