Futótűzként söpört végig pár hete a magyar internetes társadalom technológiai érdeklődésű részén, hogy a Brain Bar Budapest rendezvényen Peter Thiel is előad. A beharangozókban ismétlődő jelzők szerint Thiel napjaink egyik legsikeresebb, legmerészebb, legnagyobb befektetője, még ha néhol szükségét érezték hozzátenni azt is, hogy „ellentmondásos zseniről” van szó, akinek „karakteres véleménye” olykor kiveri a biztosítékot „a píszí híveinél”. A cikkek egy része azért megemlítette a díszvendég kapcsán Hulk Hogannek a Gawker médiacég elleni, sokat vitatott perét, amelyet Thiel finanszírozott, illetve azt is, hogy a gépi tanulásra és személyes adatokra alapozott Palantir számít a legutolsó igazán nagy vállalkozásának. Viszont a megszólalók tartózkodtak attól, hogy bárminemű kritikát fogalmazzanak meg.
Illegális gyógyszerkísérletek
A bombasztikus jelzők nem teljesen alaptalanok. Peter Thiel valóban sikeres ember, a PayPal társalapítójaként szinte felfoghatatlanul gazdag. A PayPal Mafia néven emlegetett, a fizetési szolgáltató első maroknyi vezetőjéből lett technológiai befektetők és cégalapítók között ő az egyik leginkább szem előtt lévő üzletember. Azért csak az egyik, mert a műholdakat és elektromos hajtású sportkocsikat az űrbe juttató Elon Muskkal senki sem kelhet versenyre ezen a téren. Még akkor sem, ha az ember az említett PayPal Mafia donja, aki előszeretettel ad a cégeinek Tolkien ihlette nevet.
Thiel legismertebb vállalkozása, a Founders Fund nevű kockázatitőke-befektető cég. A több korábbi paypales kollégájával együtt indított alap az Airbnb, a Spotify és a Stripe fizetési szolgáltató mögé állt be, de a 2004-ben indított Facebooknak is egyik korai befektetője volt. A fentiek mellett új orvostechnológiai startupokba, eljárásokba is szívesen tesz pénzt, de támogatott paypalesek által indított vállalkozásokat is. Például Musk SpaceX-ét vagy saját kezdeményezését, a később még tárgyalandó Palantirt is.
Mindebből jól látszik, hogy Thiel nem fél a kétes ügyletektől. Tavalyelőtt az után pakolt 7 millió dollárt egy új herpeszvakcinán dolgozó, Rational Vaccines nevű egészségügyi startupba, hogy a cégről kiderült: engedély, ellenőrzés vagy bármilyen szakmai elv betartása nélkül végzett kísérletet embereken. Valahol legyártattak egy adag jóvá nem hagyott vakcinát, amit húsz amerikai páciensnek be is adtak. Az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) kijátszása végett azonban először elutaztatták a betegeket St. Kitts és Nevis karibi szigetállamba, és beleegyező nyilatkozatot írattak velük alá a kísérleti szérum használatáról.
A történetet az amerikai sajtó egy része úgy tálalta, hogy a Thiel által támogatott orvosi startup embereken kísérletezett, de ez ebben a formában azért nem igaz. Az viszont igen, hogy a befektetőt sem az illegális kísérlet nem riasztotta el, sem az, hogy a kísérletet vezető professzor, William Halford időközben meghalt, és ezzel odalett az esély, hogy a kínos mellékhatásokat okozó, viszont a kitűzött célra alkalmatlannak bizonyult szérum mibenlétére valaha is fény derüljön. A Rational Vaccines-botrány kirobbanásakor Thiel már Donald Trump elnökjelölt támogatója volt, akinek egyik ígérete épp a gyógyszerfelügyeleti eljárások felgyorsítására vonatkozott. Thiel azonban végül nem találta meg a számítását Trumppal. Bár az átmenetet előkészítő csapatba is beült, Michael Wolff nagy port kavart könyve, a Tűz és düh szerint a két férfi kapcsolata a választás előtt kibontakozó szoros barátság helyett immár éppen csak működővé lazult. Pedig Thiel volt az egyetlen szilícium-völgyi mogul, aki nyilvánosan kiállt a republikánus politikus mellett.
A milliárdos befektető Brain Bar előadásának némi pikantériát szolgáltathat az a tény is, hogy Budapesten található a Gawker Media Group fejlesztőközpontja. Hogy hogyan kapcsolódik ez Thielhez? Egy darabig csak pletykálták, majd a milliárdos maga is bevallotta, hogy ő pénzelte Terry Bollea, azaz Hulk Hogan perét a médiavállalat ellen. A per azzal kezdődött, hogy a Gawker leközölte Hogan erősen megvágott szexvideóját, de az évek során egy tévésorozatnyi történéssel bővült a sztori. Kiderült például, hogy Hogan ügyvédje, Charles Harder aktívan kereste azokat a sértetteket, akik szívesen indítanának további pereket a Gawker ellen. Így találta meg például azt az indiai programozót, aki minden bizonyítékkal szemben magát tartja az e-mail feltalálójának. Emellett világossá vált az is, hogy a New York-i médiacégnek esélye sincs pert nyerni Floridában, Hogan lakóhelyén.
A sztorit mégis az tette igazán nagyszabásúvá, hogy kiderült, Hogan mögött Thiel majdhogynem kiapadhatatlan erőforrásai állnak. Addigra az is egyértelmű lett, hogy Hogan valójában a milliárdos személyes bosszúját teljesíti be: Thiel ugyanis zokon vette, hogy a lap megsértette a magánszféráját azzal, hogy 2007-ben egy amúgy pozitív hangvételű cikket írt arról, hogy meleg. A 10 millió dollárra rúgó ügyvédi számla kifizetéséről úgy nyilatkozott a szilícium-völgyi befektető, hogy az „az egyik legnagyobb emberbaráti tette volt”. A Gawker a per végén csődöt jelentett, a cég a mára szintén roskadozó Univision tulajdonába került. A lapok csődbe juttatása olyan téma, amihez nem lenne nehéz beszélgetőpartnereket találnia Thielnek Magyarországon.
Belenéz a varázsgömbbe
A helyzet iróniája, hogy Thiel nem csak ezzel a szállal kapcsolódik az újságíráshoz. A Thiel Foundation nevű jótékonysági szervezetén keresztül támogatója a Committee to Protect Journalistsnek (CPJ), amelyet gyakran neveznek az újságírás Vöröskeresztjének. És bár a Gawker-ügy után a médiacégnek is bátran nevezhető Facebook közgyűlésén még szavazást is kértek ellene, Thiel továbbra is ott ül a cég igazgatótanácsában. Igaz, akkor még kevésbé ingott Zuckerberg széke, mint most a Cambridge Analytica okozta botrány után.
A felsorolás utolsó elemeként érdemes a Palantir Technologies nevű big data feldolgozó cégét is felemlegetni. A cég, amely a nevét A Gyűrűk Ura mindent látó – és a felhasználó lelkét megmérgező – kristálygömbjeiről kapta, predikciós célú elemzésekkel foglalkozik, azaz a rendszerbe beöntött adatok alapján próbál következtetéseket levonni a jövőről. A kérdés lehet például az is, hogy a Palantirt használó cég valamely alkalmazottja veszélyt jelent-e a vállalatra, vagy az, hogy a meglévő adatok alapján hol valószínűsíthető bűneset elkövetése.
E példák nem légből kapottak. A JP Morgan bank az alkalmazottak életének minden rezdülését – a céges telefon GPS-ének naplófájljától a vállalati internethasználat tartalmán át a telefonon lebonyolított beszélgetések leirataiig – betáplálták a Palantir rendszerébe. Már önmagában ez is aggályosnak tűnhet a személyes adatok és a magánszféra védelmének szempontból, de a JP Morgannél még viszonylag kevés információból dolgozott a rendszer. Sokkal nagyobbat szólt, amikor kiderült, hogy a felügyelő szervek tudta nélkül, lényegében a polgármester és a rendőrség közös titkaként évek óta dolgozik New Orleansban a Palantir prediktív rendvédelmi szoftvere.
A kifejezés nem véletlenül hangzik úgy, mintha a Robotzsaru vagy a Különvélemény forgatókönyvéből származna. Azon a sci-fibe illő ötleten alapul, hogy a korábbi bűnelkövetési statisztikákból és számos egyéb adatforrásból – az időjárástól a közösségi oldalakon zajló aktivitásig – meg lehet jósolni, hol fognak bűnt elkövetni. A 2010-es évek eleje óta népszerű elgondolást számos kritika érte. Leginkább azért, mert maga az adatbázis hajlamos tovább örökíteni a rendőri előítéleteket: azaz ha a rendőrség korábban aránytalanul sok feketét tartóztatott le, a rendszer is átveheti ezt a torzítást. Az ilyen hibák kiküszöbölése a gépi tanulás egyik kutatási területe – annak eldöntése pedig, hogy egy félkész, kedvezményes áron megkapott, a rendőri munkát segítő technológiára szüksége van-e egy nagyvárosnak, ideális esetben vita tárgyát képezheti. Mint ahogy az is megérne egy nyilvános eszmecserét, hogy miként kezeli egy város a lakóiról és a lakói által előállított adatokat. A Palantir és New Orleans esetében ez mind elmaradt. Mint ahogy azt sem lehet pontosan tudni, hogy az amerikai bevándorlásügyi hivatal (ICE) vagy a különböző hírszerző szervek hogyan és mire használják a cég termékét.
Mindenki magáért
Nem új témája a technológiakritikának, a tudomány- és technológiatörténetnek, hogy a Szilícium-völgy utat tévesztett. A Thiel által is képviselt libertariánus, mindenki magáért ideológia, az engedély helyett inkább kérj bocsánatot megközelítés, amellyel gyakorlatilag a Facebook is él, nem teszi egyértelműen jobbá a világot. Komoly feladat lenne felmérni, hogy a közösségi háló milyen hatással van az életünkre, hogy a megfigyelési kapitalizmus, amelyben egyszerre vagyunk fogyasztók, adatforrások és reklámok célpontjai, merre viszi a társadalmat. Ennek a vitának Thiel egy szélsőséges álláspontot képviselő szereplője.
Tucatnyi olyan szilícium-völgyi kockázatitőke-befektetőt választhatott volna a Brain Bar Budapest, akik képesek az engedélykérés nélküli innovációval szembehelyezkedő európai állásponttal hitelesen vitába szállni. Köztük olyanokat is, akik nem arról híresültek el, hogy tíz évig érlelték a bosszút, hogy aztán csődbe vigyék az ellenfelüket. Vagy olyanokat, akik nem haszonélvezői a hírszerzési és rendfenntartási céllal bevetett mesterséges intelligencia technológiáknak. A programban szereplő Antonio García Martinez például hiteles vitapartner lehet. Jóllehet már nem dolgozik a Facebooknál, sőt a Völgy egyfajta kritikusa is, kitartóan hisz abban, hogy a digitális magánszféra puszta kitaláció, Európa pedig borostyánba dermedt rovarként nézi a technológia változását.
